Back to top

Felépült az Alföldi Tej Kft. 15 milliárd forintos sajtgyára

Végéhez közelítenek az Alföldi Tej Kft. debreceni új üzemének építési és szerelési munkálatai. A négyéves intervallumot felölelő beruházás révén Magyarország második legnagyobb tejipari cégének tejtermék-portfóliója a saját gyártású tej, tejföl, vaj, túró, kefir és joghurt mellett sajttal és tejporral egészül ki.

A beruházás keretein belül két gyártósor valósul meg: egyrészt egy napi 250 ezer liter tej feldolgozásra alkalmas sajtgyártó részleg, másrészt a sajtgyártás során keletkező édes savót feldolgozó, 250 ezer liter kapacitású savóporító üzem, amely alkalmas lesz napi mintegy 220 ezer liter fölözött tejből tejpor gyártására is - írja a keleten.hu.

Rózsás Mónika
Fotó: MTI - Balázs Attila
Az Alföldi Tej új debreceni telephelyén a technológiai tereket részben a 2015-ben megvásárolt üzem átalakításával, részben zöldmezős beruházás keretében alakították ki.

Az üzemépítés során a vállalat növelte nyerstej- és pasztőrözött tej tárolási kapacitásait is, a debreceni üzemben akár napi 750 ezer liter tej átvétele is lehetséges,

ennek többségét a kelet-magyarországi régióban termelő gazdáktól veszi át a cég. A sajtüzem a korábbi gyárcsarnok átalakításával, modernizálásával jött létre, míg a porítóhoz egy teljesen új létesítményt épített fel a vállalat. Az épület legmagasabb pontja 32,9 m, ami egy 10 emeletes ház magasságának felel meg, összes alapterülete meghaladja a 4500 m2-t, a folyadékok tárolására pedig összesen 1 200 000 liter tartálykapacitás került beépítésére. A technológia óránként átlag 18 000 liter folyadékot dolgoz fel, melyből átlagosan 1 tonna portermék keletkezik óránként.

Az évi mintegy 8000 tonna sajt gyártására alkalmas üzemben elsősorban a magyarok által legkeresettebb sajt, a trappista fog készülni.

Ezzel csökkenthető Magyarország évi közel 60 000 tonnát kitevő sajt-importja. Később gouda sajtot is készít majd Debrecenben a vállalat. A sajtüzemben immár több próbagyártást is tartott a cég, és megkezdte a trappista sajt piaci bevezetésének előkészítését.

A terméket az Alföldi Tej közismert, „Magyar” márkája alatt vezeti majd, be: a „Magyar trappista sajt” kerek henger, felezett henger és szeletet formában lesz majd kapható országszerte. A trappista sajt magyarországi kereskedelmi bevezetésének alkalmából a vállalat megújította a „Magyar” márka megjelenését is: a „Magyar trappista sajt” elegáns, fekete színű csomagolást kapott, amelyen aranyszínű a felirat, ezzel is közvetítve, hogy prémium minőségű termékről van szó.

A porító üzemben a pasztőrözött savó, illetve a fölözött tej feldolgozása révén az élelmiszeriparban (többek közt csokoládé-, jégkrém- és csecsemőtápszer gyártásban) használatos portermék előállítása történik majd, ezeket a termékeket kizárólag exportra szánja a cég.

A beruházást megtekintette Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Dr. Papp László, Debrecen polgármestere, Kósa Lajos országgyűlési képviselő, és Ésik Róbert a HIPA elnöke. A kétoldalú megbeszélésen elhangzott, hogy már Japánból és Kínából is érkezett megkeresés az Alföldi Tej Kft.-hez az új üzemben készülő termékekre vonatkozóan. A vállalat javasolta, hogy a kormányzat tovább bővítse a kedvező, 5%-os ÁFA-kulcs alá tartozó tejek körét, hiszen az alacsonyabb kulcs idén januártól a hosszabb eltarthatóságú ESL és UHT tejekre már vonatkozik, de a laktózmentes tejre még nem, így a laktóz-intoleranciával érintett fogyasztók továbbra is 18%-os ÁFÁ-t fizetnek a termékek után. Az Alföldi Tej szerint hosszabb távon pedig a magyar lakosság tejtermék fogyasztását – amely ma sajnos több területen elmarad az európai átlagtól – növelné, ha több más tejtermék is a kedvezőbb ÁFA-kulccsal kerülne az üzletek polcaira.

