0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Afrikai sertéspestis elleni vakcina a láthatáron

Csalétkek segítségével lehetne immunizálni az afrikai sertéspestis ellen a vaddisznókat – erről számolt be egy kutatócsoport egy állatorvosi tudományos lapban. A halálos kór elleni ígéretes vakcina nagy reményekkel kecsegteti a sertéságazatot.

A Frontiers in Veterinary Science című tudományos lapban megjelent publikáció szerint a betegséggel szembeni ellenálló képesség érintés útján át is adható az egyedek között – ennek bizonyítására, illetve a vakcina biztonságosságát illetően azonban további vizsgálatok szükségesek.

„Az afrikai sertéspestis óriási veszélyforrást jelent a sertéságazatnak” – mondta el Dr Jose Angel Barasona, a VISAVET Egészségügyi Felügyeleti Központ munkatársa, a kutatás egyik szerzője. „A tanulmányunk bemutatja az első szájon át alkalmazott vakcina hatékonyságát az eurázsiai vaddisznó esetében.

Összességében elmondható, hogy a vaddisznók szájon át történő immunizálása 92 százalékos védelmet nyújt az ASP súlyosan fertőző törzsével szemben, mely jelenleg Ázsiában és Európában is fertőz.”

Az afrikai sertéspestis súlyosan fertőző kór, a vaddisznók és a házisertések között is terjed. A beteg egyedek belázasodnak, letargikusak lesznek, elvesztik étvágyukat, de gyakori tünet a hányás, hasmenés, illetve a bőrön jelentkező vörös foltok. A betegség minden esetben az állatok elhullásához vezet, azonban az emberre nem veszélyes.

A vírus összetett természete miatt a vakcina kifejlesztését hátráltatta a terjedésével és az immunitással kapcsolatos tudás hiánya. Azonban 2017-ben egy Litvániában kilőtt vaddisznó segítségével áttörés következett be.

„Rietumpierigában, Litvániában egy kilőtt vaddisznóból származó szérumból mutatták ki az ASP-t egy madridi laboratóriumban” – mondta Barasona.

„Ez egy igen gyengén virulens törzs volt, ami lehetőséget adott rá, hogy élő oltóanyagként reprodukáljuk. Amikor ezt a törzset használva immunizáltunk vaddisznókat a laborban, nem mutattak tüneteket, azonban a vírus ellen antitesteket kezdtek termelni. Ez végső soron védelmet biztosított az állatok számára a veszélyesebb törzsekkel szemben is.”

Amikor tovább tesztelték a szer hatékonyságát a veszélyesebb ASP törzsekkel szemben, kimutatták, hogy a szájon át beoltott egyedek érintés útján képesek voltak átadni ezt a védelmet a többi állatnak is. Ez pedig segíthet abban, hogy nagyobb területeken is szétterjesszék az ASP elleni védelmet a szabad természetben.

A most kifejlesztett vakcinát csalétkek segítségével lehetne kijuttatni, ami nagy segítséget jelentene az afrikai sertéspestis megfékezésében. Mielőtt azonban erre sor kerülhetne, további vizsgálatok szükségesek.

Meg kell győződni róla, hogy a szer biztonságos, és a felhasznált vírus törzs genetikai stabilitása megmarad akkor is, amikor egyik állatról a másikra kerül át.

Forrás: sciencedaily.com