0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Az ország borversenye

Május 21-én és 22-én Kecskeméten rendezte a 40. Országos Borversenyt a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT). Az ország legnagyobb ágazati rendezvényén 908 tétellel 262 hazai borászat nevezett. A szőlész-borász szakmai önkormányzat az idei évben a Kunsági borvidéket választotta a verseny házigazdájának, követve azt a hagyományt, mely szerint minden évben más hazai borvidék ad otthont a versenynek.

Az Országos Borverseny bírálói között borkereskedők és sommelier-k mellett neves borászok vettek részt, s az év bortermelői mellett fiatal, tehetséges magyar borászok is meghívást kaptak.

„Az Országos Borverseny nem egy borverseny a sok közül, hanem A Borverseny.” – mondta Légli Ottó díjátadó beszédében, aki hozzátette, tanulnunk kell  az eredményekből. A HNT elnöke kiemelte, hogy ez a szakmai megmérettetés nagy jelentőségre tett szert, mind a szervező Hegyközségek Nemzeti Tanácsa szakmai feladatai sorában, mind pedig a megmérettetésben részt vevő borászatok körében.

Ma már a hazai borász társadalom az Országos Borversenyt meghatározó szakmai rendezvénynek tekinti. Ezt bizonyítja az évről évre növekvő nevező borászatok és nevezett tételek száma. 2019-ben a 2013-as évhez viszonyítva közel megháromszorozódott a beküldött borok száma.

Az eseményen részt vevő Nagy István, agrárminiszter hozzátette, a hazai borászok nem csak követni képesek a fogyasztók változó igényét, hanem formálni is azt. Példaértékű a magyar agrár-élelmiszer iparban a hazai borágazat piaci teljesítménye. Dr. Brazsil Dávid a HNT főtitkára bejelentette, hogy a 2020-as Országos Borverseny bírálatának házigazdája a Mátrai borvidék lesz. A szakember kiemelte „Az Országos Borverseny egy mentorálási szakasz kezdete. A Magyar Turisztikai Ügynökség támogatásával a díjnyertes pincészetek két lengyel borvásáron mutatkozhatnak be.

A díjakat Dr. Nagy István agrárminiszter, a rendezvény védnöke, Légli Ottó a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa és a Borverseny elnöke, valamint Frittmann János a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa szakmaközi ügyekért felelős alelnöke, egyben a verseny bírálati rendezvényének otthont adó Kunsági borvidék elnöke adták át.

A főtámogató Takarék Csoport immáron második alkalommal a 40. Országos Borversenyen keretein belül, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa szakmai közreműködésével választotta ki a „Takarékok Borait”.

2019-ben az Országos Borverseny legeredményesebb borászata egy nagy aranyéremmel, hat aranyéremmel és két ezüstéremmel a Koch Borászat lett a Hajós-Bajai és Villányi borvidékről.

  • A legjobb fehérbornak a Maróti Pince  2016-os Olaszrizling, a legjobb rozébor a Bock Pince 2018-as Rosé Cuvée-je,
  • a legjobb vörösbor a Bodri Pincészet Szekszárdi „Faluhely” QV 2016,  
  • a legjobb gyöngyözőbor: Schieszl Borház / Puxrose 2018
  • a legjobb pezsgők pedig a Sauska Pincészet Tokaj Brut, valamint a Törley Pezsgőpincészet François President Brut 2015 lett.
  • A legjobb természetes édes bor címet Juliet Victor Winery 2017-es Tokaji édes Szamorodnija nyerte.

Nagydíjak:

  • A legjobb illatos fehérbor, hazai nemesítésű fajtából: Dubicz Borászat és Szőlőbirtok / ’1014’ Irsai Olivér 2018
  • A legnagyobb nagy száraz fehérbor, Kárpát-medencei fajtából: Kősziklás Borászat / Neszmélyi Furmint 2017
  • A legjobb Kékfrankos alapú házasítás: Besenyei Borház / Egri Vörös Cuvée 2012
  • A legjobb biobor: Dobosi Pincészet / Bio 14.92 Olaszrizling 2016

A csúcszsűri különdíjai:

  • Kimagasló rozébor: Szentpéteri Borpince / Kékfrankos rozé 2018
  • A legjobb muzeális borkülönlegesség: Pauleczky-Vin Szőlőbirtok és Pincészet / Tokaji Essencia 1968

Támogatói különdíjak:

  • Smile Wine 2019 Hungary különdíj a legjobb hazai szőlőfajtából előállított száraz pezsgő részére: Garamvári Szőlőbirtok / Lellei Furmint Brut 2017
  • A Winedata különdíja a kimagasló eredményt elért ötven hektár feletti termelő részére: Patricius Borház
  • A Takarék Csoport Rozébora: Szentpéteri Borpince / Néró rosé 2018
  • A Takarék Csoport Fehérbora: Kősziklás Borászat / Neszmélyi Furmint 2017
  • A Takarék Csoport Vörösbora és egyben A Takarékok Bora 2019-ben Dula Pincészet / ”Terézia” Cabarnet 2009.

A 40. Országos Borverseny főtámogatói a Magyar Turisztikai Ügynökség, a Takarék Csoport, támogatói pedig a Winedata, a Miele Kft. a Riedel poharak forgalmazója a Borszer Kft., a Szigetközi Friss Víz, a Caffé Perté Kft., a Kermann IT, a Porsche Hungaria Kft., az Imprenta Nyomdaipari Kft., a Hungarokork-Amorim Parafakereskedelmi és Ipari Zrt. voltak.

 

Forrás: magyarmezogazdasag.hu