0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Mezőfalván járt a gazdatársadalom

Fejleszteni, beruházni és modernizálni kell a mezőgazdaságot – hangsúlyozták a felszólalók a Fejér megyei Mezőfalván, a III. NAK szántóföldi napok és agrárgépshow rendezvény megnyitó ünnepségén.

Megnyílt csütörtökön a NAK és a Megfosz közös eseménye az ország legnagyobb szántóföldi rendezvényének számító III. NAK szántóföldi napok és agrárgépshow. A kétnapos esemény főleg a gépekről, berendezésekről szól, ahol a gyakorlati bemutatóknak is nagy szerep jut. Mindezek mellett azonban erdészeti konferenciát és gazdálkodói kerekasztalt is tartanak a szervezők.

Az eseményt Orbán Viktor miniszterelnök nyitotta meg. Beszédében kifejtette: Magyarországnak olyan kormánya van, amely mindig számíthatott a gazdák támogatására, és a gazdák is mindenkor érezhették, hogy a kormány mögöttük áll. Az agrárerőforrások eloszlásáról szólva kijelentette: kemény tárgyalásokra számít mind Brüsszelben, mind pedig Magyarországon ezen a téren.

Orbán Viktor szerint nem szabad úgy szétosztani a forrásokat, hogy ne maradjon elég lehetőség a kicsi és a közepes agrárszereplőknek, rájuk kell helyezni a támogatások súlypontját.

youtube://v/T9C58qKBO64

 

Jakab István, A Magosz elnöke, az Országgyűlés alelnöke a megnyitón kiemelte: A legkorszerűbb technológia és a tettrekész gazdatársadalom találkozója a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Megfosz közös rendezvénye. Hozzátette:

A technológia segítségével hatékonyabban kell gazdálkodni és korszerű választ kell adni a klímaváltozásra.

A naprakész információk, a korszerű tudás iránti igény hívta életre a Közép-Európában is egyedülálló szántóföldi napok rendezvényét, hiszen a gazdák mindig is érdeklődtek a legújabb gépek és azok használata iránt – mondta el az eseményen a szervező Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke. Győrffy Balázs hozzátette: a fejlesztési igény látható abban is, hogy a magyar mezőgazdaság az egyik leggyorsabban fejlődő agráriumnak számít az Európai Unióban.

További fejlődése azonban nagyban függ az uniós források meglététől, ez az ütem tehát csak akkor tartható fenn, ha a gazdákat illető forrásokat nem vonják el a mezőgazdaságtól.

Az ez ellen tiltakozó, a NAK és a Magosz által közösen indított petíciót eddig mintegy 195 ezer személy írta alá.

youtube://v/hSXDeCL1gZ4

 

A technológiai fejlesztés mellett a megfelelő szakemberutánpótlás fontosságát hangsúlyozta Harsányi Zsolt. A Megfosz elnöke szerint a jövőben fiatal mezőgépészeknek, mérnököknek kell fejleszteniük, üzemeltetniük és karbantartaniuk a modern mezőgazdasági gépeket.

Harsányi Zsolt a rendezvénnyel kapcsolatban megjegyezte: a legtöbb gépet, gépkapcsolatot gyakorlati működés közben Mezőfalván láthatnak a gazdák.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu