Back to top

Katonák és rendőrök segítenek az afrikai sertéspestis megfékezésében Vietnámban

Úgy tűnik, az afrikai sertéspestis Vietnámban is megállíthatatlan. Bár az utóbbi két hónapban nem érkezett hivatalos jelentés újabb kitörésekről, ez azonban nem a vírus terjedésének leállása, lelassulása miatt van, sokkal inkább a visszajelzések hiányosságának tudható be.

A Vietnámból érkező hírek riasztó képet festenek le az afrikai sertéspestis (ASP) rohamos terjedéséről. A kitörések már a déli tartományokba is eljutottak, a tengerpart és Ho Si Minh-város közeléből is jelentettek megbetegedéseket.
Mivel az OIE, a Nemzetközi Állat-egészségügyi Szervezet (World Organization for Animal Health) nem kap frissítéseket Vietnámból már közel két hónapja, a járvány terjedéséről nehéz pontos tájékoztatást adni.

Az OIE szerint Vietnámban az ASP fertőzés legalább 23 tartományokban jelen van már, ami igencsak különbözik a vietnámi médiában eddig bejelentettől (7), de egyes szakemberek számítása szerint a vírus ma már legalább 30 tartományban pusztít.

Már 1,2 millió sertést érint a vírusos fertőzés Vietnámban
A helyzet sok térségben meglehetősen kaotikus – számolt be a Pig Progressnek egy állatorvos, aki nemrégiben tért vissza Vietnámból. Elmondása szerint több helyen is látta, amint a folyóba dobáltak bele vietnámi gazdálkodók az elhullott sertéstetemeket. A mezőgazdasági minisztérium nem ismeri el, hogy nem képes ellenőrzése alatt tartani a védekezést, illetve megfékezni a vírus terjedését.
A héten megjelent tájékoztatás, amit a vietnámi hatóságok kiadtak, az gyakorlatilag már ismert. A Reuters hírügynökség szerint arról, hogy az országban eddig 1,2 millió sertést érintett az ASP, ennyi állat pusztult el, illetve kellett leölni az afrikai sertéspestis miatt, már korábban is beszámoltak. Vietnámban egyébként a sertéstenyésztés jelentős mezőgazdasági ágazatnak számít, közel 30 millió sertést tartanak az ottani gazdaságokban. Sok a kisgazdaság, az állományok többnyire kisebbek.

A vietnámi hatóságok bejelentették, hogy katonai és rendőri segítséget is igénybe vesznek az ellenőrzésekhez, hogy megfékezzék a vírus terjedését

– jelentette be Phung Duc Tien mezőgazdasági miniszter-helyettes. Különösen az elhullott és kivágásra ítélt tetemek időben való elszállításához, illetve megsemmisítéséhez várják a rendvédelmi szervek segítségét.

Nguyen Xuan Cuong mezőgazdasági miniszter a közel múltban Hanoiban tartott konferencián a helyzetet úgy jellemezte, hogy „Vietnám állattenyésztése még soha nem szembesült ilyen veszélyes, bonyolult és költséges betegségkitöréssel” A miniszter azt is elmondta, hogy elrendelte, a rendőrség vizsgálja ki, hogy a helyi hatóságok miért nem tudnák megfelelően kezelni az ország sertésállományára óriási veszélyt jelentő megbetegedéses eseteket.

Forrás: 
PigProgress/magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Európai flamingók Kínában

A madárinfluenza sok tekintetben megváltoztatta az élőállat-kereskedelmet akár Európában, akár Kínában vagy akár Afrikában. Egy érdekes példa erre a flamingók exportja, importja. Míg korábban a rózsás flamingókat elsősorban Tanzániában vadon fogták be, s onnan exportálták a világ számos országába, ma már a szigorú állategészségügyi előírások miatt ez már nem lehetséges.

300 ezer élőállatot vittek Magyarországról Kazahsztánba

Sikertörténet a magyar-kazah agrár-kapcsolatokban, hogy az év eleje óta csaknem 300 ezer élőállatot vásárolt az ázsiai ország Magyarországtól - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) külső piacok fejlesztéséért és koordinálásáért felelős miniszteri biztosa, miután Kazahsztán fővárosában találkozott Gulmira Iszajeva agrárminiszter-helyettessel.

Magyarországon egyelőre nincs nyoma a Norvégiában pusztító kutya-betegségnek

A norvég élelmiszerlánc-biztonsági hatóság arról tájékoztatta az EU tagállamait, hogy az elmúlt hetekben Norvégiában súlyos bélrendszeri tünetekkel kezeltek jelentős számú kutyát. Magyarországon eddig nem észlelték a betegség megjelenését.

Németország: Aggasztóan magas a baromfihúsban található antibiotikumok aránya

A Német Szövetségi Kormány aggodalmát fejezte ki a baromfihúsban található antibiotikumok mennyisége miatt, miután egy jelentés kimutatta, hogy a csirkehúsban egyre több az antibiotikumnak ellenálló szuperbaktérium.

A kuvasz kulturális örökségünk része

A kuvasz egy igazi kincs, egy örökség, amelyet őseinktől kaptunk – jelentette ki Nagy István Agrárminiszter a Nemzetközi Kuvasz Tenyésztési Konferencián, szombaton Tápiószentmártonban.

Kecskesajt és „kőműveskézkrém”

Izerné Kiss Helga és családja 2008-ban vágott bele a núbiai kecskék tartásába és tenyésztésébe: foglalkoznak gidák értékesítésével, illetve kecsketejből készítenek joghurtot, túrót, túrókrémet, különböző félkemény sajtokat. Zalaszentgrót Csáford városrészének szőlőhegyén található portájukon termékkóstolóval, vásárlási lehetőséggel várják vendégeiket, és a kecskék megtekintése is sokak számára vonzó program.

Kukorékolhat egy kakas kora reggel? A bíróság döntött!

Aki vidéken él, vagy ott tölti a szabadságát, biztosan hallotta már kora reggel a kakas kukorékolását. Van aki számára ez idilli vagy csak természetes, de olyan is akad, akit annyira idegesít, hogy beperelt egy kakast.

A Fülöp-szigeteken is megjelent az afrikai sertéspestis

Az első jelentések szerint 7500 sertést öltek le a szigetvilágban, miután először mutatták ki a rettegett vírust házisertés állományokból. A kényszervágásokat két farmon kellett végrehajtani, Manilától nem messze.

Minőségi tenyészállatok seregszemléje a Kaposvári Állattenyésztési Napokon

A folyamatos piaci kihívások között is színvonalas magyar állattenyésztői munka sikere valamennyiünk számára fontos. Ezért az agrártárca támogatásokkal is segíti az ágazatot, hogy a rendkívül erős nemzetközi versenyben helyt tudjon állni – hangsúlyozta Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára, a XIII. Kaposvári Állattenyésztési Napok (KÁN) megnyitóünnepségén, Kaposváron.

Vízválasztóhoz ért a magyar juhágazat

A következő 5 év vízválasztó lesz a magyar juhtenyésztésben, hiszen évtizedek óta alig, sőt visszafejlődő ágazatról beszélünk, amely nagyon távol esik az élvonalat képviselő országok juhtartóinak teljesítményétől. Ha most nem lépünk gyorsan és határozottan, akkor néhány éven belül nem lesz számottevő a magyar ágazat.