0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Kulcsfontosságú a fejlődő országok mezőgazdaságának fejlesztése

Magyarország migrációs politikájának alappillére a kiváltó okok kezelése, a „helybe visszük a segítséget” elv érvényesítése - jelentette ki Nagy István agrárminiszter az Afrikai Diplomata Napok keretében Magyarországon tartózkodó szubszaharai afrikai országok diplomatáival folytatott egyeztetésén, Budapesten.

A miniszter a találkozón hangsúlyozta, a fejlődő országok számára az egyik leghatékonyabb támogatás a mezőgazdaság helyi fejlesztése. Az agrártárca ennek megfelelően egy afrikai mintafarm-hálózatot dolgoz ki, illetve Ugandában egy agrárképzési projektet indított-tette hozzá.

Az Agrárminisztérium és a Külgazdasági és Külügyminisztérium által kidolgozott mintafarm-hálózat segítségével a magyar technológiák, mezőgazdasági és környezetügyi fejlesztések helyben, az egyes afrikai országokban lesznek elérhetőek és bemutathatóak, támogatva ezzel a magyar vállalkozások export törekvéseit.

A sikerrel futó ugandai projekthez a helyi, kampalai agráregyetem is csatlakozott. Május 7-én indult a projekt második, kiterjesztett fázisa, amelyben nem csupán diákok, hanem helybeli, ugandai oktató szakemberek továbbképzése is megvalósul. A program előnye, hogy a helyszínen történő élelmiszer-előállítás fejlesztésével hozzájárulhat mind az éhezés mérsékléséhez, mind pedig a migráció csökkentéséhez.

A miniszter kiemelte, a nehéz helyzetben lévő országokat az Agrárminisztérium szakmai tudásátadáson keresztül tudja a leginkább támogatni. Így

elősegíti az adott ország mezőgazdasági termelésének hatékonyságát, az élelmiszerhiány csökkentését, valamint a népesség helyben tartását – húzta alá.

Afrika számos országában a dinamikusan növekvő népesség és a klímaváltozás hatásainak következményeként a mezőgazdaság egyre kevésbé tud lépést tartani a lakosság igényeivel, ezért számos fejlesztési lehetőség rejlik ebben az ágazatban.

Forrás: AM Sajtóiroda