Back to top

A precíz munka pénzben is megtérül

„Hektáronként akár 10-30 ezer forint profit különbség is elérhető a hagyományos és a precíziós gazdálkodás között”- hangzott el a Magtár Kft. és a az Agro Aim Hungária Kft. által Szolnokon szervezett első közös konferencián. Az előadók által legtöbbet hangoztatott kulcsszavak a tudatosabb gazdálkodás, a tervezhetőség, a hatékonyság növelése, és legfőképp a profit voltak.

Bár az előadások elsődlegesen a precíziós gazdálkodásról szóltak, de a szakemberek a témakör mellett az egyre nagyobb jelentőséggel bíró talajjavításról, belvízzel veszélyeztetett területek megoldási javaslatairól, valamint az öntözési lehetőségekről beszámoltak.

Fotó: viniczai

Bucsi Tamás
Fotó: viniczai
Bucsi Tamás, az Agor Aim Kft. talajvédelmi szakértője részletesen kifejtette, ma Magyarországon milyen lehetőségek – eszközök, szaktudás – áll rendelkezésre, ha valaki el akar indulni a precíziós vagy helyesebben a helyspecifikus gazdálkodás irányába. Részletesen bemutatta, hogy kisebb kezelési egységek kialakításában is nagy különbségek lehetnek.

„Ha a zónákat rosszul jelöljük ki, akkor az egész precíziós gazdálkodás alapja válik instabillá”

- magyarázta a szakember, aki a tavalyi évben elindított Profot Optimalizált Növénytermesztési Tanácsadási rendszerük kísérleti eredményeit mutatta be.

Nagy Bence
Fotó: viniczai
Nagy Bence, a Magtár GPS üzletág vezetője a rendszerszemléletű GPS-es eszközpark kialakítására helyezte előadásában a hangsúlyt. Véleménye szerint a traktorok és

a munkaeszközök feletti szinten létre kell hozni egy egységes kezelőfelületből álló szintet, ami az adatkezelés alapját adja.

Ebben nem csak gyűjteni kell az információt, hanem a kapott adatokból születő döntéseket is végre kell tudni hajtani. Ezek a folyamatok pedig nem korlátozódhatnak le bizonyos munkagép típusokra, fontos a gazdálkodó szabadsága az eszközválasztás területén.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Őshonos madarunk a kipusztulás szélén

A Német Természetvédelmi Szövetség panasszal élt az Európai Bizottság felé a fogoly állományának súlyos fogyatkozása miatt. Beadványuk arra figyelmeztet, hogy fogolyállományuk az EU madárvédelmi irányelvének hatálybalépése óta 91 százalékkal csökkent. A szervezet egyértelműsíti, hogy ennek oka a faj számára alkalmas mezőgazdasági élőhelyek beszűkülése, az elérhető rovartáplálék megfogyatkozása.

13 millió euró gyorssegély a fair kereskedelemnek

Segélyalapot hoznak létre Németországban, célja a fejlődő országokban fenntartható gazdálkodást folytató kistermelők támogatása, hogy a koronavírus-válság idején is meg tudják tartani a dolgozóikat.

Fejőrobotok Mezőhegyesen – sikeres a tehénállomány beszoktatása

Október 2-án 181 tehén áthajtásával kezdődött meg a 2,7 milliárd forintos beruházással elkészült robotizált istállók beüzemelése Mezőhegyesen, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság tejgazdaságában. Ilyen léptékű beszoktatásra még nem volt példa, mint ahogy arra sem, hogy a tejtermelés az első napokban nem, hogy visszaesett volna, hanem 6%-kal nőtt.

Ellenségből barát – vírussal fertőzött gomba

A repcetermesztők minden évben jelentős veszteséget szenvednek el a szárrothadást és a fertőzés után pár napon belül a növényt elpusztító (Scle­rotinia sclerotiorum) gomba­kártevő miatt. Mycovírussal történt fertőzés után a repcét veszélyeztető gomba elveszíti fertőzőképességét.

A pandémia ellenére elégedetten zárta az évet a Pöttinger

Számos mezőgépgyártó nem a naptári év végével zárja le a gazdasági évet, hanem többnyire szeptembertől-szeptemberig számolják az árbevételt összegző éves beszámolójukat. Ausztria legnagyobb mezőgazdasági munkagépeket gyártó vállalkozása a Pöttinger is ezt a szisztémát követi, amely a 2019/2020-as gazdasági évet 366 millió euró árbevétellel zárta.

Csökkent a biogázüzemek száma Németországban

Az elmúlt tíz évben folyamatosan nőtt a biogázüzemek száma, tavaly Németországban volt a legtöbb üzem és így a legnagyobb biogáztermelő-kapacitás a világon. Az elmúlt év végével 9500 üzemet tartottak nyilván az országban, amelyek névleges kapacitása 3810 MW volt.

Az együttműködés hatalmas erő - a DélKerTÉSZ jó példa erre

A zöldséghajtatás az egyik legsikeresebb ágazat, köszönhetően a nagyfokú integrációnak is, aminek kiváló példája a 18 éve működő Délalföldi Kertészek Szövetkezete, fogalmazott Nagy István a VII. Zöldséghajtatási napon Szentesen. A FruitVeB és a DélKerTÉSZ közös rendezvényén gratulált a tész elért eredményeihez, és tájékoztatott az ágazat további erősödését szolgáló pályázati lehetőségekről.

A kistermelők a járvány hősei

A családi gazdálkodók és a kistermelők az utóbbi hónapok hősei az élelmezésben, mert a korona­vírus-járvány alatt végig a frontvonalban dolgoztak. A nehéz körülmények dacára velük voltak a feldolgozók, a szállítók és a kereskedők is, írja az október 16-i élelmezési világnap alkalmából kiadott közleményében az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete.

Önpusztító GM-hernyó

Egy angol biotechnológiai cég, amelyik genetikailag módosított (GM) szúnyogot hozott létre a dengue láz és a Floridában, illetve Texasban előforduló más, vérrel terjedő betegségek ellen, most önpusztító GM-hernyót fejlesztett ki. A cél a kukoricát és a rizst világszerte károsító kártevő megállítása volt.

A fenntarthatóság jegyében működik együtt az amerikai tejipari színe-java

Az USA tejiparának Innovációs Központja a napokban számolt be a „Net Zero Initiative” elnevezésű kezdeményezéséről, mellyel az ország tejüzemeit kívánják segíteni a fenntarthatóság szempontjából kulcsfontosságú új technológiák bevezetésében és jó gyakorlatok alkalmazásában. A projektben a világ egyik legnagyobb élelmiszeripari vállalata, a Nestlé is remek lehetőségeket lát.