Valószínűleg nem tévedünk azzal a feltételezéssel, hogy nálunk a Chelsea nevet többen ismerik a focicsapatról, mint a tavaszi virágkiállításról. Pedig utóbbi is rendkívül híres, a brit királyi kertészeti társaság szervezi minden évben május végén, és ahogy a mintakert-bemutató beharangozójában fogalmaznak, az angol kertkultúra kvintesszenciáját hozzák össze London Chelsea városrészében ilyenkor néhány nap erejéig. (A kiállítás népszerűségéről csak annyit, hogy 107 fontba kerül a napi belépő, de egy héttel az esemény előtt már felhívják rá a figyelmet, hogy csak nagyon korlátozott számban kaphatók jegyek.)
Na de mi köze mindennek a metszéshez?
Létezik egy hasznos kertészpraktika, a magas évelő dísznövények visszavágása, amit
véletlenül éppen a Chelsea virágshow idején, május végén, maximum június elején kell kivitelezni,
és így idővel ráragadt a „Chelsea-chop” elnevezés (de nem csak angolul nevezik így – például a német hobbikertes oldalakon is ismert a „Chelsea-Schnitt” szó).
Lényege, hogy ha bizonyos nyár végi, őszi virágzású évelőket visszavágunk ilyenkor, akkor későbbre tolódik a virágzásuk,
kompaktabb marad a formájuk, nem dőlnek szét, kevesebbet kell a karózásukkal bajlódni,
és ugyan kisebb virágokat nevelnek, de azokból sokkal többet (a jelenség magyarázata, hogy számos növényfajnál csak a főhajtás eltávolításával nyílik meg a lehetőségük az oldalhajtásoknak a kibontakozásra).
A már említett brit királyi kertészeti társaság (RHS) honlapján olvasható rövid ismertető szerint körülbelül a hajtások felét-harmadát ajánlott levágni. Azt is tanácsolják, hogy ha több tövünk is van az ágyásban ugyanabból a fajtából, akkor
ne mindegyiken alkalmazzuk ezt a technikát, hanem hagyjunk metszetlen példányokat is, hogy összességében tovább tartson a virágzás.
Vagy – ugyanezen az elven – egyazon tőnek is visszavághatjuk csupán a külső hajtásait, miközben a belsőket hagyjuk magasra nőni. Minél közelebb esik a visszavágás időpontja az eredeti virágzási időhöz, annál jobban késlelteti a beavatkozás a virágnyílást.
Néhány példa, hogy mely évelő dísznövényeknél érdemes alkalmazni a „Chelsea-metszést”: festő pipitér (Anthemis tinctoria), bíbor kasvirág (Echinacea purpurea), napfényvirág (Helenium), lángvirág (Phlox paniculata), magas, fölfelé törő hajtásrendszerű varjúhájak (pl. Sedum ’Herbstfreude’), illetve aranyvessző (Solidago).
Nem „Chelsea-metszésként” említve, de a Kertbarát Magazin szerzői is többször foglalkoztak ezzel a témával az utóbbi időben, a rövidesen megjelenő 2019/5–6. lapszámban is olvasható például egy érdekes cikk a magas évelők gondozásáról.