Back to top

20 ezernél is többen voltak kíváncsiak a szántóföldi bemutatókra

Jelentős szakmai programokkal, kiemelt érdeklődés mellett zajlott le a III. NAK Szántóföldi Napok és AgrárgépShow Mezőfalván. A mezőgazdasági gépeket, eszközöket, termékeket és szolgáltatásokat több mint 150 kiállító kínálta a gazdálkodóknak. Az eseményt jövőre is ugyanitt szervezi meg a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) – a Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetsége (MEGFOSZ) közreműködésével – május 23-24-én rendezte meg az ország legnagyobb szántóföldi kiállítását Mezőfalván. A Mezőfalvai Zrt. telephelyén megtartott rendezvényt – amelyet Orbán Viktor kormányfő nyitott meg – több mint 20 ezer látogató kereste fel a két nap alatt.

A programok közül az egyik legnépszerűbb a naponta kétszer is megtartott gépshow volt, amelyeken mintegy félszáz gépkapcsolatot vonultattak fel a hazai forgalmazók.

Mindezt kiválóan egészítette ki a permetezési bemutató, ahol naponta öt különböző gép is megtekinthető volt munka közben. Emellett az állógépes kiállítási területen – több mint 9300 négyzetméteren – 58 kiállító mutatta be a legújabb technológiákat és újdonságokat.

Mezőfalván közel 150 cég volt jelen olyan termékekkel és szolgáltatásokkal, amelyeket hazai gazdálkodóknak kínáltak eredményes és hasznos tevékenységükhöz.

A növénytermesztési és növénytermesztés-technológiai bemutatók és gazdálkodói kerekasztal-beszélgetés mellett más szakmai programok is jelentős számú érdeklődőt vonzottak. A Szántóföldi Napok hároméves fennállása alatt először, újdonságként az agrárerdészet is kiemelt figyelmet kapott.

Az erdészeti gépek kiállítása és a terepi bemutatók mellett konferenciára is sor került. Ennek egyik kiemelt témája az országos fásítási program bemutatása volt.

Szó esett az ország faállomány-növelésének lehetséges módjairól, a Vidékfejlesztési Program erdészeti támogatásairól – azon belül is az erdőtelepítési és fásítási támogatások igénylésének lehetőségeiről és menetéről –, valamint az akác és nemes nyár ipari ültetvények jövedelmezőségi kérdéseiről. Az előadók emellett kitértek a fásítások és a talaj vízgazdálkodási viszonyainak kölcsönhatásaira, a fásítások és a vadgazdálkodás élőhelyfejlesztési kapcsolatára, valamint a fásítások vadkárkockázataira, és azok kivédési lehetőségeire. A konferencia másik részében a magán-erdőgazdálkodás szervezeti kereteinek, szakmai irányításának jogszabályi rendezésével kapcsolatos tervezeteket mutatták be az agrártárca szakemberei.

Fotó: Rimóczi Irén

Nem lehetett elkerülni a látványos talajszelvényt sem. A 25 méter hosszú, közel egy méter mély sávban egyrészt egészen közelről szemügyre vették a gazdálkodók a talajrétegeket, másfelől így számukra is bebizonyosodott a talajművelő eszközök munkamélysége, azok hatása. A sajátos bemutatóhoz kapcsolódva

a szakértők ismertették a talajban lezajló folyamatokat, a talaj termőképességét, vízháztartását alapvetően meghatározó és befolyásoló esetleges agrotechnikai hibákat, kémhatásviszonyokat.

Az ország legnagyobb szántóföldi kiállításának életre hívása óta az a célja, hogy a gazdálkodók egy helyszínen tekinthessék meg a munkájukhoz szükséges mezőgazdasági gépeket, eszközöket, termékeket és szolgáltatásokat, és a két nap komplex, meghatározó tájékozódási pont legyen számukra, segítse őket a fejlődést biztosító döntések meghozatalában. A III. NAK Szántóföldi Napok és AgrárgépShow – Mezőfalva ezt a célt idén is teljesítette. A sorozat 2020 nyarán ugyancsak Mezőfalván folytatódik.

