0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Drónok – jelenből a jövőbe

Az utóbbi időben országszerte egyre több konferenciát rendeznek a precíziós technológiákról, az agrárdigitalizációról, azonban a drónok működéséről, és azok üzemeltetéséről kevés rendezvényt tartanak. Jelenleg a technológiafejlesztés, a gyakorlati alkalmazás megelőzte a jogszabályalkotást, éppen ezért az ilyen nemkívánatos helyzeti zavaroknál, minél előbb tiszta helyzetet kell teremteni.

Emiatt azt várják a gazdálkodók, e modern technikát használók, hogy minél előbb olyan helyzetbe kerüljenek, hogy kihasználhassák azokat a lehetőségeket, amelyek egyébként rendelkezésre állnak – ezekkel a szavakkal kezdte köszöntőjét Gyuricza Csaba, a „Drónok a mezőgazdaságban” címmel május 28-án Gödöllőn rendezett konferencián és tanácskozáson. A Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ főigazgatójának szavai szerint a technológiai újítások egyre több kérdést vetnek fel, amelyek megválaszolására hívta életre a NAIK ezt a konferenciát, hogy azok a szereplők, akik ebben érdekeltek, megvitathassák az ezzel kapcsolatos lehetőségeket.

„Ma már egyértelmű tény, hogy a dróntechnika feltartóztathatatlanul fejlődik és egyre jobban terjed.

Várhatóan 5-8 éven belül a drónok átveszik a földi gépek szerepét a növényvédelemben, és azon kívül is még számos területen, így a növényállapot-felvételezésben, a talajállapot vizsgálatában, és egyéb mezőgazdasági munkáknál is,

ennek köszönhetően évi 300-350 milliárd forinttal is növelhető a magyar agrárium kibocsátása a precíziós technológiák széles körű alkalmazásával. Ezzel a dróntechnológia kulcsszerepet tölthet be az elkövetkezendő időszakban – hangsúlyozta Gyuricza Csaba.

A NAIK Mezőgazdasági Gépesítési Intézetének tanácsterme szinte a zsúfolásig megtelt, ugyanis rendkívül nagy az érdeklődés a gyakorlati szakemberek részéről, akik azért vettek részt ezen a konferencián, hogy tájékozódjanak az agrártárca, a légügyi hatóság, az élelmiszer-biztonsági hivatal, a kutatók és az intézet álláspontjáról a drónok üzemeltetésével kapcsolatban, hogy szervezett, szakértői keretek között kapjanak pontos információkat.

A konferencia résztvevői megismerhették a szaktárca álláspontját a permezetődrónok használatának lehetőségéről, az időjárási helyzet okozta nehézségek közötti használatáról és arról is értesülhettek a jelenlevő szakemberek, hogy

a drónok használatának elősegítése érdekében már elkezdődött a jogi szabályozás előkészítése, az Agrárminisztérium Növény-, Talaj- és Agrárkörnyezet-védelmi Igazgatóság, valamint a drónok üzemeltetésével foglalkozó szakértők és fejlesztőmérnökök segítségével.

Mint az a tanácskozáson is elhangzott ez a technológia olyan adatgyűjtést is lehetővé tesz, amely hozzájárul az engedélyezési feladat meggyorsításához.

Az Európai Uniós drónszabályozási koncepcióról, a permeteződrónok használatának feltételeiről, a légi növényvédelemről, valamint a drónokkal végezhető növénytáplálásról, a növényvédő szerekkel és termésnövelő-anyagokkal végzett kísérletek engedélyezéséről is szó esett a konferencián. A NAIK Mezőgazdasági Gépesítési Intézetének a permeteződrónokkal kapcsolatos tevékenységét is megismerhették a rendezvény résztvevői, ezen kívül egy szabályozott cseppképzési (CDA) technológiát is bemutattak. A szakmai tanácskozást drónkiállítás, valamint az intézet laboratóriumában felállított gyermekrajz kiállítás zárta, melynek címe a „Drónok harca” volt.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu