0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 16.

Elfagyott a szőlő a Mosel mentén

Május első hétvégéjén erősen fagyott a Mosel, a Saar és a Ruwer folyókat övező borvidékeken, egyes termesztőknél akár százszázalékos is lehet a kiesés – számolt be róla a topagrar.com.

Még nem lehet pontosan felmérni a károkat, de egyes, szerencsétlenebb fekvésbe telepített ültetvényekben akár teljes a termésveszteség sem kizárt, idézi a német agrárhír-portál az agrárbiztosításra szakosodott Vereinigte Hagelversicherung közleményét.

Különösen a mélyedésekben rossz a helyzet, ahonnan nem tudott „lefolyni” a hideg levegő;

illetve a fiatal ültetvényeket is jobban megviselte a fagy, mint az idősebbeket. Ez utóbbi egyrészt azzal magyarázható, hogy a fiatal növények hamarabb hajtanak ki, mint a korosabb tőkék, másrészt pedig azzal, hogy természetesen még közelebb vannak a talajhoz a rügyeik.

A kár valódi mértékét mindazonáltal csak néhány hét múlva lehet felmérni,

mivel a szőlő akár egész jól is kompenzálhatja az elfagyott rügyek miatti kiesést: egyrészt a fagytól megkímélt hajtásokon hozhat nagyobb fürtöket, másrészt pedig az alvórügyek is kihajtanak ilyenkor, és valamennyi termést azok is kinevelhetnek.

Az mindenesetre biztos, hogy elég jelentős fagyok voltak az említett, neves németországi borvidékeken, egyes mérőpontokon mínusz 3,7 °C-ot is rögzítettek a talajszinten elhelyezett műszerek.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu