Back to top

Tradíciókon alapuló jövő

Az Európai Állami Ménesek Szövetsége (ESSA – European State Studs Association), melynek 23 európai állami ménes a tagja, minden évben más országban tartja éves közgyűlését. Idén az a megtiszteltetés ért, hogy a mezőhegyesi Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. adhatott otthont a találkozónak május 22–24. között.

Kilenc ország tizenhárom állami ménese képviseltette magát, ami igen jelentős részvételnek számít. A rendezők kitettek magukért, hiszen a konferencia szervezésén felül változatos bemutatókkal is színesítették az ide látogatott képviselők programját.

Fotó: Somogyvári Anett
A közgyűlés szakmai programja csütörtökön és pénteken délelőtt zajlott, ott vitatták meg a 2018. évi tevékenységek és a jövőbeli közös munka terveit, a svájciak pedig előadást tartottak a küllemi bírálat számítógépes támogatásáról. Az alapvetően zártkörű közgyűlés néhány nyilvános döntésének egyike, hogy a fiatal szakemberek továbbképzésére Erasmus+ program indul, valamint, hogy

indítványozzák az állami ménesek felvételét az UNESCO kulturális világörökség listájára, a ménesi hagyományokra helyezve a hangsúlyt.

Hiszen ha az emberek nem ismerik az értékeket, azok elfelejtődnek – hangzott el. Pap István Tibor vezérigazgató a ménes múltjáról és jelenéről tartott előadást, melyet nagy érdeklődés övezett.

Fotó: Somogyvári Anett
A szakmai vendégeket elbűvölte az őket fogadó történelmi környezet és udvarias vendéglátás. Csütörtökön délután a ménes bemutatására került sor, látványos elemekkel tarkítva. A Készenléti Rendőrség Lovas Alosztályának bemutatója nyitotta a délutáni programot a versenypályán, ezt követően a 20. majori ménesben található gidrán és nóniusz állománnyal ismerkedhettek meg a résztvevők. A ménesudvarban az új négy évszakos pályán a Kozma Ferenc Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium belovagló osztályának munkájáról külföldi szakértők is elismerően vélekedtek. Ezt követően hat fedezőmént vezettek fel, magyar sportló, gidrán és nóniusz fajtákból, illetve két ígéretes fiatal sportló díjugrató munkáját nézte meg a közönség a patinás fedeles lovardában. A program csúcspontjaként a nóniusz ötös fogat nyolc huszár kíséretében vonult be a ménesudvarba.

Fotó: Somogyvári Anett
Az ESSA elnöke, Astrid von Velsen elismerését fejezte ki. Elmondta, hogy az idei találkozó helyszínéül szolgáló ménesbirtok tökéletes választás volt, mert a lótenyésztés távolba nyúló, ma is élő hagyományainak, a hatékony mezőgazdasági munkának, illetve az elkötelezett személyzetnek köszönhetően Mezőhegyes kiváló példája a jól működő állami ménesnek, a hagyomány és az innováció együttesének – vagyis annak, hogy miként lehet a történelmi örökséget megtölteni élettel, az évszázadok által formált csodálatos épített és természeti környezetben. Astrid von Velsen Lázár János kormánybiztosnak is köszönetét fejezte ki a csodálatos programért és a vendéglátásért.

Pap István Tibor vezérigazgató rövid interjúban így foglalta össze a találkozót:

Fotó: Somogyvári Anett
„A 2004-es privatizáció utáni időben indult Bábolnán az ESSA, akkor még nem tudtuk, hogy egyáltalán életben marad-e a mezőhegyesi ménes vagy sem. Most pedig, amikor ismét Magyarország adott otthont a rendezvénynek, arról tudtam beszámolni, hogy a magyar állam rendezte a ménes helyzetét, visszavásárolta a privát céget és jelenleg tízezer hektár áll a lótenyésztés mögött. Az árbevételünk pedig hatmilliárd forint, ebből egymilliárdnyi eredményt tudunk realizálni, a költségek levonásával még mindig marad 3-400 millió forintos adózott eredményünk. Ez nagyon erős hátteret teremt a lótenyésztésnek. Ilyen szempontból az európai állami ménesek legáltalánosabb problémája – hogy miből tartják fent magukat – a mi modellünkben megoldódott.” (x)

