0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Növényvédelmi előrejelzés – rendezkedjünk be a folyamatos védekezésre

Védjük almafáinkat a lisztharmattól, de a csapadék miatt már a varasodásra is figyeljünk. A különféle gyümölcsmolyok rajzását érdemes feromoncsapdával nyomon követni, de sokszor szinte lehetetlen elkülöníteni az egyes nemzedékeket, ezért folyamatos védekezésre kell fölkészülni. És ne feledkezzünk meg a meggymagfúró ormányosról sem, amely ebben az időszakban rakja tojásait a kis terméskezdeménybe.

Viszonylag gyorsan lezajlott az almafélék virágzása. Voltak szélmentes, napsütéses időszakok, így a terméskötődés jónak tűnik, persze még hátravan a tisztulási szakasz. Növénykórtani szempontból

jelentősnek tűnik a primer lisztharmatfertőzés, mely kihatással lesz a másodlagos fertőzésre is. A betegség terjedéséhez adottak a feltételek,

ezért gondoskodni kell a megakadályozásáról, ha lehetséges, a fertőzött vesszővégeket még most sem késő eltávolítani, valamint fölszívódó készítményekkel védjük meg az egészséges hajtásokat. Csapadékosabb időszak esetén az alma- és körtefák varasodásfertőzéséhez is adottak a feltételek.

Jelenleg még gyenge a levélaknázó molyok rajzása, viszont az almamoly jelentősen intenzívebben repül a feromoncsapdákba, mint egy héttel ezelőtt. Figyeljük a kártevők rajzásának dinamikáját az optimális védekezési időpont meghatározása érdekében. A korai kitavaszodás miatt igen aktívak a körte-levélbolhák.

Már most is akad olyan termelő, aki nem képes megbirkózni a kártevővel, pedig az év java még hátravan.

Bár az engedélyezett készítmények választéka szűkül, feltétlenül kombinációkat válasszunk, illetve váltogassuk a készítményeket a biológiai hatékonyság fenntartása érdekében.

A cseresznye és a meggy terméskötődése szintén most zajlik. A virágzás időszakát elkerülte az eső, így jelenleg kevés a moníliás tünet, de azért még a preventív védekezések ellenére is találni. Más kórokozó még nem jelent meg a fákon.

A lombosfa-fehérmoly rajzása miatt figyelni kell a kártevő repülését a feromoncsapdákba. Tavaly a Velencei-tó körzetében sok problémát okozott a meggymagfúró ormányos. Ebben az időszakban rakja tojásait a kis terméskezdeménybe, ott fejlődve elfogyasztja a magot. A kukac szüret idején hagyja el a gyümölcsöt, ezzel megakadályozva az értékesítést.

Az ilyen termés csak cefrének használható föl.

A fa kopogtatásával győződhetünk meg, hogy jelen van-e a kártevő a fán. Védekezni csak a tojásrakás megkezdése előtt érdemes.

A szilvamoly rajzása tovább erősödött, a már károsító poloskaszagú darazsak mellett ez ellen is megkezdhető a védekezés.

A keleti gyümölcsmoly már hetek óta igen erősen rajzik, már vannak kellő fejlettségű hajtások és gyümölcskezdemények az eredményes tojásrakáshoz, bármely veszélyeztetett növényt is nézzük. Az egyes nemzedékek rajzását szinte lehetetlen elkülöníteni, ezért folyamatos védekezésre kell fölkészülni.

A diófákon már megjelentek a szemölcsös és a nemezes gubacsatka első tünetei. Atkaölő készítményekkel most érdemes megelőzni a további terjedést. A kórokozóktól most még mentes leveleket szintén most védjük meg a betegségektől, mert már vannak terméskezdemények is a fákon.

Részletes növényvédelmi előrejelzésért látogassák a www.magyarnovenyorvos.hu honlapot.

Forrás: Kertészet és Szőlészet