0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Egy belga snackgyártó vásárolta meg a bajai hűtőházat

A bajai hűtőháznak, amelynek gyorsfagyasztott termékeihez köthető a halálos áldozatokkal is járó európai lisztéria-botrány, gazdát cserélt: a belga Roger & Roger snackgyártó vállalat vette meg, mely burgonya- és kukoricacsipszeiről ismert Nyugat-Európában.

A Greenyard már május közepén bejelentette, hogy zajlanak az átadás-átvételi munkálatok az üzemben, azonban a vevő kilétét akkor még nem hozták nyilvánosságra.

„Örömmel vesszük, hogy a Roger & Roger, egy társadalmilag felelős vállalat veszi át a Magyarországon lévő hűtőházunkat” – mondta el az adás-vétellel kapcsolatban Charles-Henri Deprez, a Greenyard Frozen vezérigazgatója.

A nyugaton főként burgonyaszirmairól és kukorica alapú snackjeiről ismert cég úgy döntött, hogy Kelet- és Közép-Európa felé nyit. Az új tulajdonos a megállapodás értelmében az ott dolgozókat is átveszi.

„A magyar gazdák ismeretei és tapasztalatai, valamint a hűtőházban dolgozók szaktudása és motiváltsága meggyőzött minket arról, hogy vegyük át az egységet a Greenyardtól.” mondta Yves de Vinck, a Roger & Roger vezérigazgatója. „A következő hónapokban több információval fogunk szolgálni arról, hogy mik a jövőbeni terveink, és hogy milyen beruházásokat tervezünk megvalósítani.”

Forrás: esmmagazin.com