Back to top

A precíz munka pénzben is megtérül

„Hektáronként akár 10-30 ezer forint profit különbség is elérhető a hagyományos és a precíziós gazdálkodás között”- hangzott el a Magtár Kft. és a az Agro Aim Hungária Kft. által Szolnokon szervezett első közös konferencián. Az előadók által legtöbbet hangoztatott kulcsszavak a tudatosabb gazdálkodás, a tervezhetőség, a hatékonyság növelése, és legfőképp a profit voltak.

Bár az előadások elsődlegesen a precíziós gazdálkodásról szóltak, de a szakemberek a témakör mellett az egyre nagyobb jelentőséggel bíró talajjavításról, belvízzel veszélyeztetett területek megoldási javaslatairól, valamint az öntözési lehetőségekről beszámoltak.

Fotó: viniczai

Bucsi Tamás
Fotó: viniczai
Bucsi Tamás, az Agor Aim Kft. talajvédelmi szakértője részletesen kifejtette, ma Magyarországon milyen lehetőségek – eszközök, szaktudás – áll rendelkezésre, ha valaki el akar indulni a precíziós vagy helyesebben a helyspecifikus gazdálkodás irányába. Részletesen bemutatta, hogy kisebb kezelési egységek kialakításában is nagy különbségek lehetnek.

„Ha a zónákat rosszul jelöljük ki, akkor az egész precíziós gazdálkodás alapja válik instabillá”

- magyarázta a szakember, aki a tavalyi évben elindított Profot Optimalizált Növénytermesztési Tanácsadási rendszerük kísérleti eredményeit mutatta be.

Nagy Bence
Fotó: viniczai
Nagy Bence, a Magtár GPS üzletág vezetője a rendszerszemléletű GPS-es eszközpark kialakítására helyezte előadásában a hangsúlyt. Véleménye szerint a traktorok és

a munkaeszközök feletti szinten létre kell hozni egy egységes kezelőfelületből álló szintet, ami az adatkezelés alapját adja.

Ebben nem csak gyűjteni kell az információt, hanem a kapott adatokból születő döntéseket is végre kell tudni hajtani. Ezek a folyamatok pedig nem korlátozódhatnak le bizonyos munkagép típusokra, fontos a gazdálkodó szabadsága az eszközválasztás területén.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Fontos az önmérséklet

Dr. Nagy Balázs, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természetföldrajzi Tanszékének docense, az ELTE Földrajztudományi Központjának vezetője, a Földgömb magazin főszerkesztője. Geográfus és klímakutató, több expedíció tagja és vezetője, amelyek az Antarktiszon és az Andokban kutatják az éghajlat változásait. Kíváncsiak voltunk, mit mond a jövőről.

Újjászülető vidék

Ezen a címen rendeztek konferenciát 2020. január 17-én, a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán, melyen Generációváltás az agráriumban címmel előadást tartott dr. Szinay Attila, az Agrárminisztérium közigazgatási államtitkára. Előadásában rámutatott arra, hogy a mezőgazdaság stratégiai szerepet tölt be nemzetgazdaságunkban.

A EP támogatja az európai zöld megállapodást, és még ambíciózusabb lépéseket vár

Az Európai Parlament képviselői támogatják az európai zöld megállapodást, de rámutatnak a kihívásokra, többek között a méltányos és szolidáris átállás és a magasabb köztes célkitűzések szükségességére.

Megtartó anyaföld

Azok többsége, akik a magyar nemzet jövőjéért felelősséget éreznek, egyetértenek abban, hogy a globalizációval járó kihívások közül az egyik legnagyobb probléma a szülőföldről való elvándorlás. Az ősi föld elhagyása a kárpátaljai magyarok körében oly jelentős mértékűvé vált a mögöttünk hagyott években, hogy egyik napról a másikra megállítani lehetetlen.

Az éghajlatváltozás lesz a Grüne Woche 2020 fő témája

A fenntarthatóság, a természeti erőforrások megőrzése és a környezetbarát termelési módszerek lesznek a leginkább terítéken a világ vezető mezőgazdasági, élelmiszeripari és kertészeti vásárán. Még meg sem nyílt a kiállítás, máris rekordok születtek: 72 országból több mint 1800 kiállító mutatja be termékeit. A partnerország idén Horvátország, amely „A mezőgazdaság kultúráját” viszi el Berlinbe.

„Több elismerést a gazdáknak!“

„A gazdák joggal várnak több elismerést mindazért az erőfeszítésért, amit a környezet- és természetvédelemért, a biodiverzifikálásért és állatjólétért tesznek“, figyelmeztetett Joachim Rukwied, a Német Paraszt-szövetség (DBV) elnöke a Passauer Neue Presse napilapnak adott nyilatkozatában, néhány nappal a Nemzetközi Zöld Hét megnyitása (és a vásár előtt tartott szokásos tüntetések) előtt.

Az idén hatodik alkalommal adják át az év agrárembere díjat

Az idén hatodik alkalommal adják át az év agrárembere díjat, amelyre az elmúlt években összesen több mint 500 embert jelöltek - közölte az Agrotrend Csoport ügyvezető igazgatója kedden az M1 aktuális csatornán.

Álmosak a tőzsdék

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) árupiaci szekciójában a termények jegyzése továbbra is szünetel. A piaci szereplők a nemzetközi árutőzsdéken tájékozódhatnak a gabonafélék és az olajmagok különböző lejáratokra szóló jegyzéséről.

Szerkivonások, szigorodó szabályozás - mi lesz idén a sikeres növényvédelem alapja?

Az utóbbi években a növényvédelmet a szerkivonások határozzák meg, a sikeres védekezéshez kreativitásra van szükség, hangzott el Szadán, a BASF, a UPL, a Sharda, valamint a Yara évnyitó tanácskozásán. Régóta hangsúlyozzák a szakemberek, hogy a termőhelyhez igazodva kell fajtát választani, talajmunkát végezni, technológiát alakítani, de most mindennél nagyobb szükség van erre.

Szecskaporszívó biomassza összegyűjtéshez

A GYRAX egy mozgó padlós utánfutót fejlesztett ki, amelyet opcionálisan felszerelnek egy „porszívóval” is.