Back to top

Az oroszok lesznek a világ legnagyobb búzaexportőrei az amerikaiak szerint

Az amerikai mezőgazdasági minisztérium (USDA) az eddig vártnál nagyobb idei orosz búzaterméssel számol, és előrejelzése szerint a júliusban induló új mezőgazdasági évben Oroszország már a harmadik egymást követő évben lesz a világ legnagyobb búzaexportálója.

A minisztérium legújabb előrejelzésében az szerepel, hogy Oroszországban idén 79 millió tonna búzát takarítanak be. Egy hónapja 77 millió tonnára, februárban viszont még csak 71,6 millió tonnára számított az USDA. Oroszországban tavaly 72,1 millió tonna búzát arattak le.

A minisztérium részben az átlagosnak megfelelő időjárás, a megnövelt őszi vetésterület, valamint annak a figyelembe vételével javította fel ismét előrejelzését, hogy a korábban becsültnél kisebb volt a kifagyás a télen.

Az amerikai mezőgazdasági minisztérium legújabb számításai szerint a júliusban induló és a jövő június végéig tartó új mezőgazdasági évben Oroszország 37,5 millió tonna búzát exportál majd. A minisztérium előző becslésében 36 millió tonna szerepelt.

Az orosz mezőgazdasági minisztérium legutóbbi előrejelzése 36 millió tonna búza várható kiviteléről szólt.

Forrás: 
MTI-Eco

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Már várhatóak a talajmenti fagyok

A hét második felében megérkezhetnek az első őszi fagyok a kedden-szerdán érkező hideg léghullámok hatására. Nagyobb csapadék nem várható, mely a betakarításra, a talajmunkákra, az érésre kedvező, és a repce számára is még elegendő nedvesség áll a rendelkezésre a talajban az ország nagyobb részén. Ugyanakkor különösen északkeleten a talaj nagyon száraz, errefelé nagy szükség lenne az esőre.

A lepke, ami az embernek hála hódította meg a világot

A fehérlepkék ("káposztalepkék") közé tartozó répalepke az egyik legigénytelenebb inváziós faj a világon, mely mára szinte mindenhol elterjedt, ahol mezőgazdasági művelést folytatnak. Egy friss tanulmány most arra igyekszik választ adni, hogyan segítette az emberi tevékenység a lepke világhódító útját az elmúlt pár ezer év alatt.

Elérhető az őszi búza fajtakísérletek teljes eredménysora

Az őszi búza posztregisztrációs fajtakísérlet teljes eredménysora immár elérhető. A termőhelyek terméseredményei hasznos információval szolgálnak a gazdálkodóknak a jövő évi gabonatermelésük megtervezéséhez.

300 ezer élőállatot vittek Magyarországról Kazahsztánba

Sikertörténet a magyar-kazah agrár-kapcsolatokban, hogy az év eleje óta csaknem 300 ezer élőállatot vásárolt az ázsiai ország Magyarországtól - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) külső piacok fejlesztéséért és koordinálásáért felelős miniszteri biztosa, miután Kazahsztán fővárosában találkozott Gulmira Iszajeva agrárminiszter-helyettessel.

Munkaerőhiány a gyümölcsösökben

A szélsőséges idei időjárás Szlovákiában is nagymértékben befolyásolta a gyümölcstermés alakulását. A hosszan tartó, könyörtelen szárazság, a hűvös kora tavaszi nappalok és éjszakák, majd a váratlanul nagy mennyiségű májusi csapadék egyrészt megtizedelte a gyümölcsösök termését, másrészt sokat rontott a gyümölcsök minőségén.

Szemek a levegőben - drón 10 ezer hektárhoz

Nauru 500 C néven kifejezetten a nagy gazdaságok igényeit szem előtt tartva fejlesztette ki megfigyelő drónját a brazíliai XMobots vállalat. A drónt négy órás repülési ideje a gyártó szerint sokféle térképezési, megfigyelési feladatra teszi ideálissá a nagy, tízezer hektárosnál nagyobb növénytermesztő gazdaságok, illetve földbirtokok kezelői számára.

Nagy csapás lesz a nitrogéntrágyák védővámja

Könnyen lehet, hogy nagy csapást mér Európa gazdálkodóira az Európai Bizottság a nitrogéntartalmú műtrágyákra kivetendő dömpingellenes védővámmal – figyelmeztet Cedric Benoist francia gazda, a gabonatermesztők nemzeti szövetségének elnökségi tagja.

Természetes talajgyógyítás

Megvizsgáljuk, mit tehetünk annak érdekében, hogy talajunkban egészséges, virágzó növényeket nevelhessünk. Számos természetes talajjavító mód áll rendelkezésünkre.

A lefékező Európában is hasít a hazai kisker

Értékben 7,7 százalékkal bővült a napi fogyasztási cikkek magyarországi piaca 2019 második negyedévében.

Kertbarát rovarok

A leggyakrabban előforduló hasznos rovarok (katicabogarak, fátyolkák, fürkészdarazsak, fürkészlegyek) mellett a házikertekben sok más hasznos élő szervezet segítségére is számíthatunk. Csak örülhetünk, ha felbukkannak a kertünkben!