0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Országos agrár-startup ötletverseny a Kaposvári Egyetemen

Agrárterületen tanuló középiskolásoknak és egyetemi hallgatóknak hirdetett startup ötletversenyt a Kaposvári Egyetem Agrár- és Környezettudományi Kara azzal a céllal, hogy támogassa az innovatív fiatalok ötleteinek megvalósítását, és ezzel a magyar mezőgazdaság fejlődését.

Az egyetem az AM Dunántúli Agrárszakképző Központ kaposvári Móricz Zsigmond Mezőgazdasági Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiumával együttműködésben hirdette meg a versenyt, amelyre

július 31-ig, két kategóriában – egyetemi hallgatók és középiskolai diákok – pályázhatnak, háromfős csapatokkal.

Tossenberger János, a Kaposvári Egyetem Agrár- és Környezettudományi Karának dékánja a Magyar Mezőgazdaságnak elmondta: a verseny meghirdetését az az ötlet adta, hogy az agrárpálya népszerűsítése kapcsán rendeztek már egy hasonló eseményt kifejezetten középiskolások számára, és ezt hatalmas érdeklődés kísérte, nagyon jó ötleteket sikerült előcsalogatni a diákokból. Ezért azt gondolták, hogy szélesebb körben is érdemes lenne meghirdetni a versenyt. Mind mondja,

az agráriumot sokszor éri az a vád, hogy kevésbé fogékony az innovációra, de ez a verseny is egy jó példa arra, hogy ez nem így van.

Meg kell tudni szólítani azt a réteget, ahol innovatív gondolatok vannak, és már a középiskolás-egyetemi hallgatókat is megpróbálják becsatornázni a kutatás-fejlesztésbe, innovációba – hangsúlyozta a dékán. Hozzátette, hogy május elseje óta lehet pályázni, és már most látszik, hogy a vártánl is nagyobb az érdeklődés mind az egyetemi hallgatók, mind a középiskolában tanuló diákok köréből.

A beérkezett pályázatokat egy szakmai zsűri tekinti át, és a legjobbak a 2019. szeptember 13-i döntőn prezentálhatják az ötletüket. A zsűribe agrárvállalkozások képviselőit, startupokat, és startupokkal foglalkozó befektetőket hívnak meg.

A megmérettetés fővédnökei Birkner Zoltán, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke, Farkas Sándor, az Agrárminisztérium államtitkára, valamint Horváth Zita, az Emberi Erőforrások Minisztériumának felsőoktatásért felelős helyettes államtitkára.

A győztes csapat 1 millió forintos díjazásban részesül, a második helyezett 750.000, a harmadik 500.000 forintot kap.

Tossenberger János szerint bár az agrárszakma nem tartozik a kifejezetten népszerű szakmák közé, az elmúlt években azonban olyan technológiai fejlődésen ment át az ágazat, ami miatt a kialakult nem túl kedvező kép erőteljes revízióra szorul.

A technológiai fejlődésnek köszönhetően olyanok érdeklődése is az ágazat felé fordulhat, akik nem kifejezetten agrárközegből érkeznek.

A szakember szerint ez a technológiai fejlődés a következő 10 évben nagyobb mértékű lesz, mint az elmúlt 100 évben összesen.

Forrás: Magyar Mezőgazdaság