0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Nyugdíjba vonul a borkritikus

A világ legbefolyásosabb borkritikusa, az amerikai Robert Parker hivatalosan is bejelentette, hogy búcsút int 41 éve alapított szaklapjának, a The Wine Advocate-nek, és nyugdíjba vonul.

A szakember 2012-ben adta át a lap főszerkesztését, azóta, egészen mostanáig szerkesztőként dolgozott ott tovább. Burgundiában és Kaliforniában már 2011 óta nem végez kóstolásokat, ezt a feladatot akkor Antonio Galloninak adta át, majd az ő távozása után, 2013-tól Neal Martin és Jeb Dunnuck folytatta ezt a munkát. 2015 elején bejelentette, hogy a Bordeaux-t primőrborok kóstolását és véleményezését is Neal Martin veszi át, ami akkoriban lapjának legfontosabb híre volt. Egy évvel később Parker a Bordeaux-i érlelt borok kóstolását is átadta kollégájának, és ő már csak szubjektív értékeléseket és nem hivatalos kóstolási jegyzeteket írt a The Hedonist’s Gazette hasábjain. Az idén pedig véglegesen leteszi a tollat az elmúlt évtizedek legbefolyásosabb borkritikusa.

A bejelentést Lisa Perrotti-Brown Master of Wine, a The Wine Advocate szerkesztője írta meg, aki úgy fogalmazott: vegyes érzelmekkel telve jelenti be Robert M. Parker Jr. visszavonulását. Mint írta: Bob megérdemli a pihést e hosszú szakmai életút után, amit végigjárt. Szakértelmével magasra tette a lécet a kritikus szemléletű, független borújságírás területén és a borminőség javulásához való hozzájárulása is elvitathatatlan.

Egyedülálló borismerete, kórtolási tapasztalata és szakértelme alapján írt egyenes és őszinte cikkeit a fogyasztók és a kereskedők is hiányolni fogják.

Parker maga ezt nyilatkozta: Eljött az ideje, hogy azonnali hatállyal letegyem a szerkesztői és az igazgatótanácsi munka felelősségét. Nyugdíjba vonulásommal egy nagyszerű csapatnak adom tovább a stafétabotot a The Wine Advocate-nél. Emelem poharam mindazokra, akik részesei voltak ennek a hosszú utazásnak, és remélem, hogy írásaink, beszámolóink továbbra is lelkesítik az olvasókat a borok felfedezésére.

Forrás: thedrinksbusiness.com/magyarmezőgazdasag.hu