Back to top

Mindenkinek járni fog a beporzási támogatás

Hamarosan megjelenik a méhészek számára tervezett de minimis támogatásról szóló rendelet, augusztustól lehet igényelni a beporzási támogatást, és a tervek szerint még az idén ki is fizetik. A rendelet-előkészítés korábbi szakaszában fölmerült, hogy bizonyos méhcsaládszám alatt nem járna, bizonyos méhcsaládszám fölött pedig kevesebb támogatás járna, ez azonban nem így lesz, egységesen mindenki jogosult lesz a kaptárankénti 500 forintra.

Fotó: Varga Erika / Pixabay
2019–2022 között a méhészet támogatására évente mintegy 1,3 milliárd forint hívható le, vagyis az Európai Unió Bizottsága több mint 50 százalékkal növelte a nemzeti méhészeti programok keretét. Magyarország hazai forrásból ugyanilyen mértékű forrásemeléssel tudja majd segíteni a magyar méhészeket. A bizottság általi elfogadás függvényében

ez összesen akár több mint évi egymilliárd forintot is jelenthet

– ismertette Nagy István agrárminiszter.

Lapunk azzal kapcsolatos kérdésére, hogy mikorra várható a méhészek számára tervezett de minimis támogatásról szóló rendelet megjelenése, a miniszter azt válaszolta, hogy a megjelenés nagyon rövid időn belül várható, és augusztustól már mindenki igényelheti is a támogatást. A tervek szerint pedig még ebben az esztendőben, az idei forrásokból mindenkinek meg is kell kapnia a kaptáranként alanyi jogon járó 500 forintos támogatást.

A rendelet előkészítésének korábbi szakaszában fölmerültek olyan javaslatok is, hogy bizonyos méhcsaládszámnál kevesebbel dolgozó méhészek ne kapjanak támogatást, bizonyos méhcsaládszám fölött pedig csak kisebb összeg járjon.

„Én azonban azt vallom, hogy amikor beporzási támogatásról beszélünk, és a fenntartható fejlődést, az ökológiai egyensúlyt szeretnénk szavatolni, akkor minden egyes méhcsalád tevékenységére szükség van, ezét nem akarok különbséget tenni”

– fogalmazott Nagy István. Vagyis minden egyes méhcsalád után járni fog az 500 forint, mindenki számára.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Magyar Méhek Napja: Ügyfeleivel közösen támogatja a méhészeti szektort a Takarékbank

A Magyar Bankholding csoporthoz tartozó Takarékbank a hazai pénzügyi piacról eddig hiányzó, a fenntartható fejlődést támogató lakossági terméket vezet be. A bank így reagál a klímaváltozásra, a társadalom egyre erősödő környezettudatossági igényére, valamint a Magyar Nemzeti Bank elvárásaira.

Trükközni kell a háziméhekkel, ha zárt térben, irányított beporzásra akarjuk rávenni őket

Számos olyan eset lehetséges, amikor a gazdálkodónak zárt térben kell használnia a háziméhek elengedhetetlen munkájára. Ilyen eset lehet például a növénynemesítés bizonyos formái, mely során a méheknek sátorban kell teljesíteni a kötelességüket. Ennek mikéntjéről kérdeztük Bross Pétert, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület elnökét.

Állattartó telepek kisebb értékű fejlesztéseit támogató pályázat nyílt

Harmincmilliárd forint keretösszeggel, állattartással foglalkozó gazdálkodók számára hirdetett újabb pályázatot az agrártárca - jelentette be Nagy István agrárminiszter.

Megnyitották Erdély legkorszerűbb szárnyasvágóhídját

A román–magyar gazdasági együttműködésnek is köszönhetően adták át februárban Erdély leg­­korszerűbb szárnyasvágóhídját a Maros megyei Kerelőszentpálon. Az üzemet az Oprea Avicom Kft. hozta létre.

Egy cseh mezőgazdasági termelői csoport kilépett az uniós társulásból

A Cseh Magángazdálkodók Egyesülete (Association of Private Farming of the Czech Republic, ASZCR) 16 éve tagja a COPA-nak, azonban április 23-án bejelentette távozását az európai szövetségből.

Befejeződött a SAPS és a zöldítési támogatás kifizetése

Lezárult a hazai termelők számára legfontosabb közvetlen támogatási jogcímekhez kapcsolódó kifizetés.

Az Unió élelmiszerimportja is származzon fenntartható termelésből

A Közös Agrárpolitika fenntarthatóbbá tétele mellett az EU-nak a nemzetközi szabadkereskedelmi megállapodások megkötése során is különös figyelemmel kell lennie arra, hogy csak a magas szintű európai környezeti, állatjóléti és termelési követelményeknek megfelelő termékek érkezhessenek az európai piacra – mondta Feldman Zsolt az uniós agrárminiszterek videokonferenciáján.

Meghosszabbítható egyes támogatások kötelezettségvállalási időszaka

Speciális szabályok érvényesek egyes agrár-környezetgazdálkodási és ökológiai gazdálkodási támogatások kifizetési igénylésének benyújtására.

Méhcsaládok fiasításának indítása

Még a tavasznak nyoma sincs, amikor e sorokat írom, de már „virágzik” a szívem és a lelkem. Azon gondolkodom, hogy a technológiámba milyen „csavart” tudnék beépíteni, ami könnyítené a munkámat. Ebben az időszakban előveszem a régi könyveimet, a megjelölt részeket újraolvasom. Hanganyagokat hallgatok, információkat „szívok” magamba.

Méhesről-méhesre - Bepillantás egy nászrepülésbe

Steib Márk (30) és István (27) ma már 80 családos méhészettel büszkélkedhet. A mázai testvérpár azonban nem is olyan régen vágott bele a szakmába: Márk először 2015-ben találkozott méhekkel, és ez szerelem lett első látásra.