0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Negyedjére is BalatonBor!

Immáron hagyományosan, minden év tavaszán debütál a BalatonBor legújabb évjárata: ezúttal május 21-én, a Société Budapestben lehetett először megkóstolni a 2018-as szüret eredményeként palackba került Olaszrizlingeket. Az eseményhez másodjára csatlakozott Villány közösségi bormárkája, a REDy, de új díszvendéget is köszönthettünk Pannonhalmáról, a PH-Érték Egyesületet.

Sétálókóstoló keretén belül maguk a borokat készítő borászok mutatták be a BalatonBor legfrissebb a Société Budapestben. A BalatonBor egyik lényegi pontja a közösségi összefogáson alapuló régiós bormárka létrehozása, ebből kiindulva az „egy fecske nem csinál nyarat“ alapon az ötletgazdák szívesen fogadják a hasonló kezdeményezéseket. A tavalyi évhez hasonlóan az idei rendezvényen is lehetett a villányi összefogás eredményeként létrejött friss évjáratú REDyket kóstolni, valamint idén egy új, még talán kevésbé ismert közösségi bormárka is csatlakozott az eseményhez, a PH-Érték Pannonhalmáról.

„A régiós, illetve közösségi bormárkák továbbra is a hazai borpiac legizgalmasabb trendjét jelentik, aminek egyértelmű jele, hogy minden évben újabbal bővül ezek köre. Tavalyi premierünkön a villányi REDy mutatkozott be, idén a pannonhalmi PH érték is csatlakozott és ezeket is bemutatják a sétálókóstolón. A BalatonBorok közössége nagy örömmel és büszkeséggel működik együtt minden újabb borvidéki márkaközösséggel.” – mondta el Kardos Gábor előzetesen, a Balatoni KÖR alapítója, a BalatonBor egyik ötletgazdája.

A sajtótájékoztatón a BalatonBorral kapcsolatosan Dobosi Győző (Dobosi Pincészet) a generációváltásról és az erős szakmai közösség kialakulásáról beszélt, Tóth Balázs (BL YachtClub, Balatoni KÖR alelnöke) az összefogás erejét és a megvalósuló egész éves balatoni nyitvatartást hangsúlyozta. Illés Tamás (PH-Érték, Pannonhalmi Apátsági Pincészet) szintén a generációváltásra hívta fel a figyelmet, valamint a pannonhalmi összefogás szerepét emelte ki. A sajtótájékoztatót Szakál Zoltán (REDy, Csányi Pincészet) zárta, aki a második évjáratába lépő REDy marketingben betöltött szerepéről beszélt.

A közösségi bormárkák mellett a rendezvényen kóstolhatóak voltak a régiós borpiramis következő szintjén álló HegyBorok is, illetve a május 21-e délelőtt lezajlott HegyBor kóstoló eredményeképpen az is kiderült, hogy ki palackozhatja le 2018-ból HegyBorát, amely a Balatoni borpiramis második lépcsőfoka.

A BalatonBor megalakulása óta évről-évre egyre nagyobb sikert könyvelhet el magának: egyre több termelő küldi el borát bírálatra, egyre többen ismerik meg a márkát és egyre többen keresik a termelőknél és a viszonteladóknál is. Ezzel összhangban a palackszám is évről évre nő, az idei évben 60 ezer palack kerül piacra.

A BalatonBor első évében kizárólag a termelőknél volt elérhető, második évben nyitott a régiós értékesítés és a gasztro felé. A két egyesület idén az eddigieknél is jobban szeretné motiválni a vendéglátósokat: így aki legalább 60 palackra ír alá szerződést, az első 12 palackot most ingyen kapja meg a termelőtől.

Szótár:

A REDy egy portugieser-alapú házasítás, amelyben megjelenhetnek egyéb Villányban honos fajták is. A portugieser aránya 51-66 %, a hazai fajtáké (Blauburger, Kadarka, Kékfrankos és Zweigelt) 20-49%, míg a nemzetközi fajták aránya 0-14% lehet. A cél minden esetben egy illatában piros- és feketebogyós gyümölcsös, enyhe hordóhasználattal megtámogatott, fűszeres, lendületes, fiatalos bor. A borokat megjelenés előtt egy külön eredetvédelmi bizottság minősíti – akárcsak a cabernet franc-okat. Aki megkapja a minősítést, az használhatja a nevet és az egységes arculatot. Első évjárat: 2017

A Pannonhalmi Borvidék könnyedsége és jellegzetes egyénisége mutatkozik meg a PH-Érték elnevezésű borban, amely egy Rajnai rizling (minimum 50%) alapú házasítás.

Fontos kitétel, hogy a házasításba kerülő illatos szőlőfajták aránya nem haladhatja meg a 30%-ot. A szőlő esetében elsődleges szempont a környezettudatos gazdálkodás és a kézi szüret, valamint csak a szigorú minőségellenőrzésen átesett borok kerülhetnek lepalackozásra PH-Érték néven. Friss és üde házasítás, a bor kerek kortyban ölt testet. Első évjárat: 2017

A BalatonBor kifejezetten a Balatoni borrégió területéről szüretelt Olaszrizlingből készülő könnyed, jóivású reduktív bor. A bíráló bizottság döntése értelmében csak minőségi, hibátlan borok kerülhetnek lepalackozásra. A borok és a felvásárolt szőlő piaci ára is adott: így fognak össze a borászok a szőlő alacsony felvásárlási ára ellen. A bíráló bizottság által jóváhagyott borok egységes cimkével és csavarzárral kerülnek lepalackozásra. Első évjárat: 2015

 

Forrás: magyarmezogazdasag