Back to top

EU GMO-rendelet: enyhítést kérnek

Hollandia és Észtország vezetésével 14 tagállam nyújtott be kérelmet az Európai Bizottsághoz az EU GMO-rendeletének fölülvizsgálatára az új nemesítési eljárásokkal kapcsolatban.

A két ország mögé Belgium, Ciprus, Finnország, Franciaország, Németország, Görögország, Olaszország, Portugália, Szlovénia, Spanyolország, Svédország és az Egyesült Királyság csatlakozott.

Véleményük szerint fölül kell vizsgálni az Európai Bíróság tavalyi döntését, ami szerint a mutagenezissel nyert új szervezeteket GMO-knak kell tekinteni, így azokra is kiterjednek az EU GMO-rendeletében foglalt kereskedelmi korlátozások és biztonsági intézkedések.

A holland delegáció az EU agrárminisztereinek tanácskozásán azzal érvelt, hogy az így létrejött szervezetek már évtizedek óta köztermesztésben vannak, és semmilyen veszélyt nem jelentenek. Tavalyig az új nemesítési eljárásokkal létrehozott szervezetek nem tartoztak az egységes EU-rendelet hatálya alá; a tagállamok dönthették el, hogy kiterjesztik-e rájuk saját szabályaikat. Az Európai Bizottság ígéretet tett, hogy „határozott választ ad” a kérdésre, jogalkotási javaslatot készít elő. Phil Hogan, az EU mezőgazdasági biztosa szerint ez azonban már az új testület feladata lesz.

Forrás: 
Kertészet és Szőlészet/euractiv.eu
Ezt a cikkünket és a témában további cikkeket a Kertészet és Szőlészet 2019/23 számában olvashat.

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

A hatékonyságot szolgálja az AKI integrációja

Nem az AKI önállóságának csorbítását, hanem hatékonyabb együttműködést, az egyes kutatói szervezetek összehangoltabb közös munkáját eredményezi majd az, hogy az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) csatlakozik a NAIK-hoz – mondta el Nagy István a témáról tartott sajtótájékoztatón.

Nem akart laboratóriumba zárkózni

Szerencsés egybeesés volt Szilágyi Sámuel életében, hogy éppen akkor léphetett a kutatói pályára, amikor hat év gyakorlati tevékenység után új munkát keresett. A cseresznye gyümölcstulajdonságainak, virágzási és érési idejének genetikai hátterét kutatja, doktori dolgozatát másfél év múlva kell elkészítenie ebben a témában.

Csakis vegyszermentes

A Coop Italia élelmiszeráruház-lánc kampányt indított a növényvédős-szermaradványok ellen, és mostantól kizárólag szermaradék-mentes zöldséget és gyümölcsöt árusít saját márkája alatt. Május végétől már csak teljesen „mentes” zöldséget és gyümölcsöt forgalmaz mintegy 1100 üzletében.

Az EB szerint nincs bizonyíték a kelet-nyugati kettős élelmiszer-minőségre

Nincsenek bizonyítékok arra, hogy kelet-nyugati megosztottság alakult volna ki az élelmiszeripari termékek minőségében, az eltérő összetételű, de azonos vagy hasonló csomagolású áruk előfordulása nem mutat egyértelmű területi mintázatot - írta hétfői jelentésében az Európai Bizottság.

Marad az orosz élelmiszer-embargó

Vlagyimir Putyin orosz elnök jövő év végig meghosszabbította az Oroszországot szankciókkal sújtó országokra, egyebek között az Európai Unió tagállamaira vonatkozó élelmiszer-behozatali embargót hétfőn aláírt rendeletében.

Extrém hőhullám jön

Minden eddigi rekordot megdöntő hőhullámra számíthatunk a héten, ami a legsúlyosabban Európai kontinentális éghajlatú területeit érinti.

A szőlőfajták ősi titka

Egy új kutatás szerint a francia borászok 900 évvel ezelőtt a Jura borvidék kedvelt fajtájához, a Savagninhoz hasonló változatot termesztettek, míg az ókori rómaiak a mai Pinot Noir és Syrah fajták őseiből készítettek bort.

Kiürültek a tejporkészletek

A legutóbbi, pályáztatáson alapuló értékesítés alkalmával az eredetileg összesen 380 000 tonna mennyiségű állami soványtejpor-készletből még meglévő 162 tonna is gazdára talált - közölte az Európai Bizottság. Ezzel a bizottság által felvásárolt és kezelt készlet teljes egésze elfogyott.

Baráti légkörben zajlanak a kutatások Szarvason

Szűk 5 esztendeje, hogy az akkor még mesterszakos hallgatót, Tóth Flóriánt a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ fiatal tehetségeket felkutató programjába ajánlotta akkori tanszékvezetője. A kutató nem sokkal ezután a NAIK Halászati Kutatóintézet (HAKI) szakember­gárdájának tagjaként bizonyíthatta képességeit.

Kurkuma mint lábfrissítő?

Évezredek óta ismert a kurkuma fűszernövény gyógyhatása, amit Indiában, Kínában és Indonéziában termesztenek nagyobb mennyiségben. Még a fáradt lábakat is felfrisíti.