0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Egy hónap alatt csaknem a duplájára emelkedett a vágómarha-értékeítés

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) gyorstájékoztatója szerint 2019. I-IV. hónapokban - az előző évhez képest - az agrártermékek termelőiár-szintje 7,8 százalékkal nőtt, azáltal, hogy a növénytermesztési és a kertészeti termékek átlagára 11,7 százalékkal, az élő állatoké és az állati termékeké pedig 0,8 százalékkal drágult.

A KSH összesítése alapján 2019. I-IV. hónapokban a vágósertés termelői átlagára (malac és süldő nélkül) 368 Ft/kg volt, 2,3 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. Áprilisban, a 2018. IV. havi kilónkénti 363 forinttal, valamint az előző havi 348 forinttal szemben a felvásárlási ár 423 forint volt, vagyis tetemesen megemelkedett.

Márciushoz képest áprilisban 8 ezerrel 324 ezer darabra felfutott az eladott mennyiség, ezáltal 3 ezer egyeddel felülmúlta a tavalyi forgalmat. Január-április hónapokban a 2018 évinél 5,1 százalékkal kevesebb, összesen 1281 ezer darab 151661 tonna vágósertést értékesítettek a termelők. Az eladási átlagsúly 118,4 kg volt.

A vágómarha értékesítési átlagára áprilisban – a márciusival összevetve – csökkent, ezzel párhuzamosan majdnem kétszeresével nőtt a felvásárlás. A KSH adatai szerint, az értékesítési átlagár (borjú nélkül) 2019. I-IV. hónapokban 405 Ft/kg volt, 4,8 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. Áprilisban 423 Ft volt a vételár, ami kilogrammonként 4 Ft-tal elmaradt a 2018 évi hasonló időszakban mérttől, de a márciusi árhoz viszonyítva is 12 Ft-tal olcsóbb lett.

Egy év alatt jelentősen, 4707 egyedről 5570 egyedre emelkedett a forgalom, így a III. hónappal összevetve áprilisban 2663 vágómarhával több volt az eladott mennyiség. A tárgyév első négy hónapjában 15581 db 7749 tonna vágómarhát értékesítettek. A létszám 11,2 százalékkal, az összsúly pedig 8,1 százalékkal elmaradt a tavalyitól.

2019. első négy hónapjában a nyerstej átlagára 2,1 százalékkal emelkedett, a kereskedés 540440 tonnát, az árbevétel pedig 54 milliárd forintot tett ki. Áprilisban mérséklődő felvásárlás mellett 100 forinton megtorpant az ár, ennek dacára ez a 2018 hasonló időszakában mérthez képest 6 forinttal magasabb.

Áprilisban a márciusi rekordforgalomhoz képest 3153 tonnával kevesebb, összesen 137967 tonna volt a feldolgozóknak átadott tej mennyisége, jóllehet így is 243 tonnával meghaladta az elmúlt évi volument. A zsírtartalom 3,6%, a fehérje-koncentráció 3,3% volt, az előbbi 0,1 százalékkal csökkent, az utóbbi stagnált.

2019. I-IV. hónapokban a vágójuh termelői átlagára 841 Ft/kg volt, 4 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. A KSH adatai szerint a felvásárolt vágóalapanyag volumene 2646 tonnát tett ki, ez a 2018-as mennyiséghez képest 5 százalékkal kevesebb.

A KSH adatai szerint a vágóbaromfi átlagára 2019. január-április hónapokban – 2018 első négyhavi árral összehasonlítva – 0,8 százalékkal, 290 forintra emelkedett. Ezen belül a vágólibai ára 6,1 százalékkal, a vágócsirkéé 3,5 százalékkal, a vágópulykáé pedig 3,2 százalékkal került többe, miközben a pecsenyekacsa 3,6 százalékkal olcsóbb lett.

Az április 31-ei adatok szerint a feldolgozásra átvett vágóbaromfi össztömege 178245 tonna volt, az elmúlt év első négy hónapjához képest 0,9 százalékkal nőtt. A baromfiszektor végtermék kibocsájtása immár 26584 tonnával felülmúlta a sertéságazatét.

Az idei év első négy hónapjában az étkezési tojás termelői átlagára 19 Ft volt, 6,3 százalékkal kevesebb, mint egy évvel ezelőtt. Áprilisban, márciussal összevetve, immár fél éve egy fillért sem változott a tojás ára, ennek tudható be, hogy az elmúlt évi 19 Ft adásvételi áron stagnált.

Forrás: KSH