Forrás: 
NAK sajtóközlemény

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Kukoricaszemle zárt kapuk mögött

A lehető legkomolyabban veszi a koronavírus-járványt a KITE Zrt. Ám nem állt le náluk az élet, még fajtabemutatókat is tartanak – de nem a hagyományos módon, hanem virtuálisan. A KITE Zrt. hibridkukorica-­ajánlásaira azért érdemes mindenképpen odafigyelni, mert az 1,2 millió hektáros magyarországi kukorica-vetésterület több mint egyharmadára a vállalat ad vetőmagot.

Ezt tegyük, hogy többé ne okozzon bosszúságot az őszi avar

Az őszi kerti munkák sokak számára inkább fáradtságot jelentenek, mint gondtalan kikapcsolódást, hiszen a lehullott falevelek folyamatos összegereblyézése kimerítő tevékenység lehet. De nem akkor, ha tudatosan és kreatívan állunk a kerti munkához! A STIHL szakértői szerint ugyanis mindez jelentősen megkönnyíthető, ha néhány egyszerű praktikát alkalmazunk.

A pandémia ellenére elégedetten zárta az évet a Pöttinger

Számos mezőgépgyártó nem a naptári év végével zárja le a gazdasági évet, hanem többnyire szeptembertől-szeptemberig számolják az árbevételt összegző éves beszámolójukat. Ausztria legnagyobb mezőgazdasági munkagépeket gyártó vállalkozása a Pöttinger is ezt a szisztémát követi, amely a 2019/2020-as gazdasági évet 366 millió euró árbevétellel zárta.

Sokfelé feltöltődött a talaj nedvességgel

Az elmúlt napokban lehullott hatalmas mennyiségű csapadék szinte országszerte feltöltötte nedvességgel a talajt. A kukorica aratását és az őszi kalászosok vetését ez az idő és a sáros talaj jelentősen hátráltatja. A folytatásban újabb csapadékhullám érkezik, majd a jövő hét első felében szárazabb és naposabb idő várható, de ezzel együtt megjelennek az idei első fagyok.

Úton a digitális forradalom felé

Az agrárium jelenét és jövőjét két tényező alakíthatja. Egyrészt az adatalapú digitális technológiák alkalmazása, másrészt a technológiai eszközök széles körű használata utat nyithat a robotikának és a mesterséges intelligencia agrárcélú felhasználásának. A koronavírus-járvány hatására ezek a fejlesztések most új lendületet vehetnek és felgyorsulhatnak.

Magas termésátlaggal takarítják be a kukoricát Tolnában

A júliusi és augusztusi esőknek köszönhetően magas termésátlaggal, hektáronként 8,9 tonna kukoricát takarítottak be az aratás feléhez közeledve Tolna megyében - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK)megyei szervezete. A 71 ezer hektáros termőterület 42 százalékán végeztek a betakarítással, a kukorica egészséges, de a csapadékos időjárás növelheti a fuzáriumos fertőzést.

Már a parlament előtt családi gazdasági rendszer reformjáról szóló törvényjavaslat

Már az Országgyűlés elé került az őstermelői és családi gazdasági rendszer átfogó reformjáról szóló törvényjavaslat, amelyet a következő hetekben vitatnak meg a képviselők. Miután a kormány megtárgyalta és elfogadta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által kezdeményezett, a családi gazdaságokról szóló törvénytervezetet, a jogszabályi javaslatot október 13-án, benyújtották az Országgyűléshez.

Hatékonyabbá teszi a növénytermesztést a nitrátrendelet módosítása

A gazdálkodók hatékony munkavégzése elől gördít el akadályt a nitrátrendelet most megjelent módosítása. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara mintegy két éve kezdett egyeztetéseket az érintett szervezetekkel, kutatóintézetekkel, segítve a szükséges üzemi kísérleteket, ennek is köszönhető a szabályozás kedvező változása.

Elindult az egységes kérelmeket érintő adategyeztetés

A Magyar Államkincstár (MÁK) 2020. október 7-én megkezdte a területalapú egységes kérelmeket érintő adategyeztető végzések kiküldését. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) falugazdászai által beadott kérelmeknél ebben az évben is alacsonyabb volt az adategyeztetésben érintett kérelmek aránya, mint az egyénileg benyújtott kérelmeknél.

Az ALDI törekszik minél több magyar beszállító bevonására

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) az ALDI vezetőivel egyeztetett arról, hogy tovább növeljék a magyar beszállítók arányát. Az áruházlánc nyitott újabb hazai termelők, élelmiszer-előállítók befogadására, a kamara pedig segíti a kapcsolatok létrehozását.