Back to top

A takarmányozás kihívásai - jelentős változások jönnek

„A növényi összetevők legújabb generációja a takarmányozás hatékonyságának növeléséért” címmel tartották Herceghalmon idén a Biomin Magyarország Kft. konferenciáját, melyre rangos hazai és külföldi előadók érkeztek. A megnyitón Gerhard Galsterer, a Biomin GmbH regionális igazgatója köszöntötte az egybegyűlteket.

Dr. Jakab Gábor, a Biomin Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója felhívta a figyelmet arra, hogy a rendezvény legfőbb célja a Digestarom® DC-nek, a Biomin egyik kiemelkedő termékének megismertetése, melynek takarmány-átalakító hatása forradalmi változást okozhat a sertés- és baromfi-takarmányozásban.

„Mennyi veszteséget okoznak a bél megbetegedései a sertés- és baromfitartásban?” Erre kereste a választ előadásában Dr. Ozsvári László, a SZIE AOTK tanszékvezetője. Rámutatott arra, hogy a haszonállattartó-telepeken mint vállalkozásokban a fő cél a gazdasági haszon nagyságának növelése.

Nem is gondolnánk, hogy egyes állomány-egészségügyi problémák milyen gazdasági hatással vannak a hizlalásra.

Így például a takarmány-értékesülés 10 százalékos romlása, a 30 kilogrammról 110 kilogrammra való hizlalás során 80 forint/kg-os takarmányár esetén 1856 forint költségnövekedést okoz. A veszteségek gyakran a bél megbetegedésének számlájára írhatók.

„A malactakarmányozás kihívásai antibiotikum és cinkoxid-mentes termelési rendszerben” címmel Tenke János, a BONAFARM sertéságazati és takarmányozási vezetője ismertette a tapasztalatokat és lehetőségeket.

A cinkoxid terápiás dózisú felhasználása a malactakarmányokban 2022-től tilos lesz az EU-ban.

Ezért a takarmányozási koncepciók átértékelése és átalakítása a malacok emésztés-élettani jellegzetességeinek maximális figyelembe vétele mellett elkerülhetetlen. Az előadó eddigi tapasztalatai szerint, illetve a fent említett tényt figyelembe véve arra a következtetésre jutott, hogy nem a legnagyobb teljesítmény elérése a cél a prestarter fázisban. A hangsúly a béltraktus egészséges fejlődésére és a stabil bélflóra kialakítására helyezendő. Tenke János kiemelte, hogy munkája során a Biomin két termékének, a TOP 3 és a Digestarom® DC kombinációjának használata a malactakarmányokban költséghatékony alternatívát jelenthet a kiesések, elhullások csökkentése terén.

Forrás: 
Magyar Mezőgazdaság

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Emelkedtek a bérek az agráriumban

Az első negyedévben 15 százalékkal emelkedtek a nettó átlagkeresetek a mezőgazdaságban, miközben a foglalkoztatottak száma csaknem 6 százalékkal csökkent éves összevetésben – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első negyedéves nemzetgazdasági összesítéséből.

Az ország legszebb birtokait kerestük

Lezárult a Magyarország Legszebb Birtoka 2019 címért versengő gazdaságok bejárása és zsűrizése; a birtoklátogatásokon – ahogy az már megszokott – a Magyar Mezőgazdaság Kft. munkatársai is részt vettek.

Agrárkamara: tovább nőhet a sertéshús ára

Tovább nőhet a sertéshús és a belőle készülő készítmények ára az elkövetkező hónapokban, mivel a sertések felvásárlási ára szárnyal az afrikai sertéspestis miatt - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) az MTI-vel.

Az Egyesült Királyságban is felbukkant az ASP

Az erősen fertőző, és a disznókra nézve halálos afrikai sertéspestis vírussal fertőzött húst foglaltak le Észak-Írországban. Ez az első eset, hogy a betegség az Egyesült Királyság területén is felbukkant.

A kocák szeretik az állandóságot

Egy új vizsgálat kiderítette, hogy a különböző elletőrendszerekben tartott és többször fialtatott kocáknál a rendszerek cserélgetése miként hat a malacok mortalitására. A kezdeti eredmények szerint, azok a kocák teljesítettek jobban és azoknál volt alacsonyabb a malacok elhullása, amelyeket ugyanabba az elletőrendszerbe vittek vissza.

D-vitaminban gazdagok a szoláriumozó tyúkok tojásai

A Martin Luther University Halle-Wittenberg (MLU) táplálkozási szakértőkből és agrárkutatókból álló egyik csoportja új módszert fedezett fel a tojások D-vitamintartalmának növelésére: a tyúkokat UV-fénnyel kell kezelni.

Egy „no-deal” Brexit hatása

A National Union of Farmers (NUF) vezetője arra figyelmeztet, hogy egy „no-deal” (megegyezés nélküli) Brexit teljes katasztrófa lenne az Egyesült Királyság mezőgazdaságára nézve, mivel az a bárányok tömeges levágását eredményezné, és rengeteg brit mezőgazdasági munkásnak kellene beszüntetnie tevékenységét.

Az Európai Bizottság is támogatja a hosszú távú élőállat szállításokra vonatkozó magyar intézkedéseket

Vytenis Andriukaitis egészségügyért és élelmiszer-biztonságért felelős biztos a Mezőgazdasági és Halászati Tanács 2019. július 15-i, brüsszeli ülésén üdvözölte azon tagállamok hatóságainak intézkedéseit, melyek az extrém nyári hőség során szigorítják a hosszú távú, rendszerint Törökországba irányuló élőállat szállítások feltételeit.

Belgium sikere az afrikai sertéspestis elleni küzdelemben

Minden országnak, ahol az afrikai sertéspestis (ASP) vírusa már megjelent, hetente jelentenie kell a járványhelyzet alakulását az Állategészségügyi Világszervezetnek (OIE). Ez akkor sem maradhat el, ha nem történt újabb megbetegedés, elhullás. Belgium az elmúlt héten először hagyhatta üresen az újabb esetek/megbetegedések közlésére szolgáló sort az adatlapon.

Búza Egyiptomba, disznóhús Kínába

A Vajdaságban jól tűrik a nyári meleget a tavasszal elvetett haszonnövények, a legnagyobb területen termesztett kukorica és szója már virágzik. A májusban és júniusban jegyzett 250–300 milliméter csapadéknak köszönhetően úgy néz ki, egyelőre nem lesz gond a növényzettel, nedvesség a földben van elegendő.