0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Brutális drágulás: van olyan gyümölcs, aminek négyszeresére nőtt az ára

Akár 2000 forintba is kerülhet a cseresznye kilója, amihez tavaly már ennek a negyedéért hozzájuthattunk. Most viszont van olyan fajta, ahol szinte a termés egésze kiesett.

Tavaly erős volt a fák terhelése a sok gyümölcs miatt, a téli időszakban hol meleg, hol meg nagyon hideg volt, most pedig a sok eső okozta a bajt – írja az atv.hu.

Áll a víz az eperföldön, az ország nyugati részén egy hétig esett az eső, a hőmérséklet pedig a 10 fokot sem értre el – ez az oka annak, hogy a boltban drágábban juthatunk hozzá, mint egy évvel korábban.

Az ATV Híradónak egy termelő elmondta: a cseresznye ebben az évben nincs túl jó helyzetben.

„Már azt az áprilist követő időszakban lehetett érzékelni, hogy bizonyos fajtákból akár 80-90%-os termés is kiesett. Mi átlagosan akkor úgy számoltuk, hogy nagyjából olyan 30-50% a termékkiesés –

magyarázta Kelemen László, az Agro Conzulting egyik tulajdonosa. 

A mostani időszakban a kereskedők 1000-1200 forintot fizetnek a termelőnek a cseresznye kilójáért, ami azt jelenti, hogy a boltban ennél már jóval többet: 1500, de akár 2000 forintot is kell adni.

Összehasonlításképpen tavaly 300 és 700 forint között volt a gyümölcs ára. Ráadásul, amikor már lehet kapni magyar cseresznyét, akkor utána külföldről több már nem jön be.

Jó hír viszont, hogy kajszibarackból idén lényegesen több lesz, mint tavaly, hiszen egy évvel ezelőtt a termés majdnem elfagyott. Barackot már lehet kapni a piacokon, ám ez még nem az igazi, szezonja június vége és július lesz.

Forrás: atv.hu