0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Horgász-szállásokat adtak át a Balatonnál

A Balaton első sporthorgász centrumának 320 millió forintos beruházással elkészült apartmanházait adták át kedden a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. volt keszthelyi halásztelepén.

Szári Zsolt vezérigazgató emlékeztetett: 5 éve megszűnt a halászat a Balatonon, ezt követően döntöttek a horgászturizmust szolgáló bázis kialakításáról.

A fejlesztés első beruházása volt a házak felépítése az Agrárminisztérium 195 millió forintos támogatásából és közel 130 millió forint önerőből. Ősszel kezdődik a kikötő felújítása, majd az egykori jégvermet alakítják át akváriumházzá – mondta a vezérigazgató.

A létesítményt átadó Nagy István agrárminiszter emlékeztetett arra, a halgazdálkodás szabályozása tette lehetővé, hogy az ország horgászvizeinek túlnyomó többsége horgászkezelésbe kerüljön. A félmilliós horgásztársadalom többsége minden évben horgászik a nagy természetes vizek valamelyikén – mondta.

„Legjelentősebb különleges rendeltetésű vizünk a 60 ezer hektár területű Balaton, amelynek hasznosítója az agrártárca szakmai felügyelete és tulajdonosi joggyakorlása alatt álló Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt.”

– tette hozzá.

A Balaton az utóbbi években kiemelt szerephez jutott a nívós horgászversenyeknek köszönhetően is, ezért is fontosak a horgászturisztikai fejlesztések – jegyezte meg a miniszter.

Szári Zsolt az MTI kérdésére válaszolva elmondta, folyamatosan nő a horgászok száma a Balatonon. Ma már évente közel 80 ezer területi engedélyt értékesítenek, ebből 700 millió forint a bevételük. Hozzátette, horgászturisztikai szempontból a Balaton mára megtelt, nem terhelhető tovább.

Szűcs Lajos, a Magyar Országos Horgász Szövetség elnöke elmondta: 2014-ben 285 ezer, 2019 május végén már 498 ezer állami jegyet vásároltak a horgászok, ami jól mutatja, hogy van létjogosultsága ennek a sportnak, szabadidős tevékenységnek.

Hangsúlyozta, a keszthelyi horgászcentrumhoz hasonló sok „ékszerdobozt” szeretnének látni az országban, amelyek a jövőben hálózatba szerveződhetnének.

A keszthelyi Akvárium Apartmanházakban 16 darab négyszemélyes lakrészt alakítottak ki, amelyekhez szabadtéri főzési- és sütési lehetőség, valamint egy-egy felszerelt csónak is tartozik.

Forrás: MTI