0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Keresik a prémium magyar élelmiszereket Ázsiában

Prémium kategóriás magyar termékek kínálatával nyitotta meg kapuit 2019. május 14-én Kína legnagyobb nemzetközi élelmiszerágazati kiállítása, a SIAL China. A területét és áruválasztékát tekintve évről évre növekvő, idén már 200 000 négyzetméteres, 3 napos rendezvény 4 300 kiállítót vonultat fel, amelynek fele külföldről érkezik.

A 2019-ben 20. alkalommal megrendezett kiállításon csak szakmai és üzleti látogatók vehetnek részt, számuk ez évben várhatóan eléri a 110 000 főt.

A SIAL CHINA szakkiállításnak évek óta rendszeres résztvevője az Agrármarketing Centrum (AMC), elsősorban édességek, magvak, ételízesítők, bébiételek és italok kategóriában. A marketingszervezet 2019-ben 90 m2-en, 7 magyar kiállító részvételével, a már hagyományosnak mondható borok mellett új, számos nemzetközi elismerést szerzett termékcsoporttal, többek között sütőipari és innovatív édesipari termékekkel vesz részt a sanghaji eseményen. Idén első alkalommal mutatkozik be az AMC közösség standján a magyar kacsahús, tekintettel arra, hogy már Kína is elismeri Magyarország madárinfluenza-mentes státuszát, így a víziszárnyasokból készült termékek is megjelenhetnek az ázsiai ország piacán. A megjelenés azt is jelenti, hogy növekedési pályára állhat a Kínába irányuló víziszárnyas export.

„Reményeink szerint a 24 milliós kínai metropoliszban tartott eseményen komoly érdeklődés mutatkozik majd az újdonságnak számító magyar kacsahús termékek, sütemény alapporrok, innovatív édességek és glutén- és cukormentes kekszek, valamint a tradicionálisan jelen lévő termékek iránt”

– mondta a SIAL China magyar szereplése kapcsán Ondré Péter, az AMC ügyvezetője. A cégvezető kiemelte: Kína jelenleg Magyarország 10. legfontosabb kereskedelmi partnere, olyan értékeket hordoz, amelyekkel a magyar kiállítóknak okosan kell élnie. Az AMC ügyvezető igazgatója szerint Kína 1,386 milliárdos lakossága kapcsán tudatosítani kell az exportra törekvő magyar cégekben, hogy Kínában több város lakossága is meghaladja a 10 milliós lélekhatárt, tehát az ázsiai térséget nem egységes felvevő piacként kell kezelni, hanem gondolni kell az eladásra kínált áruféleségek fogyasztói igényekhez történő specifikálására is.

A kiállítók visszajelzései szerint Kínában rendkívüli módon értékelik, hogy Magyarország egyedülálló földrajzi és természeti adottságainak, kivételes élelmiszertermesztési kvalitásainak és az Európai Unión belül is kimagasló élelmiszerbiztonságának köszönhetően magas hozzáadott értékű, egészséges és ízletes élelmiszereket kínál.

Az ázsiai országban elsődlegesen a magyar prémium termékekre és azon belül is a kínai igényekhez igazított választékra mutatkozik jelentős kereslet.

A közösségi standon megjelenő magyar kiállítók számára komoly ösztönző erőt jelent az a közel 90%-os anyagi támogatás, amit az AMC a részvételi díj összegéhez ad. A külföldi közösségi megjelenések részvételi felhívásai rendre a www.amc.hu honlapon jelennek meg.

A Sial China kísérő rendezvényei közül 2019-ben kiemelkedik a SIAL Innovation innovációs fórum, a Top Chef szakácsok versenye, a La Cuisine by SIAL gasztro látványszínpad és május 16-án a Sanghaji Kelet Gyöngye toronyban megnyíló magyar gasztronómiai fesztivál és képkiállítás, amelyet az épület tetején található forgó étteremben magyar fogások színesítenek. Erre a programra a Magyar Hungarikumok és Nemzeti Értékek Szövetsége delegálja a séfeket. A SIAL China kiállításhoz kapcsolódóan, május 17-én, Kína egyik legnagyobb konglomerátuma, a Greenland csoport és a Sanghaji Főkonzulátus üzleti fórumot és partnertalálkozót szervez a V4 országok élelmiszeripari vállalkozásai részére, ahol a magyaros műsort is az AMC szervezi.

Forrás: AMC sajtóközlemény