0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Létezik panda foltok nélkül?

A kutatók eddig csak gyanították, hogy él valahol albínó, vagyis teljesen fehér panda. Áprilisban sikerült lencsevégre kapni az első foltok nélküli példányt egy kínai természetvédelmi területen.

A Szecsuán tartományban lévő, Volong Nemzeti Park vezetői május 25-én hoztak nyilvánosságra egy fotót, amelyen egy vadon élő, albínó óriáspanda látszik. A ritka példányt (kevesebb, mint 2000 albínó panda maradt) a nemzeti park infravörös mozgásérzékelő kamerája fotózta le, tengerszint felett közel kétezer méteres magasságban.

Egy-két év körüli állatról van szó, neme még ismeretlen. Szőre és körmei teljesen fehérek, a szeme pedig vörös. Ebből következtetnek a szakértők arra, hogy albínó pandáról van szó. Az albinizmus ritka jelenség, de számos gerinces állatcsoportban előfordulhat ez a „kifehéredés”.

A genetikai mutációt a színanyag képződésének veleszületett zavara okozza, amely csökkent vagy hiányzó pigmentációval jár. A melanin festékanyag hiánya jelentkezhet a bőrben, a szőrzetben és a szemekben.

A leleplezett albínó panda egészségesnek tűnik, nincs jele annak, hogy a génmutáció bármiben is gátolná a mindennapjait, egyedül a fényre lehet érzékenyebb, mint foltos társai.

Szakértők szerint az állat feltűnése azt jelzi, hogy az albinizmust okozó gén létezik a Volongban élő pandapopulációban. Ez persze még nem jelenti azt, hogy hamarosan sok albínó panda kölyök várható.

Albínó panda kölyök csak két albínó szülőtől származhat. Ha egy fehér és egy foltos panda párosodik, első kölykeik foltosak lesznek, viszont magukban hordozzák a mutáns gént. Ha ők egy ugyancsak albínó gént hordozó pandával párosulnak, lehet, hogy fehér kölykük születik.

A természetvédelmi terület vezetői azt tervezik, hogy még több kamerát szereltetnek fel, hogy nyomon követhessék az albínó panda viselkedését és növekedését.

youtube://v/A0xHD0tb_4Q

 

Forrás: cbsnews.com