0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Több ezer hektár legelőt ad bérbe a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság

Az egykori bombázólőtér tájrehabilitációjának köszönhetően a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság (HNPI) területén csaknem 4000 hektár legelőterület bérbe adása vált lehetővé a helyben lakó, állattartással foglalkozó gazdák számára - nyilatkozta Nagy István agrárminiszter az MTI-nek.

A lőszermentesített területeket a telekalakítást követően vonhatták művelésbe; a haszonbérbe adás folyamata pedig csak ezután indulhatott el. Az erről szóló pályázatot 2019. április 05-én hirdette meg a HNPI – ismertette.

Nagy István kiemelte, hogy az új területekre rendkívül nagy volt az érdeklődés, egyes birtoktestekre több mint hússzoros volt a túljelentkezés. Az Igazgatóság arra törekedett, hogy az ésszerűen megosztható telkeken minél több nyertest hirdethessen ki. Ezzel a gyakorlattal a HNPI azt kívánta elősegíteni, hogy minél több gazdálkodó kaphasson legelőterületet állatai számára tartósan, 10 éves időtartamra – tette hozzá a miniszter. A tárcavezető elmondta, hogy

a folyamat eredményeként 29 birtoktestre 54 nyertest hirdettek ki, közülük sokan polgári jogi társasági formában pályáztak, így egyesítve az eredményes gazdálkodáshoz szükséges erőforrásaikat.

A nemzeti park nagy hangsúlyt fektetett arra is, hogy a szigorú jogszabályi keretek között zajló pályázati eljárás a lehető legrövidebb idő alatt lezáruljon, mivel a szankciómentes agrár-támogatásigénylési határidő június második hetében lejár, így valamennyi nyertes pályázó még időben tudja igényelni a földalapú támogatásokat – hangsúlyozta Nagy István.

A tárcavezető az MTI-nek beszélt arról is, hogy az utóbbi hetek csapadékos időjárásának köszönhetően a legelők kezdik elérni optimális természeti állapotukat. Így alkalmassá válnak arra, hogy a természetvédelmi szempontból legkedvezőbb legeltetéses művelés elindulhasson rajtuk.

Forrás: MTI