Back to top

Zárolják a bankszámláját annak, aki nem azonosítja magát a bankjánál

A pénzintézetek ügyfeleinek azonosítania kell magukat június 26-ig, mert ellenkező esetben zárolják a számlát - figyelmeztetett a Magyar Nemzeti Bank (MNB) felügyeleti szóvivője az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában.

Binder István emlékeztetett: az intézkedés uniós, illetve hazai jogszabály alapján vált szükségessé a pénzmosás, illetve a terrorizmus finanszírozása elleni küzdelem érdekében.

Az azonosítás, az okmányok másolása néhány percet vesz igénybe, illetve az ügyfeleknek nyilatkozni kell arról, hogy nem kiemelt közszereplők, mert rájuk többlet előírások vonatkoznak - tette hozzá.

Mint elmondta: az azonosítási kötelezettség jellemzően azokra vonatkozik, akik az elmúlt két évben nem jártak személyesen a bankjuknál. A többiek adatait ugyanis időközben valószínűleg egyeztették.

Ugyanakkor az adatközlés postán, illetve e-mailen is megoldható. Utóbbi feltétele, hogy a dokumentumok a banknál bejelentett e-mail címről érkezzenek - fűzte hozzá.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy a számlához tartozó csoportos beszedéseket, az adategyeztetés hiányában is teljesítik a bankok, azonban egyedi utalásokra, vagy pénzfelvételre nem lesz lehetőség.

Forrás: 
MTI

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Erősödik az igény a házi pálinkára

Az Európai Unió illetékes fórumain újra napirendre kerülhet az a kezdeményezés, amely nyomán bizonyos mennyiségű tömény italt adómentesen lehetne előállítani - mondta a Magyar Nemzetnek Tállai András, a Pénzügyminisztérium (PM) államtitkára, hozzátéve, hogy az ilyen felvetéseket a magyar kormány mindig támogatja, a hagyományainkhoz ugyanis ragaszkodnunk kell.

A vidék bankja együttműködésben a baromfiágazattal

Folytatja és kibővíti együttműködését a Takarékbank és a Baromfi Terméktanács (BTT). A megújított megállapodás alapján a felek nemcsak információ- és tapasztalatcserével, hanem tanácsadással, képzéssel, piaci előrejelzésekkel is segítik a jövőben a baromfiágazat hatékonyságának és versenyképességének javítását.

Mazars: Már elveszettnek hitt pénzhez juthat!

2019. év végéig sok magyar cég szembesült azzal a méltánytalansággal, hogy amikor egy vevője nem fizetett, nem csak a szolgáltatás nettó értékét kellett elkönyvelnie veszteségként, de ezen összeg utáni áfát is be kellett fizetnie. 2020. január 1-től lehetőség van a behajthatatlan követelések áfa összegének visszaigénylésére a törvényben meghatározott feltételekkel, amelyek igen szigorúak.

Ritkábban trükköznek a boltosok

Javult az év végi szezonban alkalmi vagy állandó jelleggel kereskedő vállalkozások jogkövető magatartása az előző év adventi időszakában tapasztalt mértékhez képest, erre utalnak a tavaly novembertől december végéig lebonyolított fogyasztóvédelmi ellenőrzéssorozat tapasztalatai - írja hétfői számában a Magyar Nemzet.

Szja-bevallás: már minden információ elérhető a NAV honlapján

Elindult az idei e-szja rendszer, már minden aktuális bevallási információ fenn van a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján.

Több helyen is megnyitották a Sütibank fiókjait

Rendhagyó bankfiókok nyíltak meg egy-egy napra az ország több pontján: egy karitatív akció keretében pénzérme alakú csokikat, süteményeket árultak. A bevételből ismeret- és készségfejlesztő társasjátékokat vásárolnak a szervezők többgyermekes családok számára, valamint iskolákba is eljuttatják azokat.

Októberben is nőttek az átlagfizetések

Tavaly októberben a bruttó átlagkereset 365 100 forint volt, 11,6 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. A közfoglalkoztatottak nélkül számolva 11,2 százalékkal, 375 300 forintra nőtt a bruttó átlagkereset.

Végéhez közeleg az amerikai-kínai kereskedelmi háború?

A kínai kereskedelmi delegáció január 13-án Washingtonba utazik egy négy napos látogatásra, amelynek során aláírhatják az amerikai-kínai kereskedelmi háború lezárását célzó részmegállapodást - közölte bennfentes forrásokra hivatkozva internetes oldalán a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap.

Varga Mihály: jövőre a gazdaságvédelmi akcióterv újabb pontjai lépnek életbe

Jövőre a gazdaságvédelmi akcióterv újabb pontjai lépnek életbe, amelyek az adócsökkentések mellett célzott támogatásokkal segítik a családokat és a vállalkozásokat, a kormány célja, hogy megőrizhessük az eddig elért eredményeket - mondta a pénzügyminiszter kedd a hivatalos Facebook oldalára feltöltött videójában.

Ne legyünk önmagunk ellenségei 2.

Legutóbbi írásomban (augusztusi szám 6-7. oldalak) felsoroltam mézünk árának 18 lehetséges összetevőjét. Ha valaki vette a fáradtságot és összeszámolta költségeit, akkor rá kellett jönnie, hogy még kevesebb pénzért dolgozik, mint eddig hitte. Ne zavarjon meg bennünket, hogy a felsoroltakból egy-egy tételre ténylegesen nem adunk ki pénzt, mert attól még nem oldódik meg a problémánk.