Back to top

Egy cirkusz nemet mondott az állatkínzásra

A német Roncalli cirkusz nemet mondott az állatkínzásra és egy nagy igent a technológiára. Élő állatok helyett hologramokkal szórakoztatnak.

1782 óta használnak élő állatokat a cirkuszok. Egyre több társulat igyekszik csökkenteni vagy helyettesíteni őket, különösen az egzotikus fajokat. Ez annak is köszönhető, hogy az állatvédő aktivisták egyre hangosabbak. Ellenzik, hogy szórakoztatásra használják az állatokat, kiszakítva őket természetes közegükből.

Folyamatosan túlhajtják őket a fellépések előtt és állandóan úton vannak velük. Arról nem is beszélve, hogy a képzésük során sokszor fizikai fenyítést alkalmaznak, beleértve az elektromos sokkolót is.
Az állatok magányosak, gyakran depressziót is tapasztalnak náluk, mivel egyes műsorszámokban csak egyetlen faj szerepel.
A német Roncalli cirkusz élen jár az állatkínzás elleni harcban, már a kilencvenes évektől kezdve fokozatosan megszüntette a vadon élő állatok használatát. Tavaly pedig elindította az állatok nélküli, hologram technológiára épülő, lélegzetelállító műsorát. A csúcsmodern, hologramos technológiával teljesen életszerű állatokat varázsolnak a nézők elé. A holografikus állatok hatalmasak, kitöltik a 32 méteres arénát, és a nézőtér minden ülőhelyéről jól láthatóak.

A csodás látvány létrehozásában a cirkusz együttműködött a Bluebox nevű céggel, akik tizenegy Optoma projektort használnak a kínzásmentes cirkusz életre keltéséhez. A porondon felvonultatnak az erőteljes oroszlántól kezdve a táncoló lovakig szinte minden állatot. Birger Wunderlich, a Bluebox képviselője elmondta:

„Hat éve használjuk az Optoma projektorokat, és azóta is folyamatos a pozitív visszajelzés mind az ár, mind pedig a megbízhatóság és teljesítmény terén.”
A nézők is nagyon szeretik a hologram-showt. Lenyűgözi őket a látvány, és értékelik, hogy nem történik állatkínzás szórakoztatás címén. Ez a produkció jól tükrözi, hogyan lehet megtölteni a régi formát korszerű tartalommal.

Optoma impresses audiences with a holographic circus experience

 

 

 

 

Forrás: 
interestingengineering.com

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Az anyacsere gyakorisága 2.

Az anyák minősége is évjáratfüggő, mint a boroké, az anyák nevelését legjobban befolyásoló tényező az időjárás - írja Buczkó Endre a Méhészet 2018. szeptemberi számában (10-11. old.). Ugyanakkor Ádám Gabriella méhészmesterrel (Tiszaszentimre) is egyet kell értsek, hogy „első éves vagy második éves, szezon eleji vagy szezon utáni, nem mindegy".

A méhek spiroplasmosisa

Sajnos, újra beszélni kell egy méhbetegségről, mivel ismét megjelent a hazai méhek kórtani vizsgálatai során. „A méhek spiroplasmosisa” címmel 11 évvel ezelőtt jelent meg írásom a Méhészetben. A jelen összefoglalás részben megismétli az ott leírtakat, részben kiegészíti újabb irodalmi ismeretekkel.

Ősi viador Indiából – Az asil tyúk

Az Indiából származó asil tyúk a viadorfajták legősibb csoportjához tartozik. Ezt a csoportot az indiai társadalom felső rétegének nagy megbecsülése övezte, s a szomszédos országokban szintén ismeretes volt. Számos különböző változat létezéséről tudunk.

Atkakezelés anyazárkázással 2.

Mivel a vegyszerek egyre szaporodnak a környezetünkben, és „rejtélyes” módon pusztulnak méheink, fontos, hogy legalább a méhész használjon minél kevesebb vegyszert a méhek kezelésekor. Erre ad lehetőséget az őszi anyazárkázás, így az anya nem tud petét rakni, a fiasításban pedig nem tud az atkapopuláció tovább fejlődni.

Útmutató a méhekért

A világ vegyszertermelése 2004 és 2014 között megduplázódott. Az EU különféle hatóságai is mintegy 22 ezer vegyi anyag használatára adtak engedélyt.

Előtérben a környezeti hatások – 31. Nyúltenyésztési Tudományos Nap

Idén 31. alkalommal került megrendezésre a Nyúl­tenyésztési Tudományos Nap a Kaposvári Egyetemen. A konferencián 11 előadást hallgathatott meg a közel 100 fős szakmai közönség. A rendezvény színvonalát emelte két külföldi kutató is mintegy félórás előadásával. Mindketten Olaszországból a Padovai Egyetemről érkeztek.

Egy kicsiny kutyaféle – Sivatagi róka

Ma már nem csupán a nyugat-európai állatbörzéken, hanem olykor már Prágában is hozzá lehet jutni sivatagi rókához (Vulpes zerda). Ez a faj a legkisebb és talán legbájosabb kutyaféle, így nem csoda, hogy borsos ára ellenére olykor haza is visznek egy-egy ilyen homok-színű sivataglakót. A bajok általában ekkor kezdődnek, ugyanis hamar kiderül, hogy a sivatagi róka nem kutya!

Karácsonyi finomságok a lovadnak

Az év legmeghittebb ünnepe a karácsony. A nagy ajándékozásból lovaink sem maradhatnak ki. De mivel kedveskedjünk nekik? A legegyszerűbb persze, ha veszünk nekik valamilyen lócsemegét, amit szeretnek, de a vállalkozó kedvűek, akik ennél személyesebb ajándékra gondoltak, kipróbálhatják a házi lócsemege-készítést.

Karácsonyi ajándékötletek lovasoktól lovasoknak

Közeleg a szeretet ünnepe, s lassan itt az ideje, hogy készülj valami kedves kis aprósággal azok számára, akik fontosak neked.

Folytatódott a Zöld Szív program

Ahogyan eddig már több alkalommal, a közelmúltban is jó ügy mellé álltak az ÉSZAKERDŐ Zrt. munkatársai, ezúttal kifutót építettek a Miskolci Állatkertben.