0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Méhek, hajók, műrajok

A nálunk honos kárpáti méh nagyszerű tulajdonságait, elsősorban munkabírását, szívósságát és kezelhetőségét rég felismerték más régiók méhészei. Még a szovjet érába nyúlik vissza az a gyakorlat, hogy Kárpátaljáról – akkor még repülőgépeken (is) – ezerszámra szállították őket a birodalom keleti vidékeire.

Bármennyire is meglepő, Szibériában, az ottani rövid nyár alatt is képesek voltak annyi mézet termelni a kárpáti méhek, hogy megérje ez a nem csekély befektetés.

Természetes módon a kárpátaljai méhészek az idők folyamán alaposan elsajátították a műrajok szaporításának leghatékonyabb módját.

Számukra ez létkérdés, mivel az éves bevételük 65–70 százaléka ebből a tranzakcióból származik. Hiába tart a fegyveres konfliktus immár négy éve az ország túlsó felén, az élelmes üzletemberek eddig mindig megtalálták a módját, hogy miként juttassák el szorgos rovarjainkat Oroszországba. Mióta kiéleződött az ukrán-orosz viszony, azóta a méheket szállító kamionok kis vargabetűt téve, Belo­russzián keresztül közlekednek.

Ám most mintha minden összeesküdött volna a kárpátaljai méhészek ellen, pedig az idény jól indult. A tavaszi felmelegedés fokozatos volt. Mindeddig a hosszú hetek óta tartó aszály sem okoz jelentősebb gondot a méhcsaládok életében, mivel a gyümölcsfák ezrei terített asztalként szolgálnak rovarjaink számára. A bajok azzal kezdődtek, hogy a tóháti falvak egy részében a nem elég körültekintően végzett gyomirtózás miatt több száz ottani méhcsalád szenvedett komoly mérgezést. Ők most a túlélésért küzdenek, és nem alkalmasak műrajok nevelésére. Aztán jött a szomorú hír, hogy Ukrajna északkeleti megyéinek méhészetei – szibériai kollégáik mellett ők is szívesen foglalkoztatnak kárpáti méheket – nem heverték ki a tavalyi, ugyancsak a földek vegyszerezéséből származó veszteségeiket. Ők az elmaradt haszon, üres pénztárcáik miatt nem tudják megújítani méhészeteiket. Mint a híradásokból kitűnik, sokuknak végleg elment a kedve ettől a foglalkozástól, más kiegészítő tevékenység után néznek.

Nem rendelnek műrajokat azok a termelők sem, akiket tavaly szerencsésen elkerült minden természeti csapás és emberi nemtörődömségből származó baj, ők ugyanis még mindig nem tudtak túladni termékükön.

Ezért újabb befektetésről, nevezetesen egy nagyobb tétel kárpátaljai műraj behozataláról náluk sem lehet szó.

De miért is kell azokon a vidékeken minden évben új méhcsaládokat hadrendbe állítani? Annál az egyszerű oknál fogva, mivel az ottani kemény, zord teleket a méhcsaládok túlnyomó része nem képes átvészelni. Legalábbis mostanáig ez volt a helyzet. De az új, jól szigetelő, műanyagból készült kaptárak már alkalmasak arra, hogy a méhek túléljék a több hónapon át tartó hideg időszakot. Legalábbis elvben. A szakemberek ugyanis felhívják a figyelmet arra a fontos körülményre, hogy

lehetne akár mediterrán is a klíma, de ha a méhek legfőbb mostani ellenségét, a varroa atkát nem irtjuk ki a nyugalmi időszak, tehát a betelelés előtt,

akkor bármennyire is komfortos hasznos rovarjaink házikója, biztosak lehetünk benne, hogy nagyon szomorú látvány fogadja a kaptárt tavasszal felnyitó méhészeket. Tapasztalt, a méhtartás minden fázisára gondosan odafigyelő szakembereknél sem ritka a 10–15 százalékos téli veszteség. Tény viszont: a műrajok iránt jelentősen megcsappant a kereslet.

– Miközben az éves infláció országunkban meghaladja a 10 százalékot, aközben a műrajokért kínált ár harmadával visszaesett – vázolja a szomorú helyzetet Huszár Csaba beregardói méhész. – De ez is csupán egy óvatos ígéret a felvásárlók részéről. Nekünk viszont biztosra kell menni, mert aki műrajok eladásában gondolkodik, annak a családokat – például a fiasítást serkentő etetéssel – már márciustól készítenie kell erre a feladatra. De van itt egy másik olyan probléma is, ami hosszú távon visszavetheti nálunk az ágazat fejlődését – folytatja a szakember. – A gondot az odesszai kikötőkben állomásozó hatalmas hajók jelentik.

– No, ne! A hajóknak az a dolguk, hogy az útjuk megtétele után a célállomáson lehorgonyozzanak.

– Igen, de ezek a hajók Kínából érkeztek sok ezer tonnányi ipari mézzel, amit az erre specializálódott üzemekben összekevernek a méhek által helyben begyűjtött termékkel – és ukrán mézként csomagolva dobják piacra. És már nem csupán a mi országunkban. Tudni kell, hogy Ukrajnát a jelentősebb méztermelők között tartják számon. Amikor az ország belsejéből érkező turista az általunk kínált terméket nézegeti, többnyire csak a fejét csóválja: náluk ez jóval olcsóbb.

– És mégis…

– Igen, az ázsiai gazdasági szuperhatalomnak mégis megéri, hogy több tízezer kilométert utaztassa iparinak mondott termékét, hogy letörje az amúgy is alacsony ukrajnai mézárakat.

Ami a kívülálló számára egyszerűen döbbenetes, hogy sok városban kilogrammonként 700–800 forintnak megfelelő hrivnyáért lehet finom, garantáltan natúr termékhez hozzájutni. Mert mondanom sem kell, a kevert méz többnyire a nagyvárosok szupermarketjeinek pultjain találhatók, nem a kisvárosok piacain kínálják a termelők. Társaimmal abban bízunk, hogy az itt élők többsége a továbbiakban meg tudja különböztetni a kínai ipari mézzel elegyített vegyes terméket a natúr méztől.

– De mégis mi legyen a műrajokkal?

– Mostanság sokat hallani arról, hogy nyitni kellene Magyarország felé, mert tudatosítani kell, hogy jelentős részben itt, a keleti Kárpátokban sikerült megőrizni a kárpáti méh genetikailag tiszta állományát. Különben ezt a feladatot látja el több, a hegyvidéken működő tudományos intézet. Szerintünk megérett a helyzet arra, hogy egyfajta vérfrissítést végezzünk. Ehhez persze állami szintű együttműködés szükséges. Egyébként, ha kárpátaljai értékeket keresünk, nem kell túlságosan messzire menni. Itt van például a hucul ló, amely mostanra már több fronton is nagyszerűen bizonyított. Miért ne lehetne a kárpáti méh egy másik sikertörténet?

– És addig? Ennyi fiaskó után mire számíthatnak a közeljövőben a kárpátaljai méhészek?

– Bármennyire is szomorú a helyzet, mindig van egy halvány reménysugár – állítja Szűcs Zoltán mezőkaszonyi méhész. – A több mint 700 tagcsaládot számláló Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete nemrég meghirdette az Önellátó nagycsalád programot, amelynek keretében a baromfineveléshez előnevelt csibét, a különböző konyhakerti vetemények termesztéséhez vetőmagvakat kapnak a családok. Méhcsaládokat az első körben azért nem, mert a várható kudarcélményektől szeretnénk megkímélni őket.

Az Agrárminisztérium kapcsolatrendszerében lévő külhoni ma­­gyar gazdák programjairól a www.hatartalangazda.kormany.hu
honlap tájékoztat.

Ám az ajándékcsomagban mindenképpen elhelyeznénk egy üveg mézet, és egy egyszerű tájékoztatót arról, hogy az mennyire egészséges, és hogy ezeknek a hasznos rovaroknak mennyire fontos szerepe van a mi életünkben. Ily módon mintegy 4 ezer gyerekhez és felnőtthöz juttatjuk el ezeket a hasznos információkat. Mindez kettős célt szolgál.

Egyrészt jelentősebb mézfogyasztásra szeretnénk serkenteni a fiatalokat, másrészt szeretnénk megismertetni őket a méhészszakma szépségeivel.

Reménykedjünk benne, hogy mire ők felnőnek, addigra a kárpáti méh újra elfoglalja a helyét ebben a régióban.

Forrás: Magyar Mezőgazdaság