Back to top

Jelentősen drágulhat a tojás

Nem árulnának ketreces tyúktartásból származó tojást a nemzetközi kiskereskedelmi láncok néhány év múlva, amivel veszélybe sodornák a közép-európai, ezen belül is a kilencven százalékban ketreces tartást alkalmazó hazai tojáságazatot - mondta a Magyar Nemzetnek Pákozd Gergely, a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetségének alelnöke.

A lap keddi számában megjelent cikk szerint a Tesco, amely már hivatalos közleményben is tudatta döntését, a fenntarthatósággal és állatjóléti szempontokkal indokolja azt. Az ágazati szereplők szerint viszont ez nem állja meg a helyét, sőt az alternatív - szabadtartásos vagy mélyalmos - technológiák összességében ártalmasabbak a bolygóra, mivel energia- és területigényük nagyobb, jobban terhelik a talajt.

"A szövetségnek nincs pontos információja a láncok döntésének hátteréről" - tette hozzá Pákozd Gergely, aki úgy véli:

előfordulhat, hogy állatvédői nyomás vagy bizonyos üzleti érdekek állnak a háttérben. Valós fogyasztási igények aligha, mivel a váltás akár negyven százalékkal is megdrágítaná a tojást.

Az ágazat mára mindenesetre kiheverte a 2012-ben kötelezővé tett ketreccseréket, így a piaci igényekre szabott fejlesztésekkel kiválthatóvá válna az import - írja a Magyar Nemzet.

Forrás: 
MTI

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Itt a grillszezon, a Nébih a debreceniket vizsgálata

A grillszezon kedvelt termékeit, debreceni húskészítményeket vizsgált a Szupermenta programban a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). Élelmiszerbiztonsági szempontból a 20 különböző termék mindegyike megfelelt, minőségi, illetve jelölési hibák miatt azonban 18 esetben kellett figyelmeztetni az előállítókat.

50 millió liter energiaitalt iszunk egy év alatt

Júliusban és augusztusban, a fesztiválszezon alatt tetőzik az energia- és sportitalok fogyasztása. 2018. június és 2019. május között közel 32 milliárd forintért vásároltunk a kategóriából, ami 15 százalékos értékbeli növekedést jelent az előző évi azonos időszakhoz képest.

Az ország legszebb birtokait kerestük

Lezárult a Magyarország Legszebb Birtoka 2019 címért versengő gazdaságok bejárása és zsűrizése; a birtoklátogatásokon – ahogy az már megszokott – a Magyar Mezőgazdaság Kft. munkatársai is részt vettek.

Egyre kelendőbbek a "fenntartható" termékek Németországban

Évről-évre népszerűbbek Németországban az egészséges és fenntartható gazdálkodásból származó élelmiszerek, az elmúlt öt évben 18-ról 31 százalékra nőtt a fogyasztók körében azok aránya, akik nagy jelentőséget tulajdonítanak annak, hogy egészséges és fenntartható életet folytassanak - jelentette a ZDF német közszolgálati televízió kedden.

Orosz "alma razzia" Fehéroroszországban

Az orosz állami élelmiszer-biztonsági hivatal munkatársai Fehéroroszországban ellenőrzik, hogy nem lengyel származású almát akarnak-e belorusz exportőrök átcsomagolva továbbszállítani az orosz boltokba.

Kismértékben csökken a világ ipariparadicsom-termelése

A Világ Ipari Paradicsom Tanácsa (WPTC) a globális termés-előrejelzését 300 000 tonnával csökkentette, mégpedig a kiültetés ideje alatt az évszakra nem jellemző – néhány jelentős termesztő országot érintő – hőmérséklet-csökkenés miatt.

Agrárkamara: tovább nőhet a sertéshús ára

Tovább nőhet a sertéshús és a belőle készülő készítmények ára az elkövetkező hónapokban, mivel a sertések felvásárlási ára szárnyal az afrikai sertéspestis miatt - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) az MTI-vel.

Az Egyesült Királyságban is felbukkant az ASP

Az erősen fertőző, és a disznókra nézve halálos afrikai sertéspestis vírussal fertőzött húst foglaltak le Észak-Írországban. Ez az első eset, hogy a betegség az Egyesült Királyság területén is felbukkant.

A kocák szeretik az állandóságot

Egy új vizsgálat kiderítette, hogy a különböző elletőrendszerekben tartott és többször fialtatott kocáknál a rendszerek cserélgetése miként hat a malacok mortalitására. A kezdeti eredmények szerint, azok a kocák teljesítettek jobban és azoknál volt alacsonyabb a malacok elhullása, amelyeket ugyanabba az elletőrendszerbe vittek vissza.

D-vitaminban gazdagok a szoláriumozó tyúkok tojásai

A Martin Luther University Halle-Wittenberg (MLU) táplálkozási szakértőkből és agrárkutatókból álló egyik csoportja új módszert fedezett fel a tojások D-vitamintartalmának növelésére: a tyúkokat UV-fénnyel kell kezelni.