0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

A banánüzlet vesztesei

Az afrikai és dél-amerikai gyümölcstermelők nagy része nem tud abból abból a munkából megélni, melynek a szó szerint vett gyümölcse Európa fejlett országaiba kerül.

A közelmúltban a berlini Tagesspiegel c. napilap munkatársa annak járt utána, hogyan függ össze az Európán kívüli gyümölcstermelők egzisztenciája az általuk betakarított és a fejlett országokba kerülő termékek nyomottnak nevezhető árszínvonalával.

A német polgárok évi átlagban 12 kilogramm banánt fogyasztanak, amely így az alma mögött a második helyet foglalja el a legkedveltebb gyümölcsfélék sorában. De elgondolkodtató, mennyit kapnak a banántermelők az általuk betakarított és 11 ezer kilométer távolságról Európába szállított áruért, ha abból egy kilogramm valamelyik németországi élelmiszerboltban mindössze 79 eurocentbe kerül, ami jóval kevesebb annál, mint amennyit egy kilogramm almáért kell fizetni.

Dieter Overath, a TransFair nevű kereskedelmi egyesületnek a berlini napilapban idézett elnöke szerint

„a banántermelő gazdák és importőrök egyaránt ráfizetnek“, ami súlyosbodó szegénységhez, gyermekmunkához és kábitószer-kereskedelemhez vezet“.

Ez pedig a nagy élelmiszer-kereskedelmi láncok magatartásának, az egymás árainak történő alákínálás következménye, a minőségi, valamint a környezet- és munkavédelmi követelmények súlyosbodása ellenére.

A „Trueprice und Truecost“ nevű szervezet szerint a banán belföldi árképzésénél figyelmen kívül hagyják az alacsony béreket, a dolgozók munkabiztonságát jellemző hiányosságot, valamint olyan ökológiai következményeket, mint a vízszűke. Ezen tényezők elismerése az európai szupermarketek vásárlóinak nem jelentene túlságosan nagy terhet, nagyon hiányzik – példának okáért – annak az ecuadori banántermelőknek, akinek a havi jövedelme a német átlagbérek csupán töredéke.

Hasonló a helyzet a kávé- és kakaótermelőknél. 2017-ben a kakaóbab-piac szabályosan összeomlott, s azóta csak nagyon lassan kúsznak újra felfelé az árak.

Az érintett országok elsősorban Nigéria, Ghana és Elefántcsoport; azok az országok, melyek a német piac legfőbb szállítói. A fejlődő országok támogatásáért felelős gazdasági együtt-működési minisztérium számítása szerint Elefántcsontparton egy átlagos földműves család havi 170 eurót keres, ami édeskevés a megélhetéshez; s több mint kétmillió gyerek dolgozik a nyugat-afrikai kakaóültetvényeken.

Gerd Müller (CSU) gazdasági együttműködési miniszter szerint „végre fair árakat kell fizetnünk, hogy a termelők megéljenek a jövedelmükből és ne kelljen többé a gyerekeiket az ültetvényre küldeni. Müller egy olyan, a közelmúltban nyilvánosságra hozott tíz pontos tervben foglalta össze a céljait, melynek eredményeként az elkövetkező években folyamatosan nő a fenntarthatósági tanúsítvánnyal rendelkező, s ezáltal drágább, s egy minimáláron elérhető kakaó arányát, amely ma nem több 10 százaléknál. A tanúsítvány elfogadását és a vonatkozó szabványt az egész EU-ra kiterjesztenék.

A világ éllovasának számító Costa Rica ananásztermelőinek sem könnyebb az élete. Betakarításnál napi 12 órás a munkaidő, az elvégzett munkáért csak minimálbért kapnak,

ráadásul azok a növényvédő szerek, melyeket arrafelé használnak, gyakran okoznak bőrkiütést, légzési problémákat vagy fejfájást, idézi a Tagesspiegel az Oxfam fejlesztési szervezet vonatkozó jelentését.

A nagy német élelmiszerláncok nem óhajtják eljátszani a bűnös szerepét. A Német Kiskereskedelmi Szövetség (HDE) szerint „a kereskedelem a termékeit az egyes termelő országok szállítóitól rendeli“, ami azt jelenti, hogy nem lehet a teljes felelősséget a szupermarketekre hárítani. A Lidl mindenesetre fokozatosan átállt arra, hogy 1300 üzletében csak tanúsítvánnyal ellátott gyümölcsöt értékesít, ami viszont kilogrammonként 10 cent többletköltséget okoz a vásárlóknak.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu