Back to top

NAKAdémia a termőföld védelméről a szántóföldi napok keretében

A tavaly a gazdálkodók és szaktanácsadók számára elindított szakmai fórumsorozat, a NAKAdémia idén is folytatódik. Május 24-én Mezőfalván, a III. NAK Szántóföldi Napok és AgrárgépShow keretében többek között a talajmintavételről, a növénytáplálásról, valamint a talajjavítási technikákról hallhatnak előadásokat az érdeklődők.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) idén is elindította a tavaly NAKAdémia néven már a gazdálkodók és szaktanácsadók által megismert ingyenes szakmai fórumsorozatát. A „NAKAdémia – Humusz a termőföld lelke” című sorozatban 2018-ban a termőföld termőképességét biztosító szervesanyag-tartalom, az élővilág és a szélsőséges időjárás okozta stresszhelyzetek csökkentésében jelentős szerepet játszó, így gazdaságosabb termelést biztosító szerkezetesség megőrzésének fontossága került szóba. Ezek aktuális témák, hiszen a talajképződés igen lassú folyamat, illetve a talajvédelem a jövőbeni támogatások elemeként sem elhanyagolható szempont.

Fotó: MTI - Varga György

Ezek szellemében 2019-ben a „NAKAdémia – Hogy a földünk termő legyen” elnevezésű folytatás jelzi, hogy ismét a talajt és a termőföld minőségi védelmét állítja a köztestület a rendezvénysorozat fókuszba.

Az előadások rámutatnak a helyes mintavétel fontosságára, a precíz tápanyag-gazdálkodás lehetőségére, a talaj szerkezetességének, kémhatásának megfelelő fenntartási, javítási lehetőségeire,

mely helyes gazdálkodási gyakorlatok természetesen visszahatnak a tápanyag- és vízmegőrzés lehetőségére, ezáltal az optimális terméseredmények elérésére.

A NAKAdémia következő állomása 2019. május 24-én, pénteken lesz Mezőfalván a III. NAK Szántóföldi Napok és AgrárgépShow keretében, ahol a témák érintik a precíz talajmintavételt, a tápanyagok hasznosulását, az átgondolt növényápolást, a különböző fejtrágyázási és talajjavítási megoldásokat egyaránt. A rendezvényen való részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött. A regisztrációs felület a NAK portálján található. Természetesen a gabona aratását követően folytatjuk sorozatunkat a fenti témában még további két alkalommal, a tervek szerint szántóföldi bemutatóval egybekötve.

Forrás: 
NAK sajtóközlemény

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

A szélesebb közönség felé nyit az épülő agrártechnológiai központ Angliában

Szeptemberben az egyetemisták előtt nyitják meg, jövő évtől pedig már a nagyközönség is látogathatja a legújabb fejlesztéseket bemutató agrártechnológiai központot. A kormány által is támogatott projekt a tervek szerint fogyasztókra is hatással lesz.

Tarrágást is okozhat! Felhívás a bogáncslepke-fertőzöttség felmérésére

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja a szójatermesztők figyelmét, hogy országszerte tapasztalható a bogáncslepke egyedszámának ugrásszerű növekedése.

Termeljük meg a pizzafeltétet!

Az articsókát mi leginkább pizzafeltétként ismerjük, de az olasz és a spanyol konyhában többféle változatban is készítik. Húspótló zöldségként is tálalják, és számos gyógyhatása is ismert. Érdemes közelebbi kapcsolatot kialakítani vele.

Burgonyaár-forradalom Szlovákiában (is)

A burgonya április végén, illetve május elején csaknem 60 százalékkal került többe Szlovákiában, mint 1 évvel korábban. A kilogrammonkénti átlagár elérte a 0,95 eurót, ami az utóbbi két évtized legmagasabb burgonyaárát jelenti. A Szlovák Köztársaság Statisztikai Hivatalának legutóbbi jelentésében az áll, hogy 90 cent feletti burgonyaár 2000 óta csak néhány hónapon át fordult elő Szlovákiában

Alternatív fehérjenövények

Május végén a fehérje növények fejlesztésének lehetőségeiről tanácskoztak Nyíregyházán a Westsik Vilmos Kutatóintézetben. Ez, mint a Debreceni Egyetem Agrár-kutatóintézetek és Tangazdaság egyik helyszíne, megfelelőnek bizonyult annak az országos rendezvénynek a megtartására, amelynek célja a magfehérje-növények genetikai alapjainak és termesztés­technológiájuk sarkalatos elemeinek ismertetése volt.

Úttörő megoldás: vertikális farmmal fejlődik a sörfőzde

Noha egyre többször hallani függőleges farmokról, az még az Egyesült Királyságban sem fordult eddig elő, hogy sörfőzéshez használták volna e megoldást. Egy londoni sörfőzde most erre készül, méghozzá epret termesztve ily módon.

A biotermelés a dánok jövőképe

A statisztikák szerint Dánia az egyik legnagyobb bioélelmiszer fogyasztó Európában. A dán statisztikai hivatal adatai azt mutatják, hogy 2018-ban a kiskereskedelemben az összes bioélelmiszer-értékesítés új rekordot ért el, ami 1,73 milliárd eurónak felel meg. Ez a tendencia jelenik meg a 2050-ig meghatározott jövőképükben is.

Varsó virágba borul és versenyez

Hétfőn kezdődik a legnagyobb lengyel ökofesztivál a Varsó zöldben és virágban elnevezésű mozgalom. Az elmúlt évek alatt a legnagyobb és legszebb fesztivál lett Lengyelországban.

Iskola a homokbuckák között

A találó címet az ásotthalmi iskola egyik kiadványából kölcsönöztem. Ahogyan Andrésiné dr. Ambrus Ildikó, a Bedő Albert Erdészeti Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium igazgatónője megjegyezte: akinek belement a homok a cipőjébe, az örökre itt marad.

A precíz munka pénzben is megtérül

„Hektáronként akár 10-30 ezer forint profit különbség is elérhető a hagyományos és a precíziós gazdálkodás között”- hangzott el a Magtár Kft. és a az Agro Aim Hungária Kft. által Szolnokon szervezett első közös konferencián. Az előadók által legtöbbet hangoztatott kulcsszavak a tudatosabb gazdálkodás, a tervezhetőség, a hatékonyság növelése, és legfőképp a profit voltak.