0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 20.

Több édességet fognak gyártani Békésen

Másfél milliárd forintból épít új, hatezer négyzetméteres édesipari üzemet a Prevail Co. Kft., az üzem alapkövét csütörtökön helyezték el Békésen.

Az ünnepség alkalmából Guti László, a húsz éve családi vállalkozásként működő Prevail Co. Kft. egyik tulajdonosa elmondta, hogy

korábbi telephelyüket kinőtték, ezért vált szükségessé az új üzem megépítése.

A kft. az élelmiszeripari középvállalatok beruházásának támogatása kombinált hiteltermékkel című GINOP pályázaton nyert el több mint 524 millió forint vissza nem térítendő támogatást a fejlesztésre. További mintegy 541 millió forint kedvezményes hitelt is kaptak, a fennmaradó részt saját forrásból biztosították.

A költségekből 1,1 milliárd forint maga az épület, a többiből gépeket és csomagoló berendezéseket vásárolnak – tette hozzá.

A kft. tavalyi árbevétele elérte a 900 millió forintot, és a tulajdonos arra számít, hogy ha az év végére elkészül az üzem, akkor 1-2 éven belül megközelítik a 2 milliárd forintos árbevételt.

A tősgyökeres békési cég 60 embert foglalkoztat, és a pályázatban 15 százalékos létszámbővítést vállalt.

A cég termékeinek 60 százalékát a hazai piacon, elsősorban multinacionális vállalatoknak értékesíti, 40 százalék az export aránya. A csokoládé alapú édességek Romániába, Szlovákiába és Ausztriába is kerülnek.

Dankó Béla, a térség országgyűlési képviselője az alapkőletétel előtt azt hangsúlyozta, hogy a magyar gazdaság gerincét, a foglalkoztatottak zömét a kis- és középvállalkozások adják, ezért döntött úgy korábban a kormány, hogy támogatja a fejlesztést.

Izsó Gábor, Békés város polgármestere kiemelte: a város azzal támogatta a fejlesztést, hogy a külterületi ingatlant iparterületté nyilvánította. A létesítendő új csarnokig elvitték a gáz-, víz- és villanyhálózatot, valamint egy bekötőutat is építettek.

Forrás: MTI