Back to top

Dubicz borok a Sziget Fesztiválon

Egyre népszerűbbek a magyar borok a hazai fesztiválokon, csak tavaly nyáron például ötödével nőtt a borfogyasztás a Sziget nyári rendezvényein az előző évhez képest. A pozitív változásban a fogyasztási trendek alakulása mellett kulcsszerepet játszik a fesztiválokon elérhető borok magas minősége is.

Éppen ezért a Borháló Borkereskedés úgy döntött, nem változtat a bevált recepten, és idén is a Dubicz Borászat és Szőlőbirtok lesz a Sziget-fesztiválok borainak hivatalos szállítója.

A tavalyi év számai egyértelműen azt mutatták, hogy a Dubicz és a Borháló által kifejezetten a Sziget fesztiválokra készített borok, a Sziget White, a Sziget Rosé és a Sziget Red, stílusukban és ízvilágukban egyaránt illeszkednek a hazai és a nemzetközi fesztiválközönség ízléséhez. Ezért lett a Dubicz az első borászat, amely két egymást követő évben hivatalos partnerként lesz jelen a VOLT, az Efott, a Balaton Sound, a Sziget, a Be.my.lake és a STRAND fesztiválokon. Ennek megfelelően a borértékesítés terén kizárólagosságot élvezve minden vendéglátóhelyen a Borháló által választott Dubicz borokból válogathatnak az érdeklődők.

„A Borháló negyedik éve szolgálja ki a fesztiválozókat. A Sziget-rendezvényekre szállított alapboroknak fröccsben és tisztán is frissnek, élvezetesnek kell lenniük, ezeket a tételeket a fogyasztói igények és visszajelzések figyelembevételével közösen állítjuk össze a partnerpincészettel. A fehér és rozé alapbort 10 literes bag-in-box, vagyis zsákos-dobozos kiszerelésben, frissen letöltve, rugalmasan szállítjuk a helyszínekre, ahol a mindig hibátlan, üde, zamatos ital csapológépekből kerül a fesztiválozók poharába a gyors kiszolgálás érdekében" – mondta el Kathona Krisztián, a Borháló Borkereskedés alapító tulajdonosa. Tavaly a Dubicz palackos válogatása is sikert aratott a fesztiválokon: a megelőző évhez képest 75 százalékkal nőtt az étékesítés a prémiumszegmensben.

A fesztiválok sokszínű közönsége a világ minden tájáról érkezik, akik a bort sem egyformán isszák. Sokan tisztán fogyasztják, mások szódával fellazítva, fröccsként, és van, aki más italokkal együtt, egy kellemes koktél formájában élvezi igazán. Egy „fesztiválbornak” tehát számtalan ízlésnek kell megfelelnie. A Dubicz Borászat tulajdonosa, Dunai Bernadett számára továbbra is az a cél, hogy a fesztiválok vendégeinek csakis magas minőségű, könnyed és friss ízvilágú borokat kínáljanak. „Nagy büszkeség, hogy idén is a Dubicz Borászat lehet a Borháló partnere, s így idén is a mi boraink lesznek ott a legnagyobb hazai fesztiválokon. Külön öröm számunkra, hogy ennyire szerették borainkat a fesztiválozók, akiktől rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk. Idén sem kell majd csalódniuk, hiszen most is kiváló borokkal készülünk a fesztiválszezonra.”

Idén a Sauvignon blanc alapú Sziget White-tal, a Kékfrankos-Pinot noir házasításból készült Sziget Roséval, és a Kékfrankost, valamint Cabernet franc-t párosító Sziget Red vörösborral várják a legnagyobb hazai fesztiválok látogatóit. A Sziget Red különlegessége, hogy az ehhez használt Kékfrankos tavaly a második helyen végzett a VinCe Magazin nagy nyári vörösbortesztjén. Aki pedig a három alapboron túl a Dubicz Borászat által kínált különlegességekre is kíváncsi, annak 2019-ben is lesz lehetősége prémium borokat kóstolni.

Forrás: 
Flow PR

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Október elején ismét lesz Villányi Vörösbor Fesztivál

Harmincöt borászat és csaknem félszáz gasztronómiai, kulturális és könnyűzenei program várja a résztvevőket a Villányi Vörösbor Fesztiválon, amelyet október 4. és 6. között 32. alkalommal rendeznek meg a borvidéki városban - közölték a szervezők az MTI-vel.

Zökkenőmentes szüret, kiváló évjárat

Villányban egyöntetű vélemény, hogy nagyon jó az évjárat. Ugyanez hangzott el a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának – HNT - elnökségi ülésen is, így országosan bizakodó képet festenek a gazdák.

A hétvégén a libamájé lesz a főszerep a Vajdahunyad várban

Libamáj fesztivált rendeznek a Vajdahunyad várban szeptember 14-15-én - mondta Ökrös Mariann, a Magyar Libamáj Szövetség elnöke az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában.

2,5 milliárd forintnyi segítség a szőlőtermelőknek

Vannak időszakok, amikor az építkezésnek van itt az ideje, máskor a gyors tűzoltás a fontosabb. A zöldszüret kényszerű, de a termelők számára önkéntes megoldása a jelenlegi nehéz borpiaci helyzetnek – mondta köszöntőbeszédében Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára a 40. Halasi Szüreti Fesztiválon.

Hordók újragondolva

A Bábolnai Gazdanapokon a kiállítók változatos palettája között mindig akad egy egyedi termékkel, árucikkel előrukkoló kiállító. Ez idén sem volt másként, most egy nem mindennapi kézműves, egyben művészi igénnyel, régi hordókból készített alkotásra lettem figyelmes.

A magyar borokat népszerűsítik külföldön

A minőségi borok értékesítésének támogatására 3,5 milliárd forintos borpromóciós program indítását tervezi az agrártárca - mondta Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért felelős államtitkára csütörtökön a 28. Budapest Borfesztivál megnyitóján.

3 millió hektoliter bor várható idén

Az idén a magyar szőlőtermesztők 4,5-4,8 millió mázsa szőlőt szüretelhetnek le, az ebből előállított bor mennyisége pedig 2,8 és 3,2 millió hektoliter között mozog a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) termésbecslése szerint - mondta Brazsil Dávid, a HNT főtitkára csütörtökön az M1 aktuális csatornán.

Béla és a Bikavér

Az egri Ostorosbor Pincészet prémium borcsaládja három különleges vörösborral lép piacra. A palackok nemcsak a tartalmuk miatt izgalmasak, a címkékre a Munkácsy-díjas képzőművész, Bukta Imre egy-egy festménye került. Ezek a borok a legjobb évjáratokból készülő dűlőszelekciók vagy hordóválogatások, és most a különleges megjelenésükkel is fölhívják magukra a figyelmet.

Ha ősz, akkor mustgáz veszély!

Az ország több pontján zajlik a szüret, egyes helyeken már a mustot érlelik a pincékben. A must erjedése során mustgáz keletkezik, amely nem megfelelő körülmények között komoly veszélyt jelent. Szellőztetéssel, valamint szén-dioxid-érzékelő elhelyezésével elkerülhető, hogy veszélyes mennyiségben felhalmozódjon, illetve balesetet okozzon a gáz.

Bor és pezsgőkaland Budafokon

Borváros a nagyvárosban, azaz Budafok, Budapest bornegyede. Az idén 30-ik alkalommal megrendezett, Budapest egyik legnagyobb és legkedveltebb fesztiváljává vált Budafoki Pezsgő- és Borfesztivál, Budafok-Tétény hangulatos történelmi utcái között.