Forrás: 
Pegazus

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

ASP: ingyenes fertőtlenítőszer igényelhető

Az állattartók és a hatóság közös érdeke, hogy annak veszélyét, hogy az afrikai sertéspestis (ASP) vírus megjelenjen a házi sertés állományokban, a lehető legalacsonyabb szinten tartsák. Ezért a Nébih az országos főállatorvos utasítására ingyenesen biztosít minden állattartó számára a sertésól és a sertéstartáshoz szükséges eszközök fertőtlenítésére szolgáló fertőtlenítőszert.

Európai flamingók Kínában

A madárinfluenza sok tekintetben megváltoztatta az élőállat-kereskedelmet akár Európában, akár Kínában vagy akár Afrikában. Egy érdekes példa erre a flamingók exportja, importja. Míg korábban a rózsás flamingókat elsősorban Tanzániában vadon fogták be, s onnan exportálták a világ számos országába, ma már a szigorú állategészségügyi előírások miatt ez már nem lehetséges.

300 ezer élőállatot vittek Magyarországról Kazahsztánba

Sikertörténet a magyar-kazah agrár-kapcsolatokban, hogy az év eleje óta csaknem 300 ezer élőállatot vásárolt az ázsiai ország Magyarországtól - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) külső piacok fejlesztéséért és koordinálásáért felelős miniszteri biztosa, miután Kazahsztán fővárosában találkozott Gulmira Iszajeva agrárminiszter-helyettessel.

Magyar siker a kettesfogathajtó-vb-n

Hölle Martin egyéniben, illetve az ifj. Dobrovitz Józseffel és Osztertág Kristóffal kiegészülő magyar csapat egyaránt megvédte címét a németországi Drebkauban rendezett kettesfogathajtó-világbajnokságon.

Németország: Aggasztóan magas a baromfihúsban található antibiotikumok aránya

A Német Szövetségi Kormány aggodalmát fejezte ki a baromfihúsban található antibiotikumok mennyisége miatt, miután egy jelentés kimutatta, hogy a csirkehúsban egyre több az antibiotikumnak ellenálló szuperbaktérium.

A kuvasz kulturális örökségünk része

A kuvasz egy igazi kincs, egy örökség, amelyet őseinktől kaptunk – jelentette ki Nagy István Agrárminiszter a Nemzetközi Kuvasz Tenyésztési Konferencián, szombaton Tápiószentmártonban.

Kecskesajt és „kőműveskézkrém”

Izerné Kiss Helga és családja 2008-ban vágott bele a núbiai kecskék tartásába és tenyésztésébe: foglalkoznak gidák értékesítésével, illetve kecsketejből készítenek joghurtot, túrót, túrókrémet, különböző félkemény sajtokat. Zalaszentgrót Csáford városrészének szőlőhegyén található portájukon termékkóstolóval, vásárlási lehetőséggel várják vendégeiket, és a kecskék megtekintése is sokak számára vonzó program.

Kukorékolhat egy kakas kora reggel? A bíróság döntött!

Aki vidéken él, vagy ott tölti a szabadságát, biztosan hallotta már kora reggel a kakas kukorékolását. Van aki számára ez idilli vagy csak természetes, de olyan is akad, akit annyira idegesít, hogy beperelt egy kakast.

A Fülöp-szigeteken is megjelent az afrikai sertéspestis

Az első jelentések szerint 7500 sertést öltek le a szigetvilágban, miután először mutatták ki a rettegett vírust házisertés állományokból. A kényszervágásokat két farmon kellett végrehajtani, Manilától nem messze.

Minőségi tenyészállatok seregszemléje a Kaposvári Állattenyésztési Napokon

A folyamatos piaci kihívások között is színvonalas magyar állattenyésztői munka sikere valamennyiünk számára fontos. Ezért az agrártárca támogatásokkal is segíti az ágazatot, hogy a rendkívül erős nemzetközi versenyben helyt tudjon állni – hangsúlyozta Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára, a XIII. Kaposvári Állattenyésztési Napok (KÁN) megnyitóünnepségén, Kaposváron.