A német és az angol is sasnak nevezi (Schangenadler, illetve Short-toed Eagle). Színezete felül szürkésbarna, alsóteste fehér, fekete harántmintázattal. Torka és begye barna, ez a sötét folt különösen a repülő madáron látszik jól. Hosszú és széles szárnyának alsó felén, fehér alapon sorokba rendeződött fekete foltok vannak. Farka rövid, fekete végszalaggal és keresztsávokkal. Írisze élénksárga. Hím és tojó hasonló színezetű. A magasban keringő madáron a szárnyak alsó lapjának jellegzetes mintázata, a rövid nyak miatt behúzott fej és a sötét mellpajzs tűnik fel.
Márciusban érkezik Afrikából
A kígyászölyv hazánkban a középhegységek déli kitettségű erdeit, elsősorban a tölgyeseket kedveli, különösen az öreg, ritkásabb állományokat, ahol az ágakon sárga fagyöngy tenyészik. Kisszámú, de rendszeres fészkelő, becsült mennyisége 40-55 pár. Afrikai téli szállásáról márciusban érkezik, az öregebb példányok valószínűleg ugyanabba az erdőbe, ahol a megelőző évben költöttek.
Elsősorban a reggeli órákban nászrepülnek, és ezt hosszan, akár májusig folytatják. Fészküket a legkülönbözőbb fákra, nálunk elsősorban tölgyekre építik, de a tűlevelűekben gazdag országokban gyakran fenyőfát választanak. Viszonylag kis fészküket mindig a koronában, előszeretettel fagyöngybokrokban építik, ahonnan jó kilátásuk nyílik a környékre. A fészek maga a környéken gyűjtött száraz ágakból épül, a csészét zöld lombokkal bélelik, az építés tulajdonképpen folyamatos, mert egészen a fióka kirepüléséig hoznak új anyagot hozzá. A kígyászölyv fészekalja egy fehér tojás. A tojó egyedül kotlik, április végén vagy május elején kezdi ülni a tojást. A táplálékot a hím hordja, kígyókat, gyíkokat, apró emlősöket hoz a fészekhez. A tojó ezeket egy közeli ágon vagy a fészek szélén ülve fogyasztja el, ilyenkor előfordul, hogy párja néhány percre ráül a tojásra.
Kígyó félig lenyelve
A fióka 45 napi kotlás után kel ki, anyja az első hetekben rajta marad, melengeti, árnyékolja a tűző napsugarak elől. Esős, hűvös napokon még később is maga alá veszi a fiókát. Európában a kígyászölyv többnyire legfeljebb méteres kígyókat hoz a fészekhez, de például Indiában jóval hosszabb, 160-180 centiméteres példányokat is foghat.
A zsákmányból a tojó eleinte apró darabkákat tép, és azokkal eteti a fiókát, de az idő múlásával ezek a darabok egyre nagyobbak, és végül a fióka már egészben nyeli le a hozott zsákmányt.
Egy hosszú erdei sikló elnyelése nem könnyű, a fiatal madár gyakran hosszú ideig birkózik vele, és előfordul az is, hogy csak félig sikerül lenyelnie. Ilyenkor addig tartja a csőrében a kilógó részt, míg a már lenyeltet megemésztette. A már nagyobb fiókát a szülők egyre gyakrabban magára hagyják, és a kirepülés előtti napokban már nem is marad a fészekben, hanem egy közeli ágon ülve tollászkodik, vagy szárnyaival verdesve izmait erősíti. Közben ismerkedik környezetével, a magasból mindenre figyel, ami a közelben történik. Kirepülése után a szülők egy ideig még gondoskodnak róla, etetik, majd önállóvá válva elhagyja a fészek környékét, és kóborolni kezd, a nagy legelőket és a vizek környékét keresi fel.
Ha kígyó nincs, béka is jó
A kígyászölyv nevének megfelelően elsősorban kígyókkal él, de sok minden mást is eszik. Elfogja a gyíkot, a pockot és az egeret, esős, hűvös időben, amikor a hüllők nem jönnek elő, békákra vadászik.
A nyár végén és ősszel elsősorban az alföldi és tiszántúli nagy legelők felett láthatunk kígyászölyveket.
Üldögélnek a kútgémen, és gyakran köröznek a csatornák felett, ahol vízisiklókat keresnek. Magányosan vonulnak, lassan húzódnak dél felé, a telet Afrikában, a Szaharától délre fekvő tájakon töltik. Az utolsó példányok októberben tűnnek el. A kígyászölyv hazánkban fokozottan védett, természetvédelmi értéke 1 millió forint.