Back to top

Büntetni fogják a kettős minőségű élelmiszerek árusítását Csehországban

A cseh kormány hétfői ülésén jóváhagyta az élelmiszertörvény módosítását, miszerint ezentúl tilos lesz az azonos csomagolású, de eltérő minőségű élelmiszerek árusítása Csehországban – közölte a cseh kormányhivatal hétfőn a Twitteren.

A módosítás a Csehországban, illetve külföldön gyártott élelmiszerekre egyaránt vonatkozik. A jogszabály megsértéséért a mezőgazdasági tárca javaslata alapján akár 50 millió koronával (650 millió forint) is büntethetik az érintetteket.

A most elfogadott módosítás alapján kiszélesedik az állami élelmiszerellenőrzés (SZPI) jogköre is, és

a hatóságoknak több lehetőségük lesz megvizsgálni, jogos-e bizonyos termékek cseh gyártmányként való megjelölése.

Karel Havlícek ipari és kereskedelmi miniszter már korábban bejelentette: a tárca törvénymódosítást terjeszt a parlament elé, amellyel megtiltanák minden olyan termék árusítását Csehországban, amelyet a gyártók azonos csomagolásban, de eltérő összetétellel árusítanak különböző országokban.

Csehország már évek óta a visegrádi négyek közül a legerőteljesebben bírálja azt a gyakorlatot, miszerint számos élelmiszert a gyártók azonos csomagolásban, de eltérő összetételben árusítanak egyes országokban.

A gyártók általában azzal érvelnek, hogy országonként mások a követelmények, s termékeikkel ennek kívánnak megfelelni. A cseh sajtó szerint azonban aligha tekinthető véletlennek, hogy a bírált termékeket általában jobb minőségben fogalmazzák Nyugat-Európában, mint Közép- és Kelet-Európában.

Forrás: 
MTI

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Tények, amiket tudnia kell az élelmiszer-veszteségről és az ételhulladékokról

Az Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezet (FAO) és a Messe Düsseldorf közös kezdeményezése a SAVE FOOD. A cél, az élelmiszer-veszteség és ételhulladék globális csökkentése: az iparosodott országokban kevesebb élelmiszert értékesítsenek, és a fogyasztók tervezzék vásárlásaikat. Főként az élelmiszeripar figyelmét kívánják felhívni az élelmiszer-veszteségre, amely a jövő egyik fő prioritása.

Az Agrárminisztérium tevékeny részt vállal az élelmiszerpazarlás leküzdésében

Október 16-a az ENSZ Élelmezési Világnapja, melynek idei mottója: „Tetteink alakítják a jövőt – egészséges táplálkozás az éhezésmentes világért.” Ennek alkalmából az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO), az Agrárminisztérium és a Magyar Élelmiszerbank Egyesület közös eseményt tartott Budapesten.

Ha oroszokkal üzletelne, most megteheti

Február 10–14. között rendezik Oroszország legnagyobb élelmiszeripari kiállítását, akit érdekel az orosz piac, annak érdemes ott lennie. Az Agrármarketing Centrum segít a szervezésben, 2020-ban is megépíti a nemzeti standot, amelyen öt-hat kiállítónak tud helyet biztosítani.

Az agrárminiszter több ország vezetőjével tárgyalt, mely összesen 1,5 milliárdos piacot fedett le

Nagy István hivatalában fogadta a Török Köztársaság mezőgazdasági és erdészeti miniszterét, India vízügyi miniszterét, valamint az Iráni Iszlám Köztársaság nagykövetét. A keleti országok vezetőivel folytatott kétoldalú tárgyalások során érintették a kereskedelmi lehetőségek bővítését és az öntözés potenciális együttműködési területeit, valamint azok fejlesztésének lehetséges irányait.

Felrobban a bio növényvédő szerek piaca – évi 21,3 százalékos növekedést jósolnak

A támogató szabályozás, az ökológiai élelmiszerek iránti fokozott fogyasztói igény és a következő generációs DNS-szekvenálás új növekedési lehetőségeket biztosít - 21,3 éves növekedési ráta várható.

Kitiltották a nőt az országból a bőröndjében találtak miatt

Az ázsiai térségben rohamos ütemben terjedő afrikai sertéspestis Ausztráliában is érezteti hatását: a szigorú biztonsági óvintézkedések okán megtagadták a belépést az országba egy nőtől, aki bőröndjében nyers sertéshússal érkezett a sidney-i repülőtérre.

Menő "Máltai Szeretetszolgálatos" táska a Spar-nál

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat tiszaburai varrodájában készülő vászontáskákat értékesítenek mostantól az INTERSPAR hálózatában. Az eladások a hátrányos helyzetű település varróüzemében dolgozó lányokat és édesanyákat segítik, miközben környezetbarát alternatívát nyújtanak a bevásárlás során.

A hobbi virágvetőmagokat vizsgált a Nébih

Számos hibát feltárt a Nébih tavaszi hobbi virágvetőmag ellenőrzés-sorozata. Az 50 megvizsgált vetőmagtétel közül 11-gyel volt probléma, többek között 6 tétel csírázóképességével, egynek pedig a tisztaságával voltak gondok. A nem megfelelő csírázóképesség miatt két kis- és középvállalkozással szemben figyelmeztetést, míg két áruházlánc esetében minőségvédelmi bírságot szabott ki a hatóság.

A magyarok után a francia gazdák is az olcsó lengyel alma miatt panaszkodnak

Európa legnagyobb agrárgazdaságában sem tudják lassan felvenni a versenyt az almatermesztők Lengyelországgal, mely immár a világ második legnagyobb almatermesztő ország lett. Már csak Kína előzi meg, az Egyesült Államokat leszorította a harmadik helyre.

Még több marokkói paradicsom

Az Euroestacom (Icex-Eurostat) statisztikai szolgálat adatai szerint az elmúlt nyolc évet figyelembe véve Hollandia és Spanyolország is kevesebb paradicsomot értékesített az EU-n belül, ugyanakkor a marokkói import folyamatosan nőtt.