Back to top

Nevezzük el együtt a Lovassy lócsaládot!

Egyedi játékkal hívta fel a borkedvelők figyelmét a vadonatúj Lovassy LIFE borcsalád: a címkéken szereplő 8 különböző színű ló elnevezéséhez várják a szavazatokat, hogy a jövőben dedikáltan, játékos formában lehessen a borokról kommunikálni.

Monostori-Kalovits Márk, a Lovassy LIFE borokat forgalmazó Ital Magyarország Kft. brand managere kiemelte, hogy az ital nagykereskedelmi szektor meghatározó szereplőjeként

rendkívül fontosnak tartják, hogy a minőségi termék mellett egy közösségi élményt, egy csipetnyi kalandot is átadhassanak a fogyasztóknak a 21. századi telített borpiacon.

Szeretnének egy olyan közönséget kiépíteni, melynek tagjaival egész évben rendszeresen tudnak találkozni a különféle borfesztiválokon és kitelepüléseken.  Ahogy a borok megújult címkéjéről is látszik; egy dinamikus, életigenlő termékcsaládról van szó, mely elsősorban a fiatalabb borkedvelőket célozza meg, így a játék során is az ő figyelmüket szeretnék felkelteni.

A verseny nagy népszerűségnek örvend: a játék feléhez érkezve már több mint kétezer szavazat érkezett a micrositeon (https://lovassybor.hu/szavazas), ahol lovanként 3-3 opció közül lehet kiválasztani a legszimpatikusabb és az illusztrációhoz legjobban passzoló nevet.

A brand manager hozzátette, hogy nagyon jó látni, hogy nemcsak a social media oldalaikat kedvelők vesznek részt a szavazásban, hanem sok olyan ember is, aki még nem találkozott a Lovassy LIFE borokkal, vagy még nem aktív tagja online közösségüknek. A visszajelzések abszolút pozitívak, hiszen a nyereményjáték nemcsak egy kattintásra vagy kommentre épül, hanem egyfajta aktivitást generál, mellyel a borkedvelők meghatározhatják a brand jövőjét, beleszólhatnak a termékpaletta alakulásába. Egyes lovaknál elképesztő szoros a verseny, így mindenkit arra bíztatnak, hogy szavazzanak június 17-ig.

A játékhoz kapcsolódóan nyáron számos aktivitással találkozhatunk: az idei évben a Lovassy LIFE a „Lupa bora”, a napokban zajlanak a szervezési folyamatok. Érdemes tehát figyelni a social media felületeket, mert nagyon sok izgalmas információt közölnek, ráadásul sok értékes nyereményt is kisorsolnak a közeljövőben.

 

Forrás: 
lounge

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Egri borok a Magyar Nemzeti Galériában

Idén nyáron a Magyar Nemzeti Galéria és a Vasarely Múzeum Borszerda sorozatában, az egész estét betöltő programok, egyedi tárlatvezetések és koncertek mellett három alkalommal is egri borokat kóstolhatnak a vendégek.

A Bianca és Furmint bánta a zőldszüretet

A legnagyobb területen az elmúlt évek szőlőtelepítéseinek legnépszerűbb fajtáját, a biancát, valamint a néhány éve még a magyar borok világpiaci áttörésének kulcsaként számontartott furmintot szüretelték le érés előtt a szőlőtermelők.

Megválasztották a 2019-es év Egri Bortermelőjét

A megtisztelő címet egy hölgy érdemelte ki - nemzetközi sikerek hozták meg a hazai elismerést a Varga Pincészet egri birtokigazgatójának A régió legnagyobb borgasztronómiai rendezvénye, az Egri Bikavér Ünnep, ahol hagyományosan minden évben átadják az Év Egri Bortermelője kitüntető díjat.

Garamvári Vencel pezsgő élete

Garamvári Vencel ismert üzletembert, borászt és pezsgőkészítőt balatonlellei szőlőbirtokán látogattuk meg, hogy gratuláljunk neki a Magyar Bor Akadémia által neki ítélt életműdíjhoz.

Bock: élelmiszeriparba is fektet a borász

Élelmiszeripari jellegű beruházásokat hajt végre a villányi Bock Borászat Kft. amely 1,6 milliárd forintot költ erre 2020 végéig. Egyebek között prémium minőségű borok, szőlőlé, valamint hidegen szárított gyümölcstermékek piacra hozatala a cél. 

A balatoni bornak a nehéz időkben is van piaca, bár az ár rekord alacsony

Rekordmélységbe süllyedt a bor termelői ára az utóbbi hetekben. A Somogy megyében dolgozó borászok egy része attól tart, komolyan megérezi a piaci hatásokat, míg mások a direkt értékesítés hatékonyságában bíznak.

Eger nem képzelhető el bor nélkül nyáron

Ha július-augusztusban Eger felé vesszük az irányt egy hétvégére vagy akár egy hosszabb nyaralásra, akkor rengeteg látni- és felfedeznivaló vár ránk. A történelmi emlékek mellett ne hagyjuk ki az új lendületet kapó Szépasszony-völgyet sem, ahol az egymás mellett sorakozó pincékben a helyi borokat kóstolhatjuk.

Szárazságtűrő szőlőkkel a klímaváltozás ellen

Az Adelaide Egyetem borászai Ciprusról származó, szárazságtűrő szőlőfajtákat vizsgálnak. A cél az, hogy az egyre szárazodó ausztrál klímát is toleráló tőkéket találjanak.

Négy nap tömény bikavér

Közel harminc borászat százhúsznál is több bora, tizenegy étterem harmincegy ételkülönlegessége és számtalan ingyenes koncert egy páratlan hangulatú környezetben, az egri Érsekkertben, ez lesz az idei Bikavér Ünnep

Alacsony a bor termelői ára

A belföldön termelt és eladott, oltalom alatt álló földrajzi jelzéssel (OFJ) ellátott fehérborok átlagos feldolgozói értékesítési ára májusban 17,9 ezer forint volt hektoliterenként, bő 20 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban - írta a Világgazdaság hétfőn.