Forrás: 
keleten.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Újabb 2,4 milliárd forint támogatás a kisvállalkozások munkahelyteremtésére

Mintegy 150 vállalkozás összesen 2,4 milliárd forint támogatást nyert el a kis- és középvállalkozások munkahelyteremtését segítő programban, ez 3000 munkahely létrehozásához vagy megőrzéséhez járul hozzá - jelentette be Varga Mihály.

Kecsketartók figyelem! Most kell beadni de minimis kérelmeket

A kecsketenyésztőknek december 10-ig lehet benyújtani az anyakecske-tartás után igényelhető de minimis támogatási kérelmüket – figyelmeztet a szakmai szövetség.

Átadás-átvétel Mezőhegyesen

Márton napján aláírták az átadás-átvételről szóló iratokat a mezőhegyesi Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt-ben, ezzel a november 11-jétől kinevezett vezérigazgató, Kovács Norbert átvette a cég vezetését.

Stratégiai megállapodást kötött az Agrárminisztérium és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

A hazai agrár- és élelmiszerszektor erősítése, érdekeinek érvényesítése csak egy széleskörű társadalmi összefogás keretében valósulhat meg – jelentette ki Nagy István Agrárminiszter az agrártárca és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Között létrejött partnerségi megállapodás aláírását követően, hétfőn, Budapesten.

A kormány 100 millió forinttal segíti a kóbor ebek ivartalanítását

Magyarországon jelenleg az egyik legnagyobb probléma a kóbor ebek magas száma, melyet a nem kívánt szaporulatok megelőzésével, az ivartalanítás támogatásával lehet a legelfogadhatóbb módon csökkenteni. A kormány elkötelezett amellett, hogy a programnak köszönhetően újabb mérföldkőhöz érkezzünk az állatvédelem és a felelős állattartás terén.

Afrikában bizonyíthat a magyar agrárágazat

Az elmúlt évtizedekben számos fejlesztés valósult meg Afrikában magyar szakemberek közreműködésével, s úgy tűnik, nem lesz ez másképp a közeljövőben sem. Nagy István agrárminiszter ugyanis sajtótájékoztatón jelentette be: megkezdték a kontinensen annak a mintafarm-hálózatnak a kiépítését, amely a magyar agrárágazat nyereségességét és a helybéliek boldogulását egyaránt szolgálja.

Mi kell a mezőgazdaság további fejlődéséhez? Stabil támogatás és a versenyképesség erősítése

Kulcsfontosságú, hogy ne csökkenjenek a magyar gazdáknak adható támogatások 2020 után – mondta Nagy István az Országgyűlés Mezőgazdasági bizottsága előtti meghallgatásán. A tárcavezető szerint a versenyképességben még vannak tartalékok. A gazdák is érzik, hogy fejleszteni kell, ezt jelzi a nagymértékű, stabil hitelállomány és az igény a pályázati forrásokra, illetve kamattámogatási konstrukciókra.

A kormány kiemelten támogatja az élelmiszeripari beruházásokat

A kormány kiemelten támogatja a nagyszabású, bátor és jövőbemutató élelmiszeripari beruházásokat - mondta az agrárminiszter szerdán a Hajdú-Bihar megyei Sárrétudvariban, a Kurucz cégcsoport sertés vágó- és feldolgozó üzemének átadásán.

Számottevően kevesebb a jégkár

Számottevően kevesebb a jégkár az elmúlt két évben, ami a jégkármérséklő rendszer hatékonyságának köszönhető – tudtuk meg Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára és Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke sajtótájékoztatóján 2019. november 6-án, Budapesten.

A KAP átmeneti intézkedései - azonos szabályok, azonos alapok?

Az Európai Bizottság közzétette a KAP átmeneti rendelkezéseire vonatkozó első javaslatát, amelyek kulcsfontosságúak az EU politikájának folytatása szempontjából. A Copa-Cogeca közleménye szerint a KAP átmeneti intézkedései nem szolgálhatnak újabb csökkentések ürügyeként. Hogyan lehet megmagyarázni az európai gazdálkodóknak, hogy ugyanazok a szabályok nem kaphatnak azonos pénzügyi alapokat?