0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

A Coop a hazai termékeket választja

Ahol csak lehet, ott magyar beszállítót választ a Coop, amely 14 éve bonyolítja a hazai élelmiszereket középpontba állító Coop Rallyt is – hangzott el egy kereskedelmi fórumon. A Coop emiatt együttműködik a Magyar Termék Nonprofit Kft.-vel is.
A Coop mindig a magyar és hazai feldolgozású termékeket részesítette előnyben, alapelv volt nálunk, hogy ahol csak lehet, hogy hazai árut válasszunk

– mondta el egy kereskedelmi fórumon szerdán Tóth Géza. A CO-OP Hungary Zrt. vezérigazgatója hozzátette: csak ott választanak külföldi árut, ahol megfelelő magyar alternatíva nem áll rendelkezésre, vagy nem megfelelő áron érhető el. A Coop számára teljesen természetes, hogy magyar beszállítókkal igyekszik első körben megállapodni, míg egy multilánc adott esetben hozhatja magával a külföldön már jól bevált kapcsolatait.

Tóth Géza hozzátette: az üzletlánc 14 éve kezdte el Coop Rally programját, amelynek révén a hazai élelmiszeripar legjobb hagyományaira, a hazai beszállítók értékeire igyekezett felhívni a figyelmet. „Akkor, amikor elkezdtük, még nem sokan foglalkoztak a magyar termékek kérdésével, mára viszont már számos kereskedelmi szereplő stratégiájában is helyet kapott a kérdés” – fogalmazott a vezérigazgató.

A hazai termékek iránt elkötelezett Coop 2015 óta működik együtt a Magyar Termék Nonprofit Kft.-vel, amelynek keretében közös marketingakciókat, nyereményjátékot bonyolítanak a felek, de piaci tesztelésre, lokális termékek országossá segítése is zajlik.

Ezen felül az egyik legfontosabb lépés a Magyar Termék védjegyek használata a Coop sajátmárkás termékein

– mondta el Tóth Géza.

A Magyar Termék, a Hazai Termék és a Hazai Feldolgozású Termék ismertsége kiemelkedő, ezért segít a vásárlóknak a döntéshozatalban – mondta el az eseményen Benedek Eszter. A Magyar Termék Nonprofit Kft. ügyvezetője hozzátette: a védjegy tanúsító jellegű, minden termék csak akkor kaphatja meg, ha egy kétkörös szakértői bírálaton átmegy.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu