0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

A franciák belehúztak a biotermesztésbe

Rekordmennyiségű gazdaság állt át biotermesztésre tavaly Franciaországban. Ez annak a következménye, hogy a szektor lassan felzárkózik az egyre növekvő trend mögé – mondta kedden az ország bioélelmiszerekre szakosodott ügynöksége.

Az Európai Unió legnagyobb mezőgazdasági kibocsátójaként számon tartott Franciaország 5000 új organikus gazdasággal büszkélkedhetett tavaly, megdöntve ezzel a korábbi, 2016-2017-es rekordot. Akkor 4200-an csatlakoztak a biotermesztéshez – jelentette be az Agence Bio az éves piaci beszámolójában.

Ezzel a biogazdaságok száma 13 százalékkal nőtt, 41600-ra, ami az összes francia farm 9,5 százalékát teszi ki.

A teljes organikus művelés alatt álló földterület pedig 17 százalékkal nőtt, összesen 2 millió hektárra, ami a mezőgazdasági termelésbe vont földek 7,5 százaléka.

A növénytermesztésen belül az organikus rész 31 százalékkal nőtt, 514 ezer hektárral, ami a teljes terület 4,3 százalékát teszi ki.

A hagyományos termények alacsony árai, az organikus gazdálkodás mellé járó támogatások, és az ellátási láncban történt beruházások arra ösztönözték a gazdákat, hogy váltsanak – mondta el az Agence Bio, hozzátéve, hogy az átállások nem érintették a nagy mennyiségű termést adó gabonatermesztő övezeteket.

Azonban a biogazdaságok még így is csak félúton járnak a kormány által 2022-ig tervezett 15 százalékos arányhoz képest.

A bioélelmiszerek eladásai is 15,7 százalékkal nőttek tavaly, ami 9,7 milliárd eurós forgalmat hozott.

Ez a francia háztartások élelmiszerre fordított kiadásainak 5 százalékát teszi ki. Mindez pedig elég volt ahhoz, hogy Franciaország az EU második legnagyobb bioélelmiszer piacává váljon Németország után. Utóbbinál ugyanis 10,9 milliárd eurós ez a szektor.

A szupermarketek segítik a keresletnövekedést az organikus élelmiszerek iránt oly módon, hogy könnyebben elérhetővé teszik azt a fogyasztók számára.

Az összes biotermék-eladás 49 százaléka ugyanis a nagyobb üzletekben valósul meg.

Az import aránya a mennyiséget tekintve stabilan 31 százalék maradt.

A kormány által támogatott Agence Bionak, mely az organikus gazdálkodást népszerűsíti, sikerült eloszlatnia azt az általános nézetet, miszerint a gyors növekedés megszünteti a gazdálkodók prémium profitját, ami pedig kevésbé fenntartható gyakorlatok bevezetéséhez vezet.

Franciaországban a gazdálkodó szervezetek közt jelenleg is vita zajlik arról, hogy az üvegházak fűtése elfogadható-e a biogazdálkodásban. Egyes csoportok emiatt élesen bírálják az ipari módszereket.

Forrás: www.independent.ie