Back to top

A Tisza-tavat is megtisztítják a PET Kupán

Tisza-tavi futammal bővül idén a hagyományos Felső-Tiszai PET Kupa sorozat, így a pénteken induló és kedden záruló vízi rendezvény keretében a csapatok Tiszafüredtől Kisköréig eveznek saját építésű hajóikon, hogy megtisztítsák a folyót és a tavat a felhalmozódott hulladéktól.

Előzetesen tizenkét különösen szennyezett területet mértek fel a szervezők, így a csapatok főként ezeken a szakaszokon gyűjtik majd a hulladékot - áll az akciót szervező Természetfilm.hu Egyesület MTI-hez eljuttatott keddi közleményében.

A rendezvényen hét hajós csapat indul, őket egészíti ki a vízi kenus és a szárazföldi biciklis különítmény. A csapatokat a közösségi adománygyűjtésből épült, pillepalackokon lebegő hulladékgyűjtő hulladékhajó, az M.V. PETényi anyahajó kíséri.

A hulladékderbi a pillepalackhajók megépítésével indul pénteken, vasárnap reggel pedig elindul a mezőny.

A hajós akciót a Felső-Tiszai Búvár és Vízimentő Egyesület hajóegységei biztosítják.

A szervezők vasárnaptól mindhárom hulladékgyűjtő napra várják azokat a helybelieket is, akik a szárazföldi gyűjtésben szívesen segítenének. A hulladékgyűjtéshez zsákokat, kesztyűket és kerékpárokat is kapnak a résztvevők, akiket az érdeklődőkkel együtt esténként ismeretterjesztő filmvetítéssel és előadásokkal is várnak a szervezők.

Az összegyűjtött hulladék mintegy felét a korábbi évekhez hasonlóan most is újrahasznosítják.

A versenyt záró eredményhirdetést és díjátadót június 18-án tartják.

Az eddigi években a PET Kupa 78 hulladékhajója 435 ezer palackot szedett össze az ártérből, ezzel 35 tonna hulladéktól mentesítve a Tiszát.

Forrás: 
MTI

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Kertek természetesen

A természetes kertek alkotói olyan megoldásokat igyekeznek tudatosan alkalmazni, amelyek a természetben is megtalálhatóak. A Kertbarát Magazin korábbi számában már kitértünk a Green City-szellemiségű kertek csapadékvíz-megőrző megoldásaira, illetve honos fajokon alapuló sokszínű növénytársulásaira; ezen a gondolatsoron tovább haladva most vizsgáljuk meg a természetesség jegyében a kert más elemeit is.

Kapd el az esőt!

Az esővíz a legjobb vízforrás, ráadásul ingyenes, amelynek köszönhetően gazdaságosan és ökológiai szempontból is fenntarthatóan élhetünk. Az esővíz gyűjtése enyhíti az aszály hatásait is, ennek ellenére nagyon keveset hasznosítunk belőle tudatosan. A lengyel Wroclaw város önkormányzata támogatja azokat a háztartásokat, amelyek gyűjtik és használják az esővizet.

Méhbarát tojások: a szabadtartású tyúk esete a poszméhekkel

Egy nagyszabású projekt indult a beporzók védelmére: a cél, hogy a gazdák adjanak át a területükből egy kis részt a méheknek. Az eredmény önmagáért beszél, hiszen a méhek száma 55 százalékkal nőtt a korábbi évhez képest.

Megtisztítják a szovjet gyakorló- és lőtér területét

Csaknem 600 millió forintból valósul meg az Esztergom Strázsa-hegyi felhagyott szovjet gyakorló- és lőtér területének környezeti kármentesítése – jelentette ki Rácz András környezetügyért felelős államtitkár kedden, a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság bemutatóhelyén Esztergomban.

Aki eldobható terméket gyárt, az vegyen részt a takarításban is

Az eldobható, egyszer használatos termékek gyártóit is be kell vonni a köztisztaság fenntartásának finanszírozásába Németországban - hangsúlyozta a szövetségi kormány környezetvédelmi minisztere egy hétfői nyilatkozatában.

A kánikulában akár a szokásos háromszorosát is eladják ásványvízből

Háromszor annyi ásványvizet is eladnak a kánikulában a magyarországi áruházláncok, mint egy átlagos hőmérsékletű napon - olvasható a Világgazdaság keddi számában.

Óriási tévedés azt gondolni, hogy Magyarországot nem fenyegeti vízhiány

A klímaváltozás okozta extrém vízhiány már nem csak az afrikai és közel-keleti, hanem az európai országokat is fenyegeti – derül ki a World Resources Institute nevű amerikai kutatóintézet legújabb tanulmányából. Az InfoRádiónak nyilatkozó klímakutató szerint pár évtizeden belül Magyarországon is kialakulhat vízhiány.

A környezetvédelem foghatja vissza a hazai műanyaggyártást

A fogyasztói igényekhez igazodva dinamikusan bővül Magyarországon a PET feldolgozása, de a debreceni BMW és a 3D-nyomtatás is húzhatja a szektort. Az egyszer használatos termékek tilalma viszont lyukat üthet a termelésben.

Tíz év alatt 170 milliárd öntözésfejlesztésre

Évi 17 milliárd forinttal, 2020-tól 2030-ig összesen 170 milliárd forinttal tervezi a kormány támogatni az öntözés fejlesztését - jelentette be az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára pénteken Hajdúböszörményben, a VIII. Hajdúsági Expo, Európai Traktorhúzó Verseny és Fieszta megnyitója után tartott agrárfórumon.

Csökkentsük nitrogénveszteség általi költségeinket!

Az Agrárminisztérium honlapján megjelentette a „Jó gyakorlatok a környezetbarát sertéstartásban és tápanyag-gazdálkodásban” című kézikönyvét.