0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Magyar méz és kolbász Amszterdamban

Idén 13. alkalommal szervez közösségi megjelenést az amszterdami PLMA szakkiállításon az Agrármarketing Centrum. A 2019. május 21-22-én zajló eseményen a kereskedelmi márkás termékek széles skálája tekinthető meg, külön pavilonok állnak rendelkezésre az élelmiszergyártók, illetve az egyéb termékek gyártói számára. Az Agrármarketing Centrum standján összesen 16 kiállító jelenik meg.

„Az amszterdami PLMA kiállítás nagy népszerűségnek örvend kiállítóink körében” – mondta Ondré Péter, az Agrármarketing Centrum helyszínen tartózkodó ügyvezető igazgatója, hangsúlyozva, hogy az AMC által megvalósított magyar standon, 144 m2-en, a már jól megszokott RAI Kiállítási Központ Park Complex 8-as pavilonjában 16 kiállító kapott helyet.

Ondré Péter azt is kiemelte, hogy a Társaság közösségi standjának kiállítói minden rendelkezésükre álló helyet betöltöttek, a hosszú várakozási lista miatt még a raktárnak, konyhának szánt területeket is átadták egy kiállítónak, annak érdekében, hogy lehetőséget biztosítsanak a cég megjelenésére.

A PLMA árukínálata számos kategóriát felölel: vannak friss és fagyasztott termékek, szárazáruk és italok, kozmetikumok, egészség- és szépségipari termékek, háztartási és konyhafelszerelés, autóápolás, valamint kertészeti cikkek. Az Agrármarketing Centrum kiállítói is számos termékkategóriát képviselnek.

Megtalálhatóak a különféle méz termékek, fagyasztott lepények, üdítőitalok, kolbászok, szalámik, aszalt gyümölcsből készült gyümölcsszeletek, glutén- és laktózmentes gabonapelyhek, zabpehely és müzliszelet termékek, sport termékek, őrölt diót helyettesítő termékek, fűszerpaprika őrlemények és darák, extrudált termékek, fagyasztott pékáruk, fagylalt- és italporok és gyümölcskonzervek is.

Az AMC ügyvezetője megjegyezte: Magyarország hágai nagykövetségének munkatársai minden évben tiszteletüket teszik a magyar standon, és külön-külön egyeztetnek a magyar kiállítókkal a holland piacra jutási lehetőségekről, amivel nagymértékben hozzájárulnak a magyar kiállítók kiviteli tárgyalásainak eredményességéhez.

A rendezvény kísérő eseményén, a „PLMA’s New Product Expo”-n mutatják be az új termék- és csomagolási innovációkat, amelyre idén beválogatták a Gyulahús termékét is. Ezen az eseményen a szakemberek számos szeminárium és konferencia keretében ismerkedhetnek meg az ágazat legújabb trendjeivel, valamint a legfrissebb piackutatások eredményeivel is. 2018-ban 2.600 kiállító és 15.000 szakmai látogató részvételével zajlott a PLMA.

Forrás: AMC sajtóközlemény