0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Új nemzeti védjegyrendszer indul – Itt a Kiváló Minőségű Élelmiszer

Kiváló Minőségű Élelmiszer (KMÉ) néven egy két fokozatú új védjegyrendszer indul - jelentette be Zsigó Róbert, az Agrárminisztérium (AM) élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

„Nem kis fába vágtuk a fejszénket” – mondta, hozzátéve, hogy a minőség szubjektívnek tartott kérdésében, megfelelően előkészített és komoly szakmai és szakmaközi egyeztetéseken kialakított objektív szempontok mentén igenis lehet utat mutatni a vásárlók számára.

Az agrártárca államtitkára elmondta, hogy a KMÉ védjegyrendszernek két fokozata lesz. Az első az „Alapszint”,

amelyre bármely előállító pályázhat, aki a vonatkozó uniós rendelet alapján e körbe tartozik és rendelkezik FELIR azonosítóval. Mezőgazdasági termelők, kistermelők, élelmiszer előállítást, feldolgozást végző kis-, közepes- és nagyvállalkozások, valamint saját márkás termékeket forgalmazó élelmiszer-kereskedelmi vállalkozások jelentkezését várják. Nemcsak a termék kiváló minőségét kell igazolni a kiválasztás során, hanem az előállítóhelyet is auditálni fogják – ismertette Zsigó Róbert.

A második, „Arany fokozat” esetében további független, a termék élelmiszerbiztonságára, minőségére, kedveltségére vonatkozó vizsgálatok alapján nyílik lehetőség a legkiválóbb termékek külön jelölésére.

A szakemberek egy termékmustra során fogják összehasonlítani a széles vásárlói közönség számára elérhető készítményeket. Erre a fokozatra a legjobban szereplő termékekkel lehet majd pályázni.

A védjegyek használatára 3 évig lesznek jogosultak az előállítók.

A védjegyek lajstromozási eljárása elindult, ezzel párhuzamosan a következő hónapokban folyamatosan elérhetővé teszik az előállítók számára a pályázatok részleteit.

Az első termékmustra várhatóan nyár végén lesz, az első minősített élelmiszereket várhatóan a szeptemberi OMÉK-on mutatják majd be a nagyközönségnek.

Az Agárminisztérium célja, hogy a magyar emberek olyan hazai előállítású élelmiszereket vásárolhassanak, melyen már az „Alapszint” KMÉ védjegy is garanciát nyújt a termék biztonságos és kiváló minőségére, a legjobbak pedig az „Arany fokozat” KMÉ révén emelkedhetnek ki a kínálatból.

A védjegyrendszer bevezetésében az élelmiszerlánc minden szereplője érintett, ráadásul minden szereplőnek érdeke is.

A termelők, feldolgozók oldaláról a magas színvonalú munkát ismerik el, és ösztönözni is szeretnék ezen szereplőket a minőség fejlesztésére, javítására, fenntartására.

A piaci ismertség növelésére is hatékony eszköz egy ilyen védjegy, a kereskedők pedig a védjegyes termékek listája alapján könnyebben kiválaszthatják partnereiket, és a forgalmazandó termékeket – vélekedett az államtitkár. A védjegy segíti az emberek tájékozódását is, építi a bizalmat, garantálja a magasabb minőséget.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu