0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 16.

Egy nap alatt tripláztak a Nébih halőrei

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Állami Halőri Szolgálata május 30-án három orvhalászt ért tetten. Két személyt a Tiszán, Polgár térségében, egyet pedig a Taktán fogtak meg az ellenőrök. Mindhárom személy ellen hatósági eljárás indult.

A május végi magas vízállás nemcsak a jogszerűen horgászókat csalogatta a vízpartra, de a nagy fogás reményében az orvhalászok is kimerészkedtek vizeinkre. A Nébih Állami Halőri Szolgálata (ÁHSZ) kiemelt megfigyelés alá vonta azokat a területeket, ahol általában szívesen rejtőzködnek rapsicok.

Az ellenőrök igyekezete nem bizonyult hiábavalónak, hiszen egy nap alatt három szabálysértőt sikerült kézre keríteniük.

Polgár térségében, a Tisza bal partján több napja figyeltek a halőrök egy csapást az ártéren, ahol a délelőtti órákban egyszerre két személyt sikerült tetten érniük halászat közben. A két személy egyike sem rendelkezett halfogásra jogosító okmányokkal. Az orvhalászok szerencsére csak pár keszeget zsákmányoltak, melyeket a halőrök élve visszaengedtek a folyóba.

Az intézkedést követően az ÁHSZ járőrpárosa a Takta folyó mentén folytatta a szolgálatát, melynek során délután fél hatkor ismét ellenőrzés alá vontak egy halászeszközöket kezelő férfit. Az ellenőrzés során megállapították, hogy ez a személy sem rendelkezik állami halászjeggyel és területi jeggyel. Az elkövető az intézkedésig halat nem fogott.

Tekintettel arra, hogy az orvhalászat bűncselekmény a halőrök mindegyik esetben értesítették a rendőrhatóságot,

majd a lefoglalt halászeszközöket átadták a helyszínre érkező rendőröknek. A Nébih mindhárom személy ellen halvédelmi bírság kiszabására és a horgászati-halászati tevékenységtől történő eltiltásra irányuló eljárást indított.

Forrás: Nébih