0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Lebukott a „csirkefogó”: megpróbálták kijátszani az EKÁER-t

Csaknem egy tonna csirkehúst szállított, de csupán 495 kilogrammot tüntettek fel annak az autónak a szállítólevelén, amelyet a NAV munkatársai ellenőriztek Borsod megyében. A magyar cég több százezer forintos mulasztási bírságra, valamint visszamenőleges ellenőrzésre is számíthat – adta hírül a NAV.

2015 óta minden Magyarországra érkező, 500 kilogramm feletti kockázatosnak minősülő élelmiszer-szállítmányt be kell jelenteni az EKÁER-be – írja az ado.hu. Az ennél kisebb súlyú, vagy egymillió forint érték alatti szállítmányokra nem vonatkozik a bejelentési kötelezettség. Vélhetően ezt próbálta meg kijátszani az a magyar cég, amely a

Hernádszurdoknál megállított kisteherautójának szállítólevelén 495 kilogramm árut tüntetett fel. A hűtőkocsi csirkehúst, pontosabban előkészített gyroshúst szállított Szlovákiából Magyarországra.

A pénzügyőrök miután kinyitották a raktér ajtaját, rögtön látták, hogy a szállított mennyiség meghaladja a szállítólevélen feltüntetett súlyt. A turpisság miatt a megrendelő magyar cég több százezer forintos mulasztási bírságra számíthat. Emellett elrendelték a cég további vizsgálatát, mivel az áfabevallásait megvizsgálva feltételezhető, hogy korábban is történhetett hasonló szállítás.

Forrás: ado.hu