Back to top

Baranyában versengtek az erdészek

Május 22-én zajlott az erdőgazdálkodásban aktívan dolgozó erdésztechnikusok számára meghirdetett Év Erdésze 2019 verseny Baranya megyei fordulója az Országos Erdészeti Egyesület Baranya megyei helyi csoportja és a Mecsekerdő Zrt. szervezésében.

A programhoz immár hagyományosan Erdész szakmai nap kapcsolódott, a Mecsekerdő Zrt. erdésztechnikusai találkozójának és továbbképzésének kiemelt témája az erdőnevelés (gyérítés jelölés) volt. A rendezvény a Pécsváradi Erdészethez tartozó István-kunyhó környezetében zajlott.

A programot Ripszám István termelési vezérigazgató-helyettes nyitotta meg, kiemelve a szakmai továbbképzés fontosságát, a közös gondolkodás és az összefogás erejét, mely a Mecsekerdő Zrt. eredményeinek legfontosabb erőforrása. Hangsúlyozta, hogy a természet értékeinek védelmére minden szakembernek kiemelt figyelmet kell fordítania munkája során.

A versenyen 15 erdésztechnikus indult, akiknek egy 2,4 km-es pályán végighaladva kellett megoldaniuk a napi munkájukhoz kapcsolódó 10 féle feladatot:

tájékozódás, lágyszárú növények, károsítók, védett és vadászható fajok felismerése, erdőfelújítás leírása, állomány leírás, famagasság- és fatérfogat becslés, fakészlet mérés, gyérítés jelölés, választékolás, rönk- és sarang számbavétel valamint korong- és golyós lövészet versenyszámokban. A megmérettetést a Kos Fashion Kft . támogatta.

Eredmények:

  1. Hum Ferenc, erdész Sellyei Erdészet
  2. Deák Zoltán kerületvezető erdész, Árpádtetői Erdészet
  3. Kovács János kerületvezető erdész, Szigetvári Erdészet

Gratulálunk az elért eredményekhez!

A Baranya megyei forduló I. helyezettje képviseli a Mecsekerdő Zrt.-t az Év Erdésze 2019. verseny országos döntőjében, amelyre 2019. június 19-20-án kerül sor Lengyel-Annafürdőn. Sikeres felkészülést és versenyzést kívánunk!

A Szakmai továbbképzés három helyszínen zajlott, ennek során tölgyes állományok értéknövelő gyérítés jelölését, valamint a mellékállomány becslését kellett elvégezni.

A szakszemélyzet háromfős csoportokban oldotta meg a feladatot, az etalon és az egyéni megoldások összevetése ezt követően tő melletti konzultáció keretében történt. Az eredmények összegzésére előadás keretében került sor.

A rendezvény a verseny eredmények ismertetésével zárult. A verseny első három helyezettje a Mecsekerdő Zrt. és a Kos Fasion Kft. értékes díjait vehette át Keszi Lászlótól, az erdőgazdaság vezérigazgatójától.

Évente ez az alkalom szolgál arra, hogy a Mecsekerdő Zrt. teljes szakszemélyzete együtt lehessen, ápolva és szorosabbra fűzve a munkatársi kapcsolatokat, erősítve az erdészek közismerten jó összetartását. A kellemes idő és a házigazda Pécsváradi Erdészet kiváló ellátása hozzájárult a jó hangulathoz.

Forrás: 
Mecsekerdő Zrt. Sajtóközlemény

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Csak a francia fogyasztók harmadának ízlik a fürtös paradicsom

Egy fogyasztói felmérés szerint a francia vásárlók nem igazán elégedettek a nyáron kapható fürtös paradicsom és charentais sárgadinnye minőségével. Mindezt a következtetést az után vonták le, hogy közel 900 fogyasztóval kóstoltattak vakon diszkont áruházakban, szupermarketekben és zöldség-gyümölcs boltokban kínált terméseket.

Selmeci hagyományok: Valétálás

„Hogy mit jelent a ballagás a selmeci diáknak, azt – úgy vélem – csak ennek az alma maternek fia tudja megérteni. Nincs mit szégyenkeznünk azon, hogy még a vén professzoroknak is könnybe lábad a szemük, amikor látják a zöldszalagos menetet.” – írta Roth Gyula professzor 1943-ban a Bástyánk című főiskolai lapban.

Kitüntetések az államalapítás ünnepe alkalmából

Az államalapítás ünnepe alkalmából 91-en vehették át szakmai elismerésüket az Agrárminisztérium által szervezett díjátadón. Az ünnepségen Nagy István agrárminiszter úgy fogalmazott, tisztelni kell a munkát, mert ebben rejlik az az erkölcsi erő, amely minden nehézségen átsegítette a nemzetet a fennállása óta eltelt bő 1100 esztendőben.

Már a toxintartalmat is vizsgálják

A sok csapadék kedvezett a kórokozók fertőzésének az ipari paradicsom állományokban is. Arra azonban különösen vigyázni kell a termesztőknek, hogy a védekezés során betartsák az élelmezés-egészségügyi várakozási időket, és a termésben kimutatható szermaradék véletlenül se haladja meg a megengedett értéket. Az alternáriás betegség elleni megelőző védekezés pedig más szempontból is fontos lett.

Egymilliót nyert a vásárlással

Egymillió forint volt a fődíj a Spájzolj és nyerj! játékban, amelyet egy kecskeméti háziasszony vehetett át nemrégiben Budapesten. A Magyar Termék Nonprofit Kft. tavaszi promóciója ezzel lezárult, de máris elindult a nyereményjáték őszi fordulója.

A fejlesztések miatt drágulhat a vetőmag

A technológiai korszerűsítés kényszere, a munkaerőhiány ellensúlyozására mindinkább emelkedő bérek, és általában a versenyképesség fenntartása áll annak hátterében, hogy az elmúlt évekhez képest némileg magasabb áron cserélhetnek gazdát az őszi kalászos vetőmagok – mondta el lapunknak a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke.

Örkénytáborban ünnepeltek a polgárőr lovasok

Az Országos Polgárőr Szövetség (OPSZ) és Táborfalva Nagyközség Önkormányzata az Agrárminisztérium, a Honvédelmi Sportszövetség, valamint a Készenléti Rendőrség támogatásával, példaértékű civil összefogásra alapozva rendezte meg a hajdani lovas katonai hagyományok tiszteletére a lovas őrszolgálatok éves ünnepét Örkénytáborban.

Szakértő: pozitív hozadéka is van a Mercosur megállapodásnak

A Mercosur-tárgyalások során sok magyar aggály tisztázódott, majd része lett a megállapodásnak, amelynek előnyeit is érdemes kihasználnia a magyar termelőknek - mondta a Magyar Mezőgazdaságnak Vajda László agrárpolitikai szakértő.

Erdésztechnikusok soproni bölcsője

Sopron belvárosa igazi kis ékszerdoboz, ahol nagy tisztelet övezi a múltat, a lelkes diákok pedig már a jövőt képviselik. A Roth Gyula Erdészeti, Faipari, Kertészeti, Környezetvédelmi Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium tanulói a hagyományok tisztelete mellett a legkorszerűbb ismeretek elsajátítására esküsznek fel.

A balesetek elkerülésére felmérik az idősödő fákat

Adatbázist készít a lakott területek és az utak mentén található, idősödő fákról a Budapesti Erdészet. A felmérés célja, hogy a szakemberek tervszerűen ütemezni tudják, melyik fát kell ellenőrizni, és így sokkal hatékonyabban kiszűrhessék a leromlott egészségi állapotú egyedeket.