0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Növényvédelmi előrejelzés – Minden egyszerre támad

Az átlagosnál hűvösebb május után nyáriasan meleg június köszöntött a mezőgazdaságra. A meleg és a bőséges vízellátottság hatására a növények intenzív hajtásnövekedésbe kezdtek. A jelenlegi időjárás nemcsak a növényeknek, hanem a betegségeknek és a kártevőknek is kedvez, ezért bőségesen akad növényvédelmi tennivaló.

A szőlő fejlettségben eddig jócskán elmaradt a korábbi években megszokottól, ugyanakkor igen heterogén a növekedése még azonos fajtán belül is. Egyes fajtákon már megkezdődött a virágzás, de még találhatók fejletlen fürtkezdemények.

Az áprilisi szárazságban csak a lisztharmat veszélyeztette a szőlőt, most egyszerre támad a peronoszpóra, a szürkerothadás és a lisztharmat.

A kártevők közül a korábban igen intenzíven rajzó tarka szőlőmoly mellett sok szőlőiloncát fognak a feromoncsapdák. Mellettük kis számban ugyan, de jelen van a nyerges szőlőmoly és a szőlőaknázó fényesmoly is. Megkezdődött az amerikai szőlőkabóca lárvakelése, jelenleg a lárvák zöme L1-es fokozatú. A szőlőültetvénybe kihelyezett sárga ragacsos fogólapokkal kövessük figyelemmel a kabócák fejlődését, az optimális védekezési időpont meghatározása érdekében. A mezőgazdasági kormányzat

ebben az évben is nyújt vissza nem térítendő állami támogatást az amerikai szőlőkabóca elleni védekezéshez,

mert ez a kártevő a vektora a szőlő aranyszínű sárgaság fitoplazma betegségnek, mely karantén károsítónak minősül hazánkban is.

A gyümölcsösökben károsító gyümölcsmolyok közül tömegesen rajzik a szilvamoly, de bőséges a fogás barackmolyból és keleti gyümölcsmolyból is. Almásokban az almamoly mellett fognak a csapdák almamagmolyt, dióban pedig dióaknázó fényesmolyt.

Május utolsó napjaiban elkezdődött a selyemfényű puszpángmoly repülése is. Most még csak néhány egyed a napi fogás, de hamarosan erősebbé válik a rajzás. A lepkéket nemcsak a feromoncsapdák fogják, hanem jól repül az esti lámpafényre is, könnyedén fölismerhetők jellegzetes szárnyrajzolatuk alapján.

Inváziós kártevőnk, az amerikai lepkekabóca lárvái jelenleg L1-L2-es fejlettségűek. Rendkívül széles tápnövénykörük miatt már most is nagyon sok növényen szívogatnak.

A kiültetett káposztaféléken nagy tömegben telepedett meg az üvegházi és a mezei molytetű. A növényekhez hozzáérve felhőként röppennek föl, majd telepszenek vissza. Igen nehéz az ellenük való védekezés, különösen házikerti körülmények között, de gyérítésre kiválóan megteszi a sárga ragacsos fogólap, melyre jól repül a kártevő.

A korai cseresznye- és meggyfajták már érnek. A sok eső és az elmaradt védekezések miatt már most igen jelentős a moníliás gyümölcsrothadás. A később érő fajtákat még van lehetőség megóvni, de sürgősen cselekedni kell.

Egyúttal védekezzünk a cseresznyelégy, valamint a hajtásvégeken megtelepedő fekete levéltetvek ellen is,

az élelmezés-egészségügyi várakozási idő betartása mellett.

Részletes növényvédelmi előrejelzésért látogassák a www.magyarnovenyorvos.hu honlapot.

Forrás: Kertészet és Szőlészet