Back to top

Növényvédelmi előrejelzés – Erősen rajzik az almamoly

A korábbi hetek csapadékos időjárása kedvezően hatott a kertészeti növénykultúrák állapotára, bár a fejlődésben szerzett korábbi lépéselőny a hűvösebb idő miatt elveszett. A mostani fenológiai állapot a sokéves átlagot idézi. Növényegészségügyi szempontból a kártevők és a betegségek egyaránt fokozott figyelmet érdemelnek.

Nem csökken a csonthéjasok moníliás megbetegedésének veszélye, most is sorra jelennek meg a frissen elhalt vesszők és hajtások a meggyen, cseresznyén, őszibarackon és kajszin. Az elhalt részeket a fákban történő terjedés megakadályozása érdekében le kell vágni és meg kell semmisíteni. Kajszin látványosan előretört a sztigminás levéllikasztó betegség, a megbetegedés veszélye egyúttal érinti a többi csonthéjas növényt is. Ha tartósan fennáll a párás, nedves időjárási periódus, megbetegedhetnek a terméskezdemények is.

A hűvös idő ismét előhozta az őszibarack tafrinás levélfodrosodás friss fertőzésének tüneteit, főként a sárgahúsú fajtákon és a nektarinokon.

A betegség megfertőzheti a gyümölcskezdeményeket is.

A betegségek mellett figyeljünk a kártevőkre is: folyamatosan repül a feromoncsapdákba a keleti gyümölcsmoly, de megjelentek a barackmoly-imágók is. Mindezt figyelembe kell venni az aktuális védekezési teendőknél.

Erősen rajzik az almamoly. A korábbi mérsékelt repülés most igen intenzívvé vált, a napi fogás helyenként eléri az 50 darabot is.

Almafára kihelyezett feromoncsapda. Az almamoly korábbi mérsékelt repülése most igen intenzívvé vált, a napi fogás helyenként eléri az 50 darabot is
Fotó: Dr. Aponyi Lajos

A fénycsapdák fogási anyagában megjelentek az amerikai fehér szövőlepke idei első imágói. Már évek óta feltűnően megszaporodott a hernyók által fertőzött „hernyófészkes” fák száma, pedig korábban erre alig volt példa a gyümölcsösökben és az út menti fákon. Figyeljünk az első hernyófészkekre.

A korábbi hűvös időjárás miatt eléggé heterogén a szőlő fejlettsége. A leveleken gyakori a szőlőlevél- és gubacsatka-fertőzés tünete. Az atkás tünetek mellett feltűntek a kígyóaknás szőlőmoly kárképei is, illetve a feromoncsapdák fogják a szőlőiloncát is.

A betegségek közül egyaránt időszerű a lisztharmat, a peronoszpóra és a szürkerothadás elleni kombinált védelem.

Dión a már korábban megjelent szemölcsös és nemezes gubacsatka mellett a leveleken levélbarkók rágásnyomai figyelhetők meg. Az erős almamolyrajzás immár a dió terméskezdeményeit is veszélyezteti.

A melegedő idővel ismét aktivizálták magukat a zöld és az ázsiai márványospoloskák. Tojásrakásukat hamarosan követi majd az első lárvák megjelenése és károsításuk kezdete.

Részletes növényvédelmi előrejelzésért látogassák a www.magyarnovenyorvos.hu honlapot.

Forrás: 
Kertészet és Szőlészet
Ezt a cikkünket és a témában további cikkeket a Kertészet és Szőlészet 2019/23 számában olvashat.

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Kihívásokkal teli évet zárnak a német gyümölcs- és zöldségtermesztők

2019 ismét egy nehéz év volt a német zöldség- és gyümölcstermesztők számára, mert sok kihívással szembesültek, és extrém időjárási körülmények között kellett helyt állniuk – vont mérleget a Német Gazdaszövetség (DBV).

Segíti a kormány a paprikatermesztőket

Számíthatnak a magyar kormány segítségére a kalocsai fűszerpaprika termelők, a feldolgozásban, az értékesítésben valamint paprika piaci szerepének javításában és növelésében is támogatják őket – mondta az agrárminiszter a XXX. Kalocsai Paprikafesztivál megnyitóján pénteken.

Elültették a főváros tízezredik fáját

Elültették a mintegy három éve indult fővárosi fatelepítési program tízezredik és az országfásítási program első fáját pénteken a Margitszigeten. A fákat jelképesen Tarlós István főpolgármester és Nagy István agrárminiszter ültette el.

Paradicsom-tájfajták árpádföldi honfoglalása

Mi is az a tájfajta, és miért próbáljuk meg a kertünkben termeszteni? Ez egy olyan kérdés, amivel nem tudtam volna mit kezdeni kb. 4 évvel ezelőtt, amikor még csak a piros fürtössel, a nagy befőzővel és a pici, akár sárga vagy egyéb színű koktélparadicsommal találkoztam. Azóta már több mint 20 paradicsom-tájfajta nő árpádföldi kertemben, és nincs megállás a gyűjtemény bővítésében.

A Szentföld fái

A Bibliában elsőként megnevezett fák az Éden kertjében álltak, az „élet fája”, valamint a „jó és rossz tudásának fája”. Ezeknek a hírhedt szimbolikus fáknak a nevét nem közli a Szentírás, ír viszont sok egyéb, érdekes fás növényről.

Süssünk, főzzünk gyógynövénnyel

Kertünk gyógynövényeit érdemes megismerni az étkezéseinkben betöltött szerepük felől is, vannak ugyanis olyanok, amelyek fűszerek is egyben, ilyen a kakukkfű, a szurokfű, a fokhagyma. Néhány izgalmas és igen finom receptet ajánlunk most ahhoz, hogy a gyógynövények nagyobb teret kapjanak a konyhában is. Jó egészséget hozzá!

Díszkert zöldségfélékből I.

Egy ápolt konyhakert mindig szép látványt nyújt, tükrözi a gazdája szeretetét a kerti munkák iránt. A zöldségfélék nagy részéről elmondható, hogy nem csak hagyományos formában, a művelés, növényvédelem, szedés szempontjából praktikus, szabályos sorokba ültetve tudják gyönyörködtetni a szemet.

Munkaerőhiány a gyümölcsösökben

A szélsőséges idei időjárás Szlovákiában is nagymértékben befolyásolta a gyümölcstermés alakulását. A hosszan tartó, könyörtelen szárazság, a hűvös kora tavaszi nappalok és éjszakák, majd a váratlanul nagy mennyiségű májusi csapadék egyrészt megtizedelte a gyümölcsösök termését, másrészt sokat rontott a gyümölcsök minőségén.

Zökkenőmentes szüret, kiváló évjárat

Villányban egyöntetű vélemény, hogy nagyon jó az évjárat. Ugyanez hangzott el a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának – HNT - elnökségi ülésen is, így országosan bizakodó képet festenek a gazdák.

Mit keres a vaddisznó a szőlőben?

Egymásnak feszülnek az indulatok a vadászok és a gazdák között vaddisznó ügyben. A szőlőtermelők és a belterületi kerttulajdonosok csak számolják a károkat, melyeket a vadak okoznak, miközben úgy érzik, nem kapnak megfelelő segítséget.