0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 20.

Eper reggelire

A klímaváltozás, a kézimunkaerő hiánya, a fogyasztók elvárása alaposan átalakította a hazai szamóca termesztést. Az elmúlt évben nem volt kedvező piaci helyzet, éppen ezért idén jó szezont vártak. Aztán jött a tavasz és nem érkezett meg vele a csapadék, amikor pedig elkezdett esni, hirtelen és nagyon sok lett a víz.

A Plant-Coop Kft.  éves tahitótfalui bemutatóját a február végi szélvihar zilálta szét, elvitte a fóliát az új fajták felől. „Sokkot kaptak a növények, erre jött az eső, amit már nem hevertek ki”- hangsúlyozta Gara Márk, a Plant-Coop Kft. ügyvezetője.

A gazdák mint a Messiást várták a jó szezont, május első dekádjában még nagyon szép arcukat mutatták a korai fajták, így az Alba, a Clery vagy az újdonságként megjelenő Brilla. „Aki ma belevág a termesztésébe, annak nagyon kell szeretnie a szamócát”- hívta fel a figyelmet a szakember. Rövid a szezonja, a gazda kiszolgáltatott a szedőknek, érzékeny gyümölcs, s aki nem védte meg időben a botritisz ellen, az megjárta. Idén például az antraknózis is tarolt.

Akinek pedig termett, az tapasztalja, hogy viszonylag alacsonyak az árak – amiből a fogyasztó semmit nem lát -, ráadásul nem tett jót az idei botrány, az „átcimkézős” kereskedelem sem, amitől szkeptikussá váltak a vásárlók.

Csúcsidőben sem lehetet az elmúlt években magyar termést kapni 600-700 forint alatt. A meleg idő berobbanásával a fajták összeértek, relatív dömping alakult ki, amit a piac nem tud levezetni.

Az elmúlt években csökkentek az üzemméretek, aminek elsődleges okát a munkarerő hiányban kereshetjük. Nem is olyan régen még azért ostorozták a gazdákat, hogy nagyban kell termeszteni, szükség van az üzletláncokban a magyar árualapra. Ehhez képest ma ott tartunk, hogy meghatározó tényező a család által – esetleg néhány ember bevonásával – megművelhető terület nagysága. Egy 4-5 tagú család fél hektárt vállalhat biztosan. Felértékelődik a helyi munkaerő, ha viszont külföldiekre kell támaszkodni, nagyobb a bizonytalanság. Ráadásul, „érteni” kell a szedést, ha nem jól nyúlnak hozzá, megnyomódik, „hullafoltos” lesz. Ennek köszönhetően a termelők zöme helyben vagy helyi piacon értékesít.

 

Forrás: magyarmezogazdasag